TESZT – Kezd egyre fárasztóbbá válni, hogy valaki készít egy játékot, majd a siker hatására számtalan más fejlesztő is ugyanazt a formulát kezdi el alkalmazni. A lengyel Dark Point Games is ezt tette, így ismét egy roguelite/automatikus harcokra építő darabbal van dolgunk, ami egyébként az Achilles: Legends Untold folytatása – az viszont legalább egy Souls-klón szerepjáték volt. Ez a franchise most teljesen más irányba fordult.

Akinek csak az számít, hogy mozogjon, miközben a célzást és a támadások nagy részét a játék automatikusan végzi, ne menjen messzire.

A mitológia túlélői

Ez a játék lényegében olyan, mintha a Vampire Survivors bekapta volna a történelemkönyvet, és hirtelen ókori mitológiai cosplaybe öltözött volna: csontvázak, pókok, óriások és egyéb szörnyűségek rontanak ránk, mintha ez lenne a napi rutin. A pályák amúgy egész változatosak, néha valakit le kell nyírni, máskor csak túlélni, esetleg portált nyitni vagy épp bezárni – de a lényeg úgyis az, hogy százával, ezrével jönnek az ellenfelek, és csak az számít, bírjuk-e szuflával. Itt aztán tényleg tanul az ember kitérni, célozni, ütemet váltani, különben úgy néz ki a pálya, mintha egy görög katasztrófafilm főszereplői lennénk. Az irányítás? Egyszerűbb már nem is lehetne: a DualSense bal analóg karját tekergetjük, mintha az életünk múlna rajta. Ez persze még nem lenne akkora szám, de minden szintlépésnél választani kell egy újabb „perk”-et, négy lehetőség közül – szóval nem kell atomtudósnak lenni, de a jó bónuszok egész kellemesen feldobják a fejlődést. És még állandó fejlesztéseket is kapunk, hogy legyen min agyalni két hullám közt.

A statisztikák itt nemes egyszerűséggel „szívességek” (igen, tényleg így hívják őket), és ezek turbózzák fel a harcot, a gazdaságot vagy épp a túlélést. Az a csábítás, hogy minden pontot támadásra költsünk, legalább olyan nagy, mint egy sörfesztiválon a pult – de ne tegyük, mert más is kell a boldogsághoz. Az építési pontoknál pedig olyan cukiságokat pakolhatunk le, mint lángköpő ágyúk, forgó pengék, meg a világ legbarátságosabb gyógyító vagy kereskedő állomásai – ezek között akad, ami még az életerőnket is felturbózza. Ez az apró újdonság legalább egy picit kiemeli a játékot a tucat-mezőnyből. Több karaktert is feloldhatunk, és kihívásból sem lesz hiány, ha már unjuk a csontvázak gyalulását.

Feladat akad bőven, sőt, talán kicsit túl sok is: ez az a fajta játék, amit fél szemmel, fél aggyal lehet nyomni, mert annyira ismétlődik minden, hogy hamar unalmassá válik. A pályák nem nagyok, talán pont ezért nem olyan fárasztó végigszaladni rajtuk. Az építkezős rész azért csempész egy csipetnyi taktikázást a monoton őrületbe, így kapunk egy kis extrát a Dark Point Games műhelyéből.

Grafikailag viszont meglepően nem kell szégyenkeznie az Achilles: Survivor-nek. Ez bizony előny, mert ebben a stílusban általában a látvány inkább a „szűken közepes” kategória, vagy ha véletlenül 3D-stílust választanak, akkor is mintha egy húszéves játékot bámulnánk. Itt szerencsére részletgazdag a környezet, a pálya pedig végig átlátható – legalább a szemünk nem kap infarktust a nagy zűrzavarban.

Az akhilleuszi sarok

Ez is pont az a játék, amiről nemcsak hogy felesleges, de gyakorlatilag lehetetlen oldalakat teleírni. Ha egyet láttál, mindet láttad – nagyjából ennyi az összkép. Az újításokat, eltéréseket már kitárgyaltuk, szóval ne várj forradalmat. A hangzás? Hát, elvégzi a melót, de ennyi: semmi extra, semmi emlékezetes, csak pötyög a háttérben. Az viszont tényleg dicséretet érdemel, hogy a görög motívumokat beleszőtték, mert legalább valamennyi hangulatot csempésznek a csontváz-partyba. A sztori… felejtsd el, nem ezért fogod elővenni a játékot, legfeljebb csak akkor, ha egy jó szunyókálásra vágysz. Ami viszont pozitív, hogy a klasszikus művészi stílus – leamortizált várak, templomok, tengerparti romhalmazok – remekül megfér a modern megvalósítással, összességében tényleg eltalálták a dizájnt.

Felülnézetből PS5-ön általában minden rendben van, de azért becsúszik néha egy kis bénázás: például amikor a textúrák olyan lassan töltődnek be pályaváltásnál, mintha postán küldenék őket. Az endless módban a frame rate is hajlamos elolvadni, ami tényleg idegesítő. Ilyenkor hiába pattog az irányítás, még a DualSense tapipadját is bevethetjük (amit egyébként szokni kell), de az időzítésünk így is gellert kap. Ezért jogos, ha valaki szigorúbban pontoz. PC-n talán kicsivel jobban muzsikálna, mint konzolon – itt megint eljön az a klasszikus érzés, hogy „na, ide tényleg két külön pontszám kéne”.

Akik tényleg hosszabb távon gondolkodnak a játékkal – már ha a játék megérdemli ezt a hűséget –, azoknak valószínűleg a PC-s verzió lesz az, amivel érdemes próbálkozni.

Túlélem én (na jó, nem)

Az Achilles: Survivorről tényleg kár hosszan értekezni, mert nagyjából annyit lehet róla mondani, amennyit egy gyors ebédszünetben meg lehet osztani: a látvány rendben van, az építkezős rendszer dob egy kis újat a már agyonnyúzott játékmenetbe, és tényleg tud szórakoztató lenni… de aztán jön a jól ismert unalom, amikor ugyanazt csinálod huszadszor is. Ilyenkor már nem érdemli meg a nyolcpontos dicsőséget, hanem bizony lejjebb csúszik a mérce. Jóindulattal egy erős 7/10-et adnék rá, PC-n még talán 7,5 is lehetne, mert a PS5-ös teljesítményproblémák húznak rajta egy keveset. Nem rossz, de nem is az a cím, amire évek múlva is nosztalgiával fogsz visszagondolni. Ha bírod a Vampire Survivors-féle játékokat, és szereted az ókori mitológia hangulatát, akkor tegyél vele egy próbát – de csodát ne várj.

-V-

Fejlesztő: Dark Point Games
Kiadó: Dark Point Games, Galactus
Műfaj: Vampire Survivors-klón
Megjelenési dátum: 2025. július 29.