Dánia szerzői jogokat ad mindenkinek a képmásaira!

TECH HÍREK – A deepfake-ek és a mesterséges intelligencia ellen így próbál harcolni az ország, és ez az állampolgároknak lesz nagyon kedvező.

 

Néha egy olyan törvény bukkan fel, amely olyan egyszerűnek és nyilvánvalónak tűnik, hogy azt feltételezhettük volna, hogy már létezik. Ez történt most is. Dánia ahelyett, hogy a mesterséges intelligencia alkotói ellen indított volna eljárást, inkább egy nagyon megfontolt döntést hozott. Megváltoztatja a szerzői jogi törvényt, hogy alapértelmezés szerint mindenki egyszerűen a saját képmása tulajdonosa legyen. Ez magában foglalja a testet, az arcot, sőt még a hangot is.

A döntést csütörtökön jelentették be annak a dán tervnek a részeként, amely segít megvédeni az egyéneket attól, hogy az MI ellopja a személyazonosságukat. Úgy tűnik, hogy az EU meglehetősen más megközelítést alkalmaz mint az Egyesült Államok, amikor a piaccal szemben az egyénekről van szó. Annak ellenére, hogy ez mennyire logikusnak tűnik, úgy gondolják, hogy ez az első, amely ilyen jellegű belső tulajdonjogot és védelmet kínál az EU-ban.

„A törvényjavaslatban egyetértünk és egyértelmű üzenetet küldünk, hogy mindenkinek joga van a saját testéhez, hangjához és arcvonásaihoz, ami a jelek szerint nem így védi a jelenlegi törvény az embereket a generatív mesterséges intelligenciával szemben. Az embereket át lehet futtatni a digitális másológépen, és mindenféle célokra visszaélni velük, és ezt nem vagyok hajlandó elfogadni. Természetesen ezzel új utat nyitunk, és ha a platformok nem tesznek eleget ennek, akkor hajlandóak vagyunk további lépéseket tenni,” mondta a dán kulturális miniszter, Jakob Engel-Schmidt a Guardiannek.

Az MI rohamos térnyerésével az emberek világszerte hirtelen új, erőteljes eszközökkel rendelkeznek. Sajnos sok ilyen eszköz arra tette fel a munkát, hogy ellopjon dolgokat másoktól, legyen az művészet, írás vagy akár az egész arcuk. Hirtelen az emberek valósághű videókat tudnak készíteni másokról, akik azt mondanak és csinálnak, amit akarnak, és a törvények igyekeznek felzárkózni ehhez a technológiához. Egy ilyen általános és egyszerű törvény okos válasznak tűnik, hogy visszaadjon némi hatalmat az egyéneknek az elkövetkező, nagyon valószínű perekben.

A törvény nem hajlandó fellépni a paródia vagy a szatíra ellen. Úgy tűnik, a dán kormány ehelyett a rágalmazást és a félretájékoztatást veszi célba. Ez egy kicsit zavaros lehet, ahogy az MI fejlődik, de remélhetőleg a törvény szellemisége erős marad a kívánt célokhoz. A lépés a dán kormány egyetértését élvezi: 10 parlamenti képviselőből kilenc támogatja a változtatást. A támogatásnak köszönhetően a kulturális minisztérium már készíti a törvény módosítására vonatkozó javaslatot, amely remélhetőleg ősszel el is lesz fogadva.

Dánia reméli, hogy az EU más országai is követni fogják a példát, és bevezetik a saját hasonló törvényeiket. Az ország azt is tervezi, hogy az EU soros elnöki tisztségét arra használja fel, hogy másokat is arra ösztönözzön, hogy kezdjék meg a saját védelmüket az egyének, valamint a megjelenésük és hangjuk feletti tulajdonjoguk érdekében.

Forrás: PCGamer, The Guardian

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)