Sonos Roam: lángra kapnak a hangszórók!?

TECH HÍREK – Nem csak a szoftverekkel küszködik a Sonos, hanem hardveres problémák is vannak, ám nem mindegyik hangszórójuk érintett…

 

A Redditen jssumm, egy Sonos Roam-tulajdonos azt állította, hogy a hangszóró két éves, és szinte egyáltalán nem használja. Sajnos az illető égett műanyag szagot érzett, és valóban, az a készülékből áradt. A Roam kigyulladt, és a legnagyobb kárt az USB-C csatlakozó szenvedte el: „A két éves Sonos Roam, amelyet szinte egyáltalán nem használtam, a minap kigyulladt. Legalább egy hónapja nem használtam, sőt, nem is nyúltam hozzá (elutaztam), és furcsa szagot éreztem abban a szobában, ahol tartom. Néhány óra múlva a szag egyre rosszabb lett, és akkor már felismertem, hogy égő műanyag szaga van, ezért kihúztam a szobában minden csatlakozót. A bűnös a Roam volt, amely már megégett és kidudorodott az USB-csatlakozásnál.”

Mielőtt a probléma visszafordíthatatlanul eszkalálódott volna, a Sonos szóvivője a következő nyilatkozatot tette a Bloombergnek, amelyben megemlítette, hogy a Roam hangszórók kigyulladásának esetei ritkák, és a probléma a környezeti feltételekkel is összefügg. A vállalat azt is megemlíti, hogy szoftverfrissítések és hardverfejlesztések vannak készülőben, hogy minimalizálják ezeknek az eseteknek a gyakoriságát:

„Szorosan nyomon követtük az első generációs Sonos Roam hangszórók USB-C töltőcsatlakozásával kapcsolatos korlátozott számú bejelentést. Bár az összesített előfordulási arány nagyon alacsony, és úgy tűnik, hogy a környezeti feltételek is szerepet játszanak, több proaktív lépést is tettünk, hogy még tovább csökkentsük ennek a problémának a valószínűségét, beleértve a szoftverfrissítéseket és a hardverfejlesztéseket.”

Bár a Sonos a szőnyeg alá fogja söpreni ezeket a baleseteket, hogy megőrizze hírnevét, ha egy nagyobb tűz keletkezik, amikor a háztulajdonos nincs otthon, és nem tud jelen lenni, hogy elhárítsa a helyzetet, az újabb PR-katasztrófává válhat. Szerencsére a Roam 2-t ez a probléma nem érinti… de attól ez még rossz ómen a tulajdonosoknak, hiszen ki tudja, hogy hány hangszóróban rejtőzik ott a probléma…

Forrás: WCCFTech, Bloomberg

Sonos Roam hangszóró kigyulladt - 1
Sonos Roam hangszóró kigyulladt - 2

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.