A Rebellion mindössze egy teaser videót közölt a „brit Fallout” második sztori DLC-jéről, és ehhez kb. két mondatot tett hozzá a csapat.
Szóval az Atomfall egy túlélő akciójáték, ami az Egyesült Királyságban játszódik. Ennek jön a második sztori DLC-je, a The Red Strain, amiről a Rebellion Developments már elárulta, hogy szeptember 16-án jön, és emellé hozzácsapott egy teaser videót, amit lent meg lehet tekinteni. A DLC egy szigorúan titkos új helyszínt és rengeteg felfedezésre váró rejtélyt tartalmaz, a játékosok számára elérhető tartalomról pedig a következő hetekben adnak további információkat. Hiába nézünk rá a Steamre vagy a Rebellion weboldalára, ennyi az egész.
Ugye mondtuk, hogy ez a második sztori DLC. Nos, ezt alá is támasztanánk, ugyanis az első DLC, a Wicked Isle június 3-án jelent meg (és 20 dolláros/8 ezer forintos áron volt kapható). Ez egy új helyszínt, új ellenfeleket, fegyvereket, képességeket és tárgyakat hozott magával, és maga az alapjáték is több eltérő extra befejezést kapott. A Midsummer-szigeten játszódott és a népi horror elemeit vette inspiráció gyanánt a Rebellion. Ide úgy lehet eljutni, hogy Wyndham falujában a hajóőrzővel beszélünk. A második DLC valószínűleg a rejtélyekre és a titkos helyszín miatt talán a lopakodásra fogja helyezni a hangsúlyt, de amíg a Rebellion nem mond el többet, csak találgatni tudunk (és amikor a cég közli a részleteket, a hírekben valószínűleg vissza fogunk térni a The Red Strain DLC-re).
Úgyhogy a későbbiekben többet is fog közölni a Rebellion a DLC-ről. Az Atomfall kapcsán a cég korábban örült a milliós játékosszámnak, de ezt kissé torzítja az a tény, hogy a játék az Xbox Game Pass jóvoltából is játszható. Amúgy az Atomfall szinte mindenre elérhető (PlayStation 5, Xbox Series, PC, PlayStation 4, Xbox One), csak PC-n a GOG maradt ki (Denuvo-használat miatt), illetve a konzolok között a Nintendo Switch.



