PlayStation Plus Essential: egy váratlan fordulat után ígéretes hónap elé nézünk?

A Sony meglepő húzással borította fel a megszokott bejelentési rendet, de remélhetőleg ez nem egy egyszeri botlás volt, hanem egy új korszak kezdete a PlayStation Plus Monthly Games történetében.

 

Eddig rendszeresen megszokhattuk, hogy a hónap első keddje előtti szerdán, magyar idő szerint délután fél hatkor jelentette be a Sony, milyen játékokat kapnak a PlayStation Plus Essential, Extra és Premium előfizetők. Most azonban ez felborult: e sorok szerda délelőtt íródnak, de a Sony már kedden délután közzétette az augusztusi kínálatot. *Nagyon elegáns húzás, kedves Sony…*

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy nem történt kiszivárgás, úgyhogy nézzük, mely három játék vár ránk 2025 utolsó nyári hónapjában – amikor valószínűleg ismét megsülünk, remélhetőleg nem annyira, mint tavaly. A hónap fő attrakciója a *Lies of P* (PlayStation 5, PlayStation 4), ahol csak az alapjátékot kapjuk meg, a *Lies of P: Overture* kiegészítő nem része a csomagnak. A második játék a PC-sek számára is ismerős *DayZ* (PlayStation 4), amely 2012-ben indult és 2018-ban érkezett meg PC-re, majd 2019-ben PS4-re és Xbox One-ra. A hónap indie vagy rétegjátéka a *My Hero One’s Justice 2* (PlayStation 4), egy anime alapú verekedős cím.

 

15 éves a PlayStation Plus

 

A Sony az évforduló kapcsán ingyenes avatarokat kínál, olyan címek alapján, mint a *Cyberpunk 2077*, *Hogwarts Legacy*, *Diablo IV*, *God of War Ragnarök* és *Twisted Metal*. A júliusi játékok, köztük a *Diablo IV* (PS5, PS4), a *The King of Fighters XV* (PS5, PS4) és a *Jusant* (PS5), augusztus 5-ig még elérhetőek.

A *DayZ* a legfurcsább választás, hiszen a PS4-es port mindössze 31-es Metacritic-átlaggal és 4.5-ös felhasználói pontszámmal rendelkezik. Konzolon vélhetően már nagyon kevesen játszanak vele, különösen ilyen sok évvel a megjelenés után…

Forrás: PS Blog

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)