A Cloud Imperium Games (CIG) kezd komikussá válni: a Star Citizen fejlesztése olyan, mintha az alagút végét sosem érnék el, és az a bizonyos fény már inkább csak egy villódzó LED maradt valahol messze.
2025 elején Chris Roberts, a CIG vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy „közelebb vagyunk, mint valaha” ahhoz, hogy valóra váltsák azt az álmot, amit sokan lehetetlennek tartottak – vagyis a Star Citizen 1.0-ás verzióját. Menetrendet nem közölt. Tizenhárom év telt el azóta, hogy a projekt közösségi finanszírozása elindult, és a CIG mára több mint 800 millió dollárt kalapozott össze. Bár a játék hivatalosan még mindig csak egy crowdfunding-kezdeményezés, a stúdió kiválóan kidolgozta, hogyan préseljen ki még több pénzt a játékosokból: előfizetés, drága űrhajók, merch, fizetős alfához való hozzáférés – minden megtalálható benne. Most pedig itt az új ajánlóprogram, amelynek célja, hogy a legelkötelezettebb játékosokat toborzó ügynökökké tegye.
A Star Citizen mindig is hordozott magában némi rejtélyt és grandiózusan túlvállalt ígéretet, de az efféle ajánlórendszerek új szintre emelik a közösségi kapcsolatok üzleti célú kihasználását. A július 2-án induló, teljesen átdolgozott program nyomon követi az ajánlók fejlődését, mérföldköveket és különféle jutalmakat kínál, valamint ranglistákat hoz, ahol a legelkötelezettebb játékosok dicsekedhetnek, hány „új embert” hoztak be a rendszerbe.
A kérdezz-felelek során egy furcsa marketinges szóhasználat is elhangzott, amely az úgynevezett „Prospectekre” – vagyis azokra, akik használták ugyan valakinek az ajánlókódját, de még nem vásároltak játékcsomagot – utalt. A CIG szerint ezekből előbb-utóbb mind fizető játékos lesz. Cserébe persze a cég kozmetikai tárgyakat, gyakrabban feloldható jutalmakat és egyes kiemelkedő ajánlóknak akár drága űrhajókat is ígér. Klasszikus CIG-stílus. A főnyeremény a MISC Raptor, amely már felkúszott a jutalomlétrán, ám még fejlesztés alatt áll, így csak később lesz elérhető.
Roberts korábban azt mondta, a Star Citizen végső szakaszba lépett. A 1.0-ás verzió az a funkció- és tartalomkészlet lenne, amelyet kereskedelmi megjelenésnek tekintenek. Ehhez képest több mint egy év telt el ezen kijelentés óta, és a játék továbbra is alfa állapotban, korai hozzáférésben vegetál. Roberts azt ígérte, hogy az általa leírt játékmenet nem egy vágyálom, és nem fog 10–20 évbe telni, mire elkészül – de valójában pontosan ebbe az irányba tartunk.



