A GTA 5 triója szeretne benne lenni a GTA 6-ban, de nem az alapjátékban. A színészek arra kérik a rajongókat, hogy „kampányoljanak” a Rockstar-nál, hogy megvalósuljon az ötlet. Michael, Franklin és Trevor alakítói azt szeretnék, ha a GTA 6-hoz készülne egy DLC, aminek ők lennének a főszereplői.
Michael, Franklin és Trevor már jóval többek egyszerű videojáték-karaktereknél: ők a világ második legnagyobb példányszámban eladott játékának főhősei. A GTA 5-ben láttuk, ahogy bankokat rabolnak, boltokat fosztanak ki és igazi karakteres bűnözők. Bár a Rockstar sosem adott nekik megérdemelt történeti bővítést, a színészek még most sem adták fel a reményt. Mivel a GTA 6 kevesebb mint egy év múlva érkezik, most egy fontos üzenetet küldtek a rajongóknak.
A brüsszeli Comic Conon Ned Luke, Shawn Fonteno és Steven Ogg elárulták, mennyire örülnének, ha a trió visszatérhetne egy GTA 6 DLC-ben, amely újra egyesítené őket Los Santosban. Az ötlet, amit a Trevor színésze csak „The Last Heist”-nek nevezett, akkor merült fel, amikor a rajongók kérdeztek. Ogg azt mondta: „A rajongóknak kell kampányolniuk, hogy a Rockstar valóra váltsa ezt az álmot.” Luke hozzátette: „Ez elképesztő lenne”, de ők is tudják, mennyire kicsi az esély, hogy a Rockstar tényleg meglépi ezt, még úgy is, hogy vannak jelek, melyek szerint a GTA 5 és a GTA 6 akár összekapcsolódhat Michael hajós küldetésén keresztül. Bár néha viccelnek vele, a GTA 5 triója bármikor visszatérne, ha a Rockstar rábólintana.
DLC-k a Rockstar játékokban
A Rockstar Games 2013 előtt készített utoljára sztoribővítést. Eredetileg nyolc DLC-t terveztek a GTA 5-höz, de az Online elképesztő sikere teljesen átírta a fejlesztői prioritásokat. Bár a GTA Online rengeteg tartalmi bővítést kapott, a Red Dead Redemption óta nem láttunk sztorialapú expanziót – akkor a „Undead Nightmare” volt az utolsó ilyen. Néhány éve a GTA 4 két zseniális DLC-t is kapott, amelyekre ma is emlékszünk: a „The Lost and Damned” és a „The Ballad of Gay Tony”.
Forrás: 3djuegos



