Akár jól, akár rosszul sikerül a Borderlands 4, Randy Pitchford már előre tekint: a Gearbox vezetője szerint a stúdió még csak most kezdte elkapargatni a Tiny Tina’s Wonderlands lehetőségeit.
Van okuk az örömre a Tiny Tina rajongóknak: Randy Pitchford, a Gearbox vezérigazgatója egy interjúban utalt rá, hogy a stúdió egy újabb Borderlands-spin-offon dolgozhat. Bár a játék vegyes fogadtatásban részesült és Steamen sem tudott 15 021 játékosnál nagyobb bázist kialakítani, egy folytatás talán kitölthetné az űrt a negyedik rész és egy későbbi lehetséges folytatás között.
Az eredeti, 2022-ben megjelent epizód gyorsan kultstátuszt ért el humorának, akciójának és zsákmányszerző mechanikáinak köszönhetően. Ez motiválta a Gearboxot arra, hogy további kalandokat tervezzen ebben az univerzumban. Már 2024-ben is keringtek pletykák egy esetleges törlésről, de a 2K Games közeli forrásai ezt cáfolták, megerősítve, hogy Tiny Tina történetének van még mit mesélnie.
Az asztalon van a Tiny Tina’s Wonderlands folytatása
Ebben a bizonytalan helyzetben Pitchford az All Out Gamingnek nyilatkozva azt mondta: „még csak most kezdtünk el dolgozni ezen az IP-n”, ami egyértelmű utalás arra, hogy a folytatás már tervben van. Mint hozzátette, egy fantasy-rajongókból álló csapat dolgozik Tiny Tina történetének továbbvitelén. Pitchford szerint a Tiny Tina’s Wonderlands egy ugródeszka, vagy ahogy ő fogalmazott, egy „hídfőállás” lehet a fantasy és a looter játékok határán, amely további kiegészítőket vagy új epizódokat is magában foglalhat.
A Gearbox vezetője emellett kitért a Borderlands 4 főgonoszára, a Timekeeperre is, és megemlítette, hogy a Wonderlands lehetséges folytatásának antagonista teljesen más lesz: komoly és veszélyes karakter, éles kontrasztban a karizmatikus Handsome Jackkel. Ez egy feszesebb, kevésbé humorra építő élményt ígér.
Bár megjelenési dátumról vagy konkrét részletekről egyelőre nincs szó, Pitchford kijelentései máris felcsigázták a közösséget. A rajongók izgatottan várják a Gearbox következő bejelentéseit, bízva abban, hogy Tiny Tina világa tovább bővül.
Forrás: 3djuegos



