MOZI HÍREK – A Mortal Kombat II októberben próbálja végre kiütni a nézőket a mozikban, és ez nem kis elvárás, hiszen az első film négy éve csúfosan leszerepelt. A COVID-19-járvány sem segített, de az igazán nagy gondot a Mortal Kombat történetének minősége jelentette, amit a rajongók sem bocsátottak meg 2021-ben. Az új részben Karl Urban szemtelen Johnny Cage-e húzza fel az elvárásokat, így mindenki azt várja, hogy most végre ütős filmet kapunk.
Todd Garner producer szerint is nagy terveik vannak, sőt, reméli, hogy hosszabb távon újabb filmek is készülnek majd a franchise-ból. A FutureBoyWho YouTube-interjúban azt mondta:
„Nem úgy tervezzük, hogy a [Mortal Kombat] franchise itt ér véget. Reméljük, hogy nemcsak ez a film lesz, hanem továbbiak is, amiket már most elkezdtünk előkészíteni. Van karakterfejlődés […] Nem akarjuk, hogy minden történés ebbe az egy részbe zsúfolódjon, hiszen a karaktereket idővel lehet csak igazán kibontani.”
Garner kiemelte, hogy a 2021-es filmben Sub-Zero (Joe Taslim) és Scorpion (Hiroyuki Sanada) komoly fejlődésen mentek keresztül, miközben Kano (Josh Lawson) külseje eltért a játékban megszokottól. A producer megígérte: Kano megkapja a klasszikus fémlemezt a szemére. Folytatta:
„Már most vannak ötletek […] Ha sikeres lesz a film, jöhetnek spin-offok, új folytatás, friss karakterek, és továbbvihetjük a meglévőket is.”
Garner ugyanakkor óvatos: „Semmi nincs kőbe vésve” – de azt is elmondta, szeretné, ha Liu Kang karaktere most végre igazi súlyt kapna, ellentétben a 2021-es, felejthető verzióval. Most tényleg komolyabb szerepet szánnak neki.
Todd Garner: „Liu Kang lesz a filmsorozat motorja”
A Mortal Kombat 2021-ben sokak szerint, még a MovieWeb dicsérete ellenére is, pont Liu Kang ábrázolásán csúszott el. Ludi Lin kihozta a legtöbbet a gyenge forgatókönyvből, miközben próbálta elérni Robin Shou legendás alakítását az 1995-ös klasszikusból. Garner most azt mondta:
„Rengeteget beszélnek a tesztvetítésekről, és mindenki, aki a franchise-on dolgozik, imádja Liu Kanget, tudjuk, hogy mennyire fontos, és megígérem, ő viszi előre ezt a sorozatot.”
Azt is elárulta: a folytatásban olyan karakterek is felbukkannak, akiket sem a hivatalos előzetesben, sem az Uncaged Fury teaserben nem láthattunk. Amikor konkrétan rákérdeztek, ki tűnik még fel, Garner így válaszolt:
„Nem árulhatom el. Vannak szereplők, akik nincsenek a trailerben, cameók is akadnak. Mindig próbáljuk a legjobbat mutatni, de nem adhatunk ki mindent előre.”
A Mortal Kombat II október 24-én debütál. Garner szerint a tesztvetítések pozitívak, és most végre lesz igazi bajnokság is a filmben. Karl Urban Johnny Cage-e miatt óriási a netes hype, így minden adott, hogy most túlszárnyalja a 2021-es, Shao Kahn szerint is „szánalmas” 84,4 milliós globális bevételt.
Forrás: FutureBoyWho



