A Dear Villagers kiadó és az olasz Sedleo stúdió bejelentette a 1348 Ex Voto című külső nézetes akció-kalandjátékot, amelyben a pestis sújtotta, zűrzavaros középkori Olaszországban kell felkutatnunk hősnőnk elrabolt barátnőjét, miközben banditák, zsoldosok és vallási fanatikusok keresztezik utunkat.
Az 1348 Ex Voto egy filmszerű akció-kalandjáték, amelyben Aeta (Alby Baldwin hangján) szemszögéből élhetjük át a XIV. századi Olaszország brutalitását. A fiatal nemeslány Biancát (Jennifer English szólaltatja meg) igyekszik megtalálni, miután banditák dúlták fel falujukat. A projekt a frissen megalakult, olasz fejlesztőkből álló Sedleo első játéka, melyet Tom Oceano rendező és Fabiola Martelli stúdióvezető hozott létre, több nemzetközi AAA-veterán társaságában.
A csapat célja, hogy saját történeteiket meséljék el hitelesen és minőségi játékmenettel. Mivel maguk is olaszok, természetes választás volt Olaszországot helyszínként megidézni. Hosszú időt töltöttek a félsziget vidékein, dokumentálva minden részletet, hogy hűen tudják visszaadni a korszak atmoszféráját.
A választott év – 1348 – történelmi szempontból súlyos. A pestis pusztítása már amúgy is törékeny társadalmi rendszert rendített meg, miközben a vidéket zsoldosok, banditák és vallási fanatikusok lepték el. A felsőbb osztály hatalmi vákuumban vergődött, a rend pedig napról napra omlott össze.
Vándorlovag a fertőzött földeken
Ezek között a körülmények között veszíti el Aeta legjobb barátnőjét, Biancát. Mivel lovagi kiképzésben részesült, elhatározza, hogy egymaga indul útnak. A játék során a XIV. századi Itálián vágunk át, falvakon, várakon, az Appenninek zöld lankáin és Róma maradványain keresztül, miközben Aeta a harcművészetet és a stratégiát kombinálva vívja meg küzdelmeit.
Az 1348 Ex Voto a történelmi európai harcművészeteken alapuló, képregényszerű, látványos kardharcot ígér, melyet profi színészek mozgásrögzítésével készítettek. Kétféle harci állás – egykezes és kétkezes – közül választhatunk, és a játék során képességkönyveket is gyűjthetünk, amelyek új kombókat nyitnak meg. A kardvívás testreszabható különféle fegyveralkatrészekkel is.
A környezet felfedezése fontos része a játéknak: elrejtett tárgyakat, relikviákat és kincseket kutathatunk fel, amelyek gazdagítják gyűjteményünket és a világot is. Az 1348 Ex Voto egy sötét, ugyanakkor rendkívül stílusos kaland lesz, amely egyszerre idézi a klasszikus akciójátékokat és a lovagi történeteket.
Az 1348 Ex Voto 2026 elején jelenik meg PlayStation 5-re, Xbox Series-re és PC-re.
Forrás: Gematsu








