A Sony Interactive Entertainment szerint a Light of Motiram a Guerrilla Games IP-jét, a Horizont másolja olyan mértékben, amit a cég elfogadhatatlannak tart.
A Sony Interactive Entertainment pert indított a Tencent ellen a kaliforniai szövetségi bíróságon azzal az állítással, hogy a vállalat lemásolta a Horizon franchise-át a tavaly novemberben bejelentett Light of Motirammal, írja a Reuters. (Talán mi is kiemeltük tavaly, hogy eléggé a Horizonra hasonlított a kínai techóriás projektje…) A perben a Light of Motiramot másolatnak nevezik, amely azonos játékmenettel, történeti témákkal és művészi elemekkel rendelkezik, mint a Horizon, valamint egyéb hasonlóságokat is felmutat.
A Sony Interactive Entertainment a perben azt is elmondta, hogy elutasította a Tencent ajánlatát, amely szerint 2024-ben közösen dolgoznának egy új Horizon játékon, mielőtt a Tencent bejelentette a Light of Motiramot. (Ez az időzítés pedig nem lehet akkor véletlen.) A peres eljárás szerint a sajtó a Light of Motiramot a Horizon másolatának nevezték, köztük volt olyan is, aki a játékot Horizon Zero Originality-nek (azaz Horizon: Nulla Eredetiségnek) nevezte.
A Sony Interactive Entertainment nem meghatározott összegű kártérítést és a Tencentnek a szellemi tulajdonjogok megsértésének megtiltását kérte a bíróságtól. Sem a Sony Interactive Entertainment, sem a Tencent nem reagált azonnal a Reuters megkeresésére. A per ellenére a Sony Interactive Entertainment Shanghai tavaly novemberben a közösségi médiafelületein közzétette, hogy a Light of Motiram PlayStation 5-re is megjelenik, ami arra utal, hogy a vállalatnak nincs problémája a játék Horizon franchise-hoz való hasonlóságával. Bár a Weibóról és a Bilibiliről a bejegyzéseket azóta eltávolították, az előbbi archiválva lett az Archive.orgon.
Úgyhogy a helyzet kifejezetten érdekes. Mintha úgy tűnne, hogy a Tencent nem hagyta annyiban, hogy a Sony lefújta az együttműködést, és lényegében fogta a Guerrilla Games stílusát, majd nagy mértékben átemelte azt a saját játékába. Ezzel a Tencent nem fogja lemosni magáról, hogy a Light of Motiram eredete honnan van…
Forrás: Gematsu, Reuters, Archive.org



