Kínai kibertámadás történt a Microsoft ellen!

TECH HÍREK – A redmondi vállalat egy kínai, államilag finanszírozott (!) hackercsoportot vádol a támadással, a kínai nagykövetség pedig természetesen cáfol.

 

A kibertámadások riasztóan gyakorivá váltak – különösen azok, amelyek nagy cégeket vesznek célba, és kihasználják biztonsági hiányosságaikat. A Microsoft azzal vádolja a kínai állam által támogatott támadókat, hogy egy globális kibertámadási kampányban rést találtak és beszivárogtak a SharePoint dokumentumkezelő szoftverbe. Közölte, hogy a kémkampány célpontjai elsősorban vállalatok és kormányzati szervek, valamint azok érzékeny infrastruktúrája voltak. Míg a kínai nagykövetség határozottan ellenezte a vádakat, és alaptalannak nevezte azokat, a Microsoft továbbra is kitart amellett, hogy ügyfelei aktív célpontok voltak, és ennek következtében jelenleg biztonsági javításokat ad ki a fenyegetés mérséklésére.

Számos amerikai székhelyű techcég kínai hackereket hibáztat a sebezhetőségek kihasználásáért. Ezúttal a Microsoft az, amely kedden egy blogbejegyzésben hozta nyilvánosságra megállapításait, és két kínai kormány által támogatott csoportot, a Linen Typhoont és a Violent Typhoont hibáztatta azért, hogy a cég helyben telepített SharePoint-rendszereiben, és nem a felhőalapú szolgáltatásban lévő biztonsági hibát használták ki. Egy másik hackercsoportot, a Storm-2603-at is megnevezték állítólag a kihasználásban való részvétel miatt. A vállalat hozzátette, hogy a megnevezett fenyegető szereplők részt vettek ransomware (azaz zsarolóvírusos) támadásokban.

A Microsoft nulladik napi sebezhetőséget talált a SharePoint-kiszolgálók önmenedzselt verzióiban. A támadók képesek voltak átugrani a hitelesítést, átvenni a felhasználói azonosítókat, és becsapni a rendszert, hogy azt higgye, ők valójában engedélyezett, hitelesített felhasználók. A Microsoft felhőben hosztolt SharePointja nem volt érintett, és a támadások július 7-én kezdődtek, mielőtt a nyilvánosság tudomására jutott volna. A Microsoft figyelmeztette felhasználóit, hogy több szereplő is megpróbálja kijátszani a hibát. Még a Google technológiai igazgatója is megerősítette, hogy legalább az egyik felelős szereplőnek kínai kapcsolatai vannak, és hogy több hackercsoport is megpróbál a sebezhetőségen keresztül hozzáférni. A Microsoft nagy valószínűséggel úgy értékeli, hogy a fenyegető szereplők továbbra is integrálni fogják támadásaikba a sebezhetőséget.

A kínai nagykövetség azonnal reagált a vádakra, és szemrebbenés nélkül tagadta, sőt alaptalannak nevezte a vádakat. Hangsúlyozták, hogy ellenzik az ilyen kiberbűncselekményeket, és kifejezték, hogy Kína határozottan ellenzi a kibertámadások és a kiberbűnözés minden formáját, ugyanakkor határozottan ellenzik azt is, hogy másokat szilárd bizonyítékok nélkül mocskoljanak be. Azt nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy kínai hackercsoportok is érintettek-e.

Ennek ellenére a Microsoft sürgős patcheket adott ki. Emellett további biztonsági javításokat is kiad, hogy biztonságosabbá tegye rendszereit, és védelmet nyújtson a további sebezhetőségek kihasználása ellen.

Forrás: WCCFTech, Microsoft

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)