A Nintendo nem hagyja cserben a Switch-tulajokat: még mindig készülnek új játékok az eredeti konzolra! [VIDEO]

A Nintendo újra és újra hangsúlyozza, hogy nem felejtkezett el 152 millió játékosáról – sőt, a cég elnöke, Furukawa Suntaro megerősítette: „Továbbra is fejlesztünk új címeket a Nintendo Switchre.”

 

Bár a Nintendo már elindította az új generációt, fejlesztői erőforrásainak nagy részét pedig a Nintendo Switch 2-re koncentrálja, a japán vállalat nem hagyta magára azt a hatalmas játékostábort, amely még mindig az első Switch konzollal játszik – jelenleg a vállalat legfrissebb adatai szerint több mint 152 millióan. Ezért ismét megerősítették, hogy további játékok jelennek majd meg a régi gépre is.

A tervet maga Furukawa Suntaro, a Nintendo elnöke is megerősítette a részvényesi közgyűlésen, amikor arról kérdezték, meddig tart a Switch 2 „életciklusa”. Furukawa így válaszolt: „A Nintendo Switch 2 most jelent meg, így még korai az életciklusáról beszélni. Ugyanakkor az eredeti Nintendo Switch-nél célunk, hogy minél több felhasználó élvezhesse még hosszú ideig.”

„A Nintendo Switch 2 kompatibilis a Switch játékokkal. Továbbra is készülnek új címek az eredeti Switchre, és a meglévő könyvtár is hatalmas, így a felhasználóknak lesz lehetőségük először kipróbálni Switch-játékokat a Switch 2-n is.” – tette hozzá a cégelnök. A jövővel kapcsolatban pedig így fogalmazott: „Minél tovább marad aktív egy platform, annál több lehetősége lesz a felhasználóknak szoftvereket vásárolni. Minden Switch 2-es címet gondosan fejlesztünk, hogy minél többen játszhassanak velük.”

 

A Switch 2 ára: nem mindenki engedheti meg magának, de a Nintendo számol a rajongókkal

 

A részvényesi találkozón felmerült a Switch 2 ára is. A Super Mario atyái tisztában vannak vele, hogy sok játékos számára nem elérhető az új konzol teljes áron. Furukawa szerint azonban a rajongók számára a videojátékokon kívül is van „lehetőség”, hogy kapcsolódjanak a Nintendo világához – például a Super Mario Bros. mozifilmet is megnézhetik, így találkozhatnak kedvenc karaktereikkel és sorozataikkal.

Source: 3djuegos

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.