A júniusban megjelent és jól fogadott The Alters kapcsán a játékos közösség azzal vádolta a 11 Bit Studios csapatát, hogy generatív MI-t használtak az alkotói folyamatban, és ezt nem hozták nyilvánosságra. A stúdió reagált a vádakra, elismerve ugyan a technológia használatát, de hangsúlyozva, hogy csak átmeneti jelleggel, néhány esetben hibából, máskor pedig időhiányból alkalmazták.
A The Alters jelenleg 84 ponttal szerepel a Metacriticen, és mind a közönség, mind a szakma dicséri a játék narratíváját – különösen a karakterek különböző változatai közötti konfliktusokat. A hétvégén azonban megjelent az első kritika, amely a generatív MI bizonyított és nem jelzett használatát bírálta.
Hol csúszott el a dolog?
A felhasználók leginkább az MI-alapú fordításokat kifogásolták, különösen a portugál, orosz és német nyelvű változatokban. A legnagyobb visszhangot az váltotta ki, hogy a stúdió nem jelezte előre a technológia használatát. A Valve új Steames szabályzata szerint minden játék esetében, amely generatív MI-vel készült asseteket tartalmaz, a felhasználókat erről tájékoztatni kell. Ennek ellenére a játék Steam-oldalán semmilyen információ nem található erről.
A stúdió a Twitteren reagált a felmerült vádakra: „A mesterséges intelligencia által generált asseteket szigorúan csak ideiglenes megoldásként használtuk a fejlesztési folyamat során, és csak nagyon korlátozott módon. Csapatunk mindig is a tartalmas, kézzel készített történetmesélést helyezte előtérbe mint a játékunk egyik alapját. Egy grafikusunk a fejlesztés során AI-generált szöveget használt háttértextúraként, amit sosem szántunk a végleges játékba. Egy belső figyelmetlenség miatt ez a placeholder szöveg véletlenül benne maradt a játékban. Alapos átvizsgálás után megerősítettük, hogy ez egyedi eset volt, és az asset azóta frissítésre került.”
Hozzátették azt is, hogy a fejlesztés végső szakaszában néhány, külsős gyártótól licencelt videót is integráltak a játékba, amelyeket a bázison lehet megnézni. Ezek sürgős fordítást igényeltek, amit időhiány miatt nem a megszokott fordítói partnereikkel, hanem MI segítségével oldottak meg. A stúdió elismerte, hogy hibát követtek el, és már dolgoznak azon, hogy ezek a lokalizációs elemek is javításra kerüljenek a megbízható fordítóirodák közreműködésével.
Mi lehet ennek a következménye?
A generatív MI egyre gyakoribb eszköz a játékfejlesztésben, akár prototípusfázisban, akár végtermékként. A The Alters kapcsán nem csupán az jelent problémát, hogy MI-t használtak, hanem az, hogy ezt megpróbálták eltitkolni, abban bízva, hogy a megjelenés utáni javításokkal eltüntethetik a nyomait. Ez azonban nem sikerült, és a közösség kritikusan reagált.
A Steam szabályzata szerint a generatív MI használatát nyilvánosságra kell hozni, különösen, ha a játékban végül megjelenik ilyen tartalom. Nem tudni, hogy ez a konkrét eset vezet-e szankciókhoz, de a jövőben várható, hogy a Valve szigorúbban ellenőrzi majd az ilyen eseteket.
Az eset rámutat arra is, hogy a technológia használata önmagában nem ördögtől való – a probléma a transzparencia hiányában rejlik.
Forrás: WCCFTech, Metacritic, Eurogamer, Steam



