Grounded 2: útnak indult korai hozzáférésben a kicsi-nagy kaland [VIDEO]

Kicsiben kezd, de egyre nagyobbra nő: a Grounded folytatása új funkciókkal, mount-rendszerrel és optimalizált eszközkezeléssel indult el korai hozzáférésben.

 

Kicsi is, nagy is – az Obsidian Entertainment játéka az első részben is ezt az ötletet követte, de a Grounded 2 már mindenben igyekszik túlszárnyalni elődjét. A játékot hivatalosan 2025 júniusában jelentették be a Microsoft Summer Game Fest közvetítésén, és alig két hónappal később már el is rajtolt korai hozzáférésben a Steamen és a Microsoft Store-on (Xbox Series konzolokon Game Preview formájában).

Az Xbox Game Studios kötelékébe tartozó csapat alkotása természetesen az Xbox Game Pass szolgáltatáson keresztül is elérhető, még ha jelenleg csak kezdetleges állapotban is. A játék továbbra is a Drágám, a kölyökök összementek! című film stílusát idézi, akárcsak az első rész, de több fontos újdonság is bekerült.

 

Eszközcsere helyett omni-tool

 

Az egyik legnagyobb változás az inventory kezelését érinti: mostantól nem kell lapátot, baltát és kalapácsot külön cipelni, mert egy multifunkciós omni-tool váltja ki mindhárom eszközt. Ez leegyszerűsíti a játékmenetet, hiszen nem kell állandóan váltogatni a felszerelés között, hanem egyetlen eszközzel elvégezhetjük a legtöbb feladatot.

További újítás, hogy mostantól egy hangyát vagy pókot is felnevelhetünk társnak és hátasnak. Így nemcsak több cuccot vihetünk magunkkal, de gyorsabban is közlekedhetünk a térképen. Egyelőre két mount érhető el, de mivel a játék még korai hozzáférésű, az Obsidian később bővítheti a kínálatot. Nem fogják elsietni a végleges verzió megjelenését, így értelmetlen találgatni, mikor kerül ki az early access státuszból.

 

Óriáshangya-plüss nyereményjáték

 

A Grounded 2 elindulását az Xbox és a Microsoft egy különleges nyereményjátékkal ünnepli, melynek keretében egy hatalmas vörös hangya plüssfigurát sorsolnak ki. A szerencsés nyertes ráülhet, mintha csak a játékban lovagolna egy hangyán – egy igazán stílusos díj a rajongóknak.


Forrás: WCCFTech, Microsoft

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)