FILMKRITIKA – A Démonok között negyedik és egyben utolsó fejezete, a Démonok között: Utolsó rítusok lezárja Ed és Lorraine Warren démonvadász történetét. Bár a franchise időközben számos mellékággal bővült – ott voltak az Annabelle- és Az apáca-filmek is –, mindig is az alap Démonok között-sorozat jelentette a teljes univerzum tartópillérét. Most elérkeztünk a végjátékhoz. A kérdés viszont adott: emlékezetes finálét kaptunk, vagy csak egy elnyújtott, kifulladt búcsúepizódot? A film kritikáját londoni külsős kollégánk írta felkérésre, aki egy helyi sajtóvetítésen nézte meg a filmet.

Hihetetlen belegondolni, de tizenkét év telt el az első Démonok között bemutatója óta. Ezalatt a széria sok mindent megélt: óriási sikereket, kétes minőségű mellékágakat, hullámzó színvonalat. Most viszont a tét hatalmas volt: Patrick Wilson és Vera Farmiga ikonikus párosát is el kellett búcsúztatni, miközben a közönség méltó lezárást várt. Az előző rész, a Démonok között 3 – Az ördög kényszerített 2021-ben érkezett, ahol a démoni megszállottságot próbálták bírósági védekezésként felhasználni. Az ötlet elsőre izgalmasnak hangzott, de James Wan távozásával és Michael Chaves érkezésével a megvalósítás lagymatag lett. Akkor már érződött: a széria kezd kifulladni. Ezért amikor kiderült, hogy ismét Chaves ül a rendezői székbe, sokan szkeptikusan fogadták a hírt – köztük én is.

Kertvárosi BBQ és démoni tükrök

A történet 1986-ban játszódik, öt évvel a harmadik rész eseményei után. A Warren házaspár visszavonultan él: Ed szívrohama óta kíméli magát, Lorraine pedig a család békéjére próbál figyelni. Lányuk, Judy immár kamasz, párkapcsolatban él, és minden adott lenne a tipikus kertvárosi boldogsághoz. Persze tudjuk, hogy ez a nyugalom nem tart sokáig. Egy pennsylvaniai család kapcsolatba kerül egy kísértetjárta tükörrel, amely Judy múltjából és a Warrennek saját előtörténetéből is baljós szálakat hoz felszínre.

A film flashbackkel nyit: a fiatal Ed és Lorraine találkozik egy titokzatos tükörrel még Judy születése előtt. Ez a szál fonódik össze a jelen eseményeivel, amikor a Smurl családhoz kerül ugyanez a relikvia. Ettől kezdve a két történet párhuzamosan fut, míg végül kereszteződik, és a Warrennek kénytelenek visszatérni a démonvadászat poklába. Az alapkoncepció papíron izgalmas, a családi szál pedig szép lehetőség lett volna, hogy mélyebb érzelmi rétegeket adjunk a lezárásnak. Csakhogy a megvalósítás tempója és szerkezete hamar elássa ezt az esélyt.

Vontatott felvezetés, lagymatag rémisztgetés

A legnagyobb probléma a film hosszával és ritmusával van. Több mint két órán át tart, és az első felvonás fájdalmasan lassú: hosszú percek telnek grillezéssel, baráti összejövetelekkel, nosztalgikus relikviabemutatókkal. Ezek persze emberközelibbé teszik a Warreneket, de a horrorfilm közönsége nem ezért ül be a moziba. Mire valódi természetfeletti fenyegetést látunk, a nézők türelme már rég elfogyott.

A Smurl család története közben a lehető legklisésebb utat járja be. Az apa persze nem hisz a paranormálisban – egészen addig, míg maga nem válik megszállottá. A félelemkeltés eszköztára is ismerős: árnyak bujkálnak a sarokban, homályos alak dereng a háttérben, majd jön a szokásos jumpscare egy hirtelen elhallgató zenével. Ezek a trükkök a Démonok között első két részében még működtek, de mostanra elkoptak. A lassú felvezetés és a langyos ijesztgetés kombinációja sokszor inkább fárasztó, mint félelmetes.

Érezni, hogy Chaves a „slow burn”, vagyis lassú építkezés receptjét akarta követni. De a két szál – a kertvárosi idill és a Smurlék tragédiája – túl sokáig fut külön, majd hirtelen csapódik össze, emiatt darabos az élmény. A harmadik felvonás ugyan lendületesebb és látványosabb, de így is kissé összecsapottnak hat.

Színészi erények, retró látványvilág

Ami mégis megmenti a filmet a teljes érdektelenségtől, az Patrick Wilson és Vera Farmiga játéka. Már a kezdetektől fogva ők voltak a széria lelke, és most is hitelesen hozzák a Warren házaspár bensőséges kapcsolatát. Kettősük annyira működik, hogy szinte az egész filmet elvinnék a hátukon. Nem túlzás azt mondani: ez talán a legjobb közös alakításuk a sorozatban – igazi, szívből jövő búcsú.

A produkció látványvilága is dicséretet érdemel. Az ’80-as évek miliője aprólékosan kidolgozott: a díszletek, a jelmezek, a hangulat mind nosztalgikus retrót idéznek. A Stranger Things-rajongók ismerős atmoszférára bukkanhatnak, a fináléban pedig több jelenet konkrétan a Poltergeist klasszikus képeit idézi. Bár ez inkább tisztelgés, mint eredeti ötlet, működik. Ami pedig igazán pozitív: a befejezés nem esik abba a sablonba, hogy egy utolsó démoni csavar kedvéért még nyitva hagyja a folytatás lehetőségét. A Warrenek története tényleg véget ér, ők visszavonulnak, és békében élnek tovább. Ez így korrekt, méltó döntés.

Rettenet és búcsú kéz a kézben

A Démonok között: Utolsó rítusok nem váltja meg a horror műfaját, de becsülettel lezárja a szériát. A vontatott tempó és a kifáradt horrorelemek miatt nem közelíti meg az első két rész erejét, de a színészi alakítások és a retró atmoszféra megmentik a teljes kudarc bélyegétől. A franchise legnagyobb erőssége mindig is a Warren házaspár volt, és ezen az utolsó állomáson is ők viszik el a hátukon az egészet. A túl hosszú játékidő és a darabos dramaturgia miatt a mozijegy árát nem feltétlenül éri meg, streamingre viszont pont tökéletes választás, amikor majd vélhetően HBO Maxon érkezik a film.

-theGeek-