TESZT – Soulslike-ból már annyi van, mint égen a csillag, de mostanában egyre többen próbálnak kicsit pörgősebb, akciódúsabb verziót csinálni ebből a régi lelkizős receptből. A Stellar Blade, a Black Myth: Wukong vagy a Team Ninja vadiúj játékai már rég leszámoltak a FromSoftware-től megszokott, lassú, óvatoskodó harccal – itt minden az adrenalinos, dinamikus csörtékről szól. A Wuchang: Fallen Feathers simán besorol ezek közé. A Lenzee stúdió alkotása gyanúsan sokat merít a tavalyi Black Myth: Wukongból – és bár akadnak egészen ütős pillanatai, néhány hajmeresztő dizájnbaki miatt ez a madár sosem lesz a következő Lies of P vagy Nioh. Az biztos, hogy a soulslike-függők simán rá fognak kattanni, de aki forradalmat vár, annak csalódnia kell: ez csak egy újabb keményvonalas próbálkozás a zsánerben.

Ezúttal a Ming-dinasztia háborús poklába csöppenünk Shu tartományban, ahol Bai Wuchang – egy amnéziás, mégis mindent túlélő kalózlány – szembenéz a „Tollasodás” nevű átokkal. Ez a betegség úgy szedi áldozatait, hogy előbb megőrjíti őket, aztán szépen lassan bestiává változtatja az egész népet. A társadalom romokban, mindenki retteg – Bai pedig kénytelen nekivágni egy végtelennek tűnő, brutális útnak, hogy megtalálja a gyógymódot, mielőtt ő is egy szárnyas vérengzőbe fordulna.

A sztori első blikkre egész jó, akad pár eltalált karakter, de a narratíva borzasztóan rá van utalva a random tárgyleírásokra, opcionális NPC-kre, meg a környezet mesélős kis utalásaira. Könnyű lemaradni a fontos részletekről, a sztori pedig emiatt időnként inkább szétesett, mint feszes. Bai karaktere is néha csak biodíszlet – akár egy sima karakterkreátort is betehettek volna helyette.

Egyvalami viszont tagadhatatlan: a fejlesztők odáig vannak a korszakért, és ezt a szenvedélyt mindenütt érezni. A késő Ming-dinasztia, a kínai legendák és mítoszok itt tényleg életre kelnek – még ha mostanában elég sok játékban is felbukkan az ősi Kína, a Lenzee-nek sikerült igazán egyedi, magába szippantó világot felépítenie. Az ellenfelek és főnökök dizájnja, a hangulatos helyszínek, az építészet: ez mind simán beszippant, ha vevő vagy a keleties cuccokra.

A toll erősebb a kardnál?

A Wuchang harcrendszere hozza a soulslike alapokat, de szerencsére jutott bele némi extra is, ami frissen tartja a dolgot. Az ellenfeleket simán elkenhetjük light attack kombókkal, vagy szépen feltöltött heavy-kel, és ha elég sebzést beviszünk, megtörjük a védelmüket – ilyenkor lehet igazán odacsapni egy kritikus finisherrel. Az igazi újítás a Skyborn Might rendszer: ezt a harcok során gyűjtögetjük, aztán különféle képességekhez és varázslatokhoz költhetjük el. Többféleképp lehet építeni: minden fegyvertípusnak sajátos, trükkös módszerei vannak, például bizonyos kombók összekötése, vagy egyedi fegyver-specifikus extrák. A leggyorsabban viszont úgy töltődik, ha utolsó pillanatos dodge-okkal kerüljük ki az ütéseket – igazi reflexpróba, de cserébe egész jó stratégiai mélységet is ad a rendszernek. Egyetlen gond, hogy szinte mindenhez ezt az energiát kell elhasználni, így gyakran túl kevés marad, vagy egyszerűen nem éri meg mindent kipróbálni – főleg a mágia elég felesleges, mikor a szimpla aktív skillek sokkal nagyobbat szólnak, főleg a főnökharcokban. A későbbi szinteken persze egész szépen lehet skyborn-t farmolni, ha jól rakod össze a buildet, de az egész balansz így is kissé billegős. Emiatt sokszor inkább defenzívben kell játszanod, amikor legszívesebben mennél előre kaszabolni.

Ha egyszer elkapod a flow-t, a harc viszont tényleg addiktív. A boss fightok kihívást jelentenek, a sima ellenfelek is kellően változatosak. Ráadásul csomó fegyvertípus van, mindet lehet upgradelni, saját skillfákat oldhatsz fel, új kombók, új trükkök – sosem lesz unalmas, mindig kapsz valami újat. Ez a része szinte beszippant, ha ráérzel a ritmusra.

„Tiszta őrület ez a nő!”

A Wuchangban minden harci siker vagy kudarc őrületpontokat generál – Madness rendszer, ugye, és ha bizonyos szinteket elérsz, új mozdulatok, brutálisabb képességek nyílnak meg, miközben mind a kiosztott, mind a bekapott sebzésed nő. Ha maxra tekered az őrületet, majd meghalsz, a játék ledobja a belső démonodat az adott helyen, és csak úgy szedheted össze a cuccaidat, ha lenyomod a saját árnyéklényed. Ez egy marha jó ötlet: folyamatosan mérlegelned kell, mennyire engeded el az őrület szintjét, mikor tolsz be egy gyógypakkot vagy őrületcsökkentő itemet. Ami szintén plusz, hogy a fejlődés részben nem lineáris: a pályák összefüggenek, akár többféle sorrendben is felfedezhetők, a shrinek-nél (szentélyeknél) gyorsutazhatsz is. Két nagy központi hubot is rendszeresen meglátogatsz, ahol side questeket vállalhatsz, ezek pedig tényleg befolyásolják a világot és a sztori befejezését. Egyetlen dolog, amit bánok: a területek lehettek volna nagyobbak, és jobban ösztönözhetnének a felfedezésre. Az viszont tuti, hogy hangulatból nincs hiány: a templomtetőktől a mocskos barlangokig minden helyszín telitalálat, a karakter- és ellenféldizájn szinte mindig parádés, PS5-ön pedig mind performance, mind quality módban gyönyörűen fut a cucc.

Tojáshéj a fenekén

A soulslike piac túlzsúfolt, a Wuchang: Fallen Feathers mégis tud valami újat mutatni. Szórakoztató, de néhány bénázás miatt sosem lesz igazán nagyágyú. Ígéretes kezdés Lenzee-éktől, kíváncsian várom, mit tudnak majd kihozni egy következő menetben, ha lesz elég merszük bátrabban belenyúlni ebbe a receptbe.

-Herpai Gergely „BadSector”-

Fejlesztő: Lenzee
Kiadó: 505 Games
Megjelenési dátum: 2024. szeptember 21.
Műfaj: akció-soulslike