TESZT – Egy jó Prince of Persia-játék, ám nem magától a Ubisofttól, ugyanis az Evil Empire, a Dead Cells DLC-inek társfejlesztői voltak a fejlesztői e roguelike-nak, és az eredmény egészen jó. A fejlesztést a játékosok is nagyban átélhették, ugyanis egy évig korai hozzáférésben volt PC-n, mielőtt konzolokra is eljutott volna; nagy utat tett meg, és a játékosoknak volt is miért örülniük.

A korai hozzáférés kezdete óta több, nagyobb és szebb (!) is lett a játék, úgyhogy ki lehet mondani: minden aspektusában fejlődött.

A hunok inváziója

Hősünk ettől próbálja megvédeni az országot, és van egy kis trükkje, egy bola, amellyel respawnolhat az oázisban. Ezzel meg lehet menteni a szövetségeseket, akik aztán a központban a játékmenetre jó befolyással lehetnek. Karakterünknek meglepően erős a személyiségábrázolása, ugyanis a herceg gyakran a családjára és otthonára emlékszik vissza, de éles a nyelve az ellenfeleivel szemben, ha erre van szükség. Nem is ezen van a hangsúly (érthető módon), hanem a játékmeneten. Ebben pedig a The Rogue Prince of Persia remekel. A mozgásban főleg, ugyanis a parkour nem hiányos. Sprintelés, ugrás, mászás, és bizony a 2D-t jól ötvözi a 3D-vel. Erre egyáltalán nem lesz panasz.

Eközben lehet azért figyelni a Vayu’s Breath csíkot. Ha a platformerezést és a támadások elől történő kitérést jól megejtjük, idővel feltelik, amivel a herceg sebessége mindaddig magasabb lesz, amíg képesek vagyunk tartani a momentumot. Két eltérő megszerezhető pénznem van, amivel a fegyverek, medálok (passzív skillek) és az új kozmetikus tárgyak megszerezhetőek, és ott van még a nem éppen Poirot-féle lélektérkép (Mind Map) is.

A fejlődés tehát nem olyan tipikus. Eltérő utak és veszélyek vannak, de a játék megfelelően ábrázolja, hogy merrefelé nem mehetünk még. A herceg beszél a személyekkel, megvizsgálja a környezetet, és erre lesz egy ábra, ami összeköti az épp teljesítendő feladatokat, így bátorítva a játékost arra, hogy ne csak harcoljon, hanem fedezze is fel a rendelkezésre álló területet. Tehát a lélektérkép kitöltése kissé lineáris érzést biztosít, ami pedig a játékmenetre jó hatással van, mert így nem száll el magától az élmény, hanem mindig érzékelteti a herceggel, hogy az inváziót bizony komolyan kell vennie.

Ehhez persze hozzájárul az ő szintlépése. Minden szinttel pontot kap, amivel új fix dolgot adhat az oázishoz. Például több kézi gyógyítás vagy feltámasztás állhat a rendelkezésére, vagy a körök közben elkölthető aranyból (ez ideiglenes pénznem) lehet több, amivel fegyvereket fejleszthet vagy képességeit bővítheti. De lehet nehezíteni is, ugyanis az első kör után korlátozásokat is be lehet az oázisban vezetni, amivel az állandó pénznemből lehet több a kezünkben. Lesz ott még egy NPC is, ami tovább növelheti az újrajátszhatóságot, ugyanis rengeteg küldetés lesz elérhető nála, és ha ezeket teljesítjük, akkor még több tárgy ütheti a markunkat. Úgyhogy a fejlesztők nem vették felületesre…

Kicsi, ám mégis nagy

Viszonylag sok terület és karakter van, de nincs belőlük túlzottan sok. Ennek hátránya az, hogy a területek között nem biztos, hogy sok változatosság lesz, vagy legalábbis a szobák hasonlónak fognak hatni. A roguelite-osság hatása azért az újrajátszások során felfedezhető lesz, mert sosem lesz mindenhol minden ugyanaz, különben ez egy olyan lineáris játék lenne, ami egy végigjátszásnál többet nem érdemelne.

A harcokat viszonylag egyszerűnek tartotta az Evil Empire. A herceg a tervrajzokkal több fegyvertípust nyithat, vagy az oázisban is hozzá tud férni azokhoz, amikor egy kör előtt felkészül. Különleges támadások, az animáció sebessége – ezek eltérőek típusonként, ám ehhez még hozzá kell tenni az alfegyvereket is saját energiacsíkokkal. Úgyhogy ha van valami jó fegyver, nem lehet azokat spammelni. Az ellenfelek támadásai felismerhetőek, az inputok pedig nem vesznek el. A játék ebben a tekintetben könnyű, mert inkább arra támaszkodunk, hogy szerencsénk legyen a dropok során.

Át lehet ugrani ellenfeleinket, és a lövedékeket az útból félre lehet rúgni. Akrobatikus az egész, és ennek köszönhetően az élmény is jó. Nagyon szórakoztató ez. A harcokat leírni nem sok értelme van; ezt inkább látni kell. A bossok sem túlzottan nehezek, így talán jobb lett volna belőlük még néhány. Kissé olyan érzés volt, hogy mintha tartalmilag egy kissé hiányos maradt volna.

A másik probléma a PlayStation 5-ös teljesítményre vonatkozik. A zónák között furcsán sokáig töltött, a kezelőfelület pedig néha nem volt tökéletes a térkép zoomolása során. A gombkiosztás teljesen átszabható és a frame rate is jó viszont.

Ez a herceg megéri a pénzét

A jó soundtrackkel bíró The Rogue Prince of Persia csak azért nem kapott 9/10-et, mert tartalmilag egy kissé hiányosnak tűnt. Az értékelés egy 8,5, de abból is egy erősebb verzió. A franchise-hoz kapcsolódó elemek megvannak, és ehhez hozzá lehetett keverni a roguelite elemeket rosszul is, ám itt nem ez történt. A franchise kedvelőinek ajánlott ez a játék, de azért mégsem egy Sands of Time. (Annak a remake-je el fog valaha készülni? Tippelnénk: törölni fogják majd ezt is.)

-V-

Fejlesztő: Evil Empire
Kiadó: Ubisoft
Műfaj: Roguelike / platformer
Megjelenési dátum: 2025. augusztus 20.