TESZT – A Room Games játéka nemrég vált elérhetővé a Steamen, de korai hozzáférésben, úgyhogy ez még nincsen befejezettnek mondható állapotban. Ebből fakadóan az értékelés (és annak szükségessége) a későbbiekben biztosan változni fog, ugyanis például a tartalmi hiányosságok még nem róhatóak fel neki, és így ezt nem nagyon értelmes kritizálni… viszont legalább már látni lehet, hogy az alapok hogyan állnak.
Még egyszer ki kell hangsúlyozni, hogy ez egy korai hozzáférésben lévő játék, így az alábbiakban olvashatóak később még megváltozhatnak.
Simcade verseny
Távirányítású (remote controlled = RC) autók és teherautók, sok-sok szabadtéri és épületekben elhelyezett pályán, amelyek valós körpályákon alapulnak. Persze a klisék megvannak, ugyanis például egy tengerparton vagy egy vidámparkban is lehet versenyezni. Már most pozitívum, hogy minden pályának egyedi környezete és hangulata van, és nem mindegyiket pofonegyszerű megtanulni (sőt, van azért pár nehezebb kör is, de ez így van jól).
Azért van egy kis eltérés a való életben látott pályáktól, ugyanis míg azokon nem egy esetben vannak szűkebb szekciók élesebb (akár hajtű) kanyarokkal, úgy itt kissé szélesebbnek tűnt mindvégig. A fizikának egy másik elemét is érdemes lenne kiemelni itt: valahogy úgy tűnt, hogy a pályák eltérő felületei ellenére mindenhol ugyanolyannak hatott a tapadás. Remélhetőleg ez egy olyan faktor a Recharge-ban, ami a későbbiekben módosulni fog, ugyanis ez jelenleg a játék egyik (jogosan!) kifogásolható negatívuma.
Jelenleg csak az alap buggy RC kocsi érhető el a sima verseny módban. A szakaszfutamok, a kőmászás és a driftelés még nem érhető el. Ez is talán negatívum, hogy a játék a korai hozzáférés során talán tartalmilag a vártnál kissé vékonyabb, de ezen a Room Games bevallottan változtatni fog.
Egy másik dolgot viszont biztosan fel lehet róni neki: a fizikát. Ez már a tapadás szintje kapcsán is érintett volt, de ezt lehet még fokozni (vagy legaábbis részletezni). Nem tűnik még teljesen pontosnak, így maga a játék is valamelyest élettelennek hat ebben a formájában. Később fejleszteni lehet majd a járművünk motorját, lehet változtatni a festését, de még ezen a téren is félkész állapotú a Recharge, de öröm hallani, hogy a fejlesztők ezen élményt a játékban is meg akarják valósítani, mert az RC kocsik esetében a bütykölés és a finomhangolás lényegében egy elvárt, kötelező elemnek tekinthető.
Ha ezt a Recharge megkapja, ezzel ki fog majd a későbbiekben tűnni, és ha tartalmilag kellőképpen „húsos” lesz, akkor ennek biztosan örülni fog a közönség. Persze, nem esélyes, hogy licenszelt dolgok és tartalmak tömkelege lesz elérhető benne, de nem is nagyon lehet elvárni, hogy minden jármű és alkatrész száz százalékban hivatalos legyen benne. Viszont ennek ellenére még mindig vannak dolgok, amik nem nagyon nyerték el a közönség tetszését, és ebből fakadóan a fejlesztőknek nem kevés (sőt, valljuk be, rengeteg) dolguk lesz…
ReVolt rekontra
A Recharge grafikája már most is egészen jónak tűnik, de a frame rate hajlamos itt-ott megakadni, ha esetleg grafikailag magasabb beállítások felé megyünk, úgyhogy optimalizálás terén a Room Gamesnek még sok teendője lesz. Ezen is látszik, hogy az Unreal Engine 5-ön dolgozhatna ezen a téren az Epic Games (és mivel egyre több fejlesztő vált UE5-re, egyre több címben lesznek jelen ezek a mikroszaggatások és a teljesítménybeli érdekességek).
A bugok azért a kezelőfelületet is érintették, mert volt, amikor a menü nem csinált semmit, illetve a grafikus beállítások elmentése is nem egyszer elfelejtődött. A kontroller használata is volt, hogy kissé bajos volt, mert azért az néha igencsak kellemetlen tud lenni, amikor a Recharge nemes egyszerűséggel nem érzékelte azt.
A fejlesztők a hitelességre is törekedtek, ugyanis a távirányítót is használni lehet, de ehhez egy külön periféria szükséges, ami értelemszerűen egy nagyobb felárral jár. Ha már ár, akkor itt ki kell emelni, hogy 19,5 euró (tehát közel 8 ezer forint) kicsit sok ezért a játékért jelenlegi formájában, ám pozitívum, hogy a fejlesztők igenis gyakran reagálnak a visszajelzésekre.
De vannak még negatívumok: a főbb tartalmi bővítések idén nem jelennek meg, a kamera nem mozog megfelelően (kanyartól függően jobbra vagy balra dőlt marad), és a szintlépés is kissé sokáig tart. Ezzel pedig a Recharge azt éri el, hogy ráununk, mire tartalmilag nagyobb bővülésen fog átesni. Pedig van benne remény, nem is kevés, mert a ReVolt hangulatát képes visszahozni, de nem az 1990-es évek végéről, mert azért eltelt azóta két és fél évtized, és sok dolog változott azóta. (Azóta már távirányítású drónok is vannak. Például.)
Még ráfér egy újratöltés… vagy három
A Recharge-ot nem lenne szabad értékelni, ugyanis egy korai hozzáférésű játékra nem sok értelme van komolyabb pontszámot aggatni, de sajnos nem lehet elintézni a fránya értékelőbox nélkül ezt a karakterhalmazt, úgyhogy vegyük úgy, hogy a kissé csapnivaló fizika miatt a játék egy 6/10-et kap, mert van benne potenciál, ámbátor még bőven lenne hová fejlődni.
-V-
Pro:
+ Modernizált Re-Volt-hangulat
+ Látványra már most is rendben
+ Testreszabás (ígéretes alapok)
Kontra:
– Fizika (pontatlanság, egységes tapadás)
– Különböző felületeken is változatlan tapadás
– Sok bug, kevés tartalom jelenleg
Fejlesztő: Room Games
Kiadó: Room Games
Műfaj: RC-autós verseny
Megjelenési dátum: TBD (Early Access: 2025. július 28.)
Recharge (Early Access)
Játékmenet - 5.6
Grafika - 7.4
Fizika - 3.7
Zene/hangok - 6.3
Hangulat - 7
6
KORREKT
Jó kiindulópont; most még van idő javítani a hibákat.





