A Square Enix rövid, de jó híreket adott a Final Fantasy 7: Remake 3 és a Kingdom Hearts 4 kapcsán, emlékeztetve arra, hogy mindkét játék fejlesztése jól halad. Tetsuya Nomura biztosította a rajongókat, hogy a projektek a terveknek megfelelően haladnak; ráadásul egy Final Fantasy-bejelentés már készülőben van.
A Square Enix nem ül a babérjain. Az elmúlt napokban több új címmel is bekerült a hírekbe, mint például az Octopath Traveler 0 vagy a The Adventures of Elliot: The Millennium Tales, de a háttérben a vállalat jóval nagyobb dobásokon dolgozik. Igen, a Kingdom Hearts 4-ről és a Final Fantasy VII: Remake harmadik részéről van szó; projektekről, amelyek csendben, de szívósan készülnek, és az egyik vezető szerint egész jó tempóban haladnak.
Tetsuya Nomura egy nemrégiben tartott, a Final Fantasy VII: Ever Crisis-nek szentelt közvetítésben (Genki információi alapján az X-en) árulta el, hogy „a Final Fantasy VII: Remake harmadik része nagyon jól halad. Már eldőlt, mikor lesz a hivatalos bejelentés, és tartani fogjuk magunkat a tervhez, úgyhogy ne aggódjatok, türelmet kérünk” – mondta. Szűkszavú update, de legalább látszik: a Square Enix nem ül ölbe tett kézzel, és pontos stratégiával rendelkezik, mikor és hogyan adagolja az új információkat.
És a Kingdom Hearts 4-ről sincsenek sokkal másabb szavai: „jól halad és a terveknek megfelelően” – tette hozzá Nomura, különösebb részletek nélkül.
A Final Fantasy 7: Remake harmadik része a Square Enix egyik legfontosabb projektje
Bár Nomura alig néhány mondattal számolt be a projektek aktuális állásáról, egyértelmű, hogy a Square Enix csöndben ugyan, de keményen dolgozik a Final Fantasy VII: Remake harmadik felvonásán és a Kingdom Hearts 4-en. A Cloud és társai történetét folytató játék ráadásul a cég kiemelt stratégiájának részévé vált, prioritást élvezve minden más mellett.
A Kingdom Hearts 4 esete ennél is rejtélyesebb. A játékot még 2022-ben leplezték le, de azóta alig derült ki valami a fejlesztés állásáról vagy arról, milyen újításokat kínál majd. A Square Enix ugyan próbálta visszanyerni a rajongók bizalmát azzal, hogy a törölt Kingdom Hearts Missing Link után exkluzív, eddig nem látott felvételeket mutatott a negyedik részről, de konkrétumokban továbbra is szűkmarkú. Jelenleg nem marad más, mint várni, hogy a kiadó végre új információkkal szolgáljon erről a fantasy-univerzumról.
Forrás: 3djuegos



