A Capcom végre betekintést adott a Resident Evil 9 eseményeibe, és ezzel pontos helyre került az új rész a franchise idővonalán.
A Resident Evil Requiem — az ikonikus túlélőhorror-széria kilencedik és eddig legmélyebb fővonalas epizódja — fejlesztőcsapata új információkat osztott meg a készülő játékról. Nakanishi Koshi rendező, Takano Tomonori művészeti vezető, valamint Kawata Masachika és Kumazawa Masato producerek szerint a játékosok egy olyan élményre számíthatnak, amelyet a rettegés hajt előre, és amelynek középpontjában a horror áll — valódi túlélőhorror-esszencia.
A csapat részletesebben is beszélt a sorozat új főszereplőjéről, Grace Ashcroft FBI hírszerzési elemzőről, aki zárkózott, könnyen megijed, és ezzel újfajta karaktert képvisel a Resident Evil univerzumban. Grace szemszögéből élhetjük át a rettegést, akárcsak a játékos, aki a történet során tanúja lesz annak, hogyan tanulja meg leküzdeni félelmeit. Bár félénk, fegyverhasználatban képzett, deduktív gondolkodásával pedig képes nyomás alatt is higgadt maradni.
A Capcom a realizmusra is nagy hangsúlyt fektetett: külön figyelmet kaptak az olyan részletek, mint Grace arcpírja, mikor fejjel lefelé lóg, vagy hajának természetes mozgása, amit egy egyedi parókával modelleztek. A játék során szabadon válthatunk majd a belső nézet és a váll fölötti külső nézet között. Elmerülhetünk a belső nézet fojtogató közelségében, vagy választhatjuk a külső nézetet a dinamikusabb akcióért.
A Resident Evil Requiem 30 évvel a raccoon city-i sterilizáló rakéta bevetése után játszódik — az esemény, amellyel az Egyesült Államok kormánya próbálta megállítani a T-vírus terjedését. A történet egyfajta gyászbeszéd mindazoknak a szereplőknek, akik az eredeti járvány során elvesztek vagy teljesen megváltoztak. Mivel 2026 márciusában lesz 30 éves a Resident Evil sorozat, a Requiem egyúttal egy önreflektív jubileumi mérföldkő is.
A Resident Evil Requiem megjelenése 2025. február 27-én várható PlayStation 5, Xbox Series és PC platformokra.
Forrás: Gematsu



