A legjobban várt szerepjátékok egyikének készítői próbálnak reagálni a fizetős klánok körüli felzúdulásra, de csak tovább mélyítik a sírt, amit saját maguk ástak. A The Chinese Room magyarázatai a két Day 1 DLC-be száműzött vámpírklánról senkit sem győztek meg.
Ami akár egy ünnepi bejelentés is lehetett volna, abból hatalmas PR-bukás lett a The Chinese Room és a Paradox Interactive számára. Bár hosszú éveken át tartó fejlesztési kálvária után végre kiderült, hogy az Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2 október 21-én jelenik meg, a készítők ezt a hírt azzal együtt tették közzé, hogy a hat elérhető vámpírklánból kettő csak egy külön fizetős DLC-ben lesz elérhető – ezzel pedig sikerült alaposan felbosszantani a rajongókat. Most, hogy megpróbálták megmagyarázni a döntést, csak tovább rontottak a helyzeten.
A fejlesztők megerősítették, hogy a játékban összesen hat klán közül választhatunk – ezek tulajdonképpen a karakterosztályokat jelentik, és meghatározzák a képességeket, jellemzőket, játékmenetet. Csakhogy a Toreador és a Lasombra klánok kizárólag egy fizetős DLC részeként érhetők el, már a megjelenés napján. Magyarán aki az alapjátékot veszi meg 59,99 euróért, az ebből a kettőből kimarad – a teljes csomag ára pedig 89,99 euró.
Nem tervezett tartalom, de “ne kelljen várni” rá
Sok rajongó azonnal felháborodott – főleg, hogy az első Bloodlines nem kevesebb, mint 13 választható klánt kínált. A Gamescom 2025 idején a Rock Paper Shotgun riportere megkérdezte a The Chinese Room csapatát, miért döntöttek így. „Nos, két és fél éve dolgozom a játékon, és ez idő alatt sok változáson ment át a projekt” – kezdte Ian Thomas narratív direktor. „Folyamatosan figyeltük a játékosvisszajelzéseket, az alfateszteket, és ezek alapján rengeteget bővítettünk a történeten és a tartalmakon.”
„A Paradox is nagyon rugalmas volt: ha mi vagy a játékosok úgy érezték, hogy még valamit érdemes lenne hozzáadni, akkor inkább halasztottunk, hogy a végeredmény jobban megfeleljen az elvárásoknak” – tette hozzá. Elmondása szerint az utóbbi hetekben is intenzíven dolgoztak új tartalmakon – például a fizetős klánokon, amelyek új történeti elemeket és testreszabási lehetőségeket is hoznak. „Nem csak szövegelünk arról, hogy új dolgokat adunk hozzá” – tette hozzá Jey Hicks vezető dizájner. „Minden tartalom ugyanolyan minőségű, mint az alapjátékban.” A PR-os pedig gyorsan hozzátette: azért kerültek a DLC-be ezek a klánok, hogy „ne kelljen rájuk várniuk a játékosoknak.”
A játékosok szerint ez „teljes képmutatás”
A közösségi reakciók nem is várattak magukra: a Rock Paper Shotgun cikkéhez özönlöttek a kommentek. Sokan képmutatásnak tartják az egész magyarázatot, és úgy vélik, mindössze arról van szó, hogy még több pénzt akarnak kisajtolni a rajongókból. „Azt mondják, azért adják ki első napi DLC-ként a klánokat, hogy ne kelljen rájuk várni? De hát ha megjelenéskor már elérhetők, akkor miért ne lehetnének az alapjáték részei?” – írja Minty.
Emil Sohlberg pedig a szóhasználatot kritizálja: „Teljes képmutatás. Minek egyáltalán válaszolni, ha úgysem foglalkoznak érdemben a kérdéssel?” Mások a Paradox múltjára hivatkoznak: „Semmi meglepő. A Paradox a Sims mellett az egyik legismertebb DLC-pokol, elég csak a Stellarisra gondolni – minden játékuk tele van fizetős tartalommal.”
Akárhogy is, a döntést már nemigen fogják visszavonni. Ahogy már említettük, az Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2 október 21-én érkezik PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series konzolokra. Hogy a DLC-s botrány hatással lesz-e az eladásokra, azt majd az idő eldönti – de az biztos, hogy a visszatérés finoman szólva sem indult zökkenőmentesen.
Forrás: 3djuegos



