TESZT – A Bloober Team legújabb alkotása, a Cronos: The New Dawn nemcsak hátborzongatóan jó horrorjáték, hanem egy nyomasztó utazás is a nyolcvanas évek Lengyelországának kettősségei közé, ahol a hidegháború, a vasfüggöny és a szocializmus minden szinten rányomta bélyegét a hétköznapokra. A PlayStation 5-ön tesztelt változatban a stúdió végre megmutatja, hogy képes érett, átgondolt történetvezetésre, kifinomult atmoszférateremtésre és olyan játékmenetre, amely egyszerre idézi meg a klasszikus túlélőhorrorokat, miközben valami teljesen újat is hozzátesz. Bár a mechanikák nem mentesek a kompromisszumoktól, az összkép eddiginél meggyőzőbb és erőteljesebb. A Cronos bizonyítja, hogy a Bloober Team túllépett korábbi hibáin, és végre a saját mesterművét tette le az asztalra.

Két Layers of Fear, a The Medium és végül a Silent Hill 2 után hosszú közös múltam van a Bloober Team játékaival. Mindig volt bennük jó szándék, és ügyesen raktak össze erős koncepciókat a történeteik köré, de hiányzott az a fajta precizitás és élesség, amely igazán nagyot emelt volna a projektjeiken. Ezt a véleményt sokan osztják, még ha nem is fogalmazzák meg ennyire nyersen. Most viszont a Cronos: The New Dawn – amely a Silent Hill 2 Remake-kel ellentétben teljesen saját, eredeti alkotásuk – mindent megváltoztat.

Hidegháború, Utazók és Árvák

A Cronos: The New Dawn egy eredeti sci-fi történetet mesél el az úgynevezett „Utazókról”, akiket egyenként ébresztenek fel, és 1981-be, a lengyelországi New Dawn városába küldenek – a hidegháború legsötétebb időszakába, amikor a vasfüggöny a legerősebben szorította a mindennapokat. Csakhogy ez a világ már összeomlott, disztópikus és elhagyatott. Valami szörnyű történt: a valóság széthasadt, és már csak szörnyetegek lakják, akiket az Utazók „Árváknak” neveznek. Éhes, vérszomjas, eszét vesztett bestiák, amelyek emberi testeket „egyesítve” nőnek és olvadnak óriási, förtelmes lényekké.

Hogy pontosan miért vagyunk New Dawnban, milyen kapcsolatban áll a valóságrepedés az Árvákat létrehozó vírussal, és valójában mennyire „nagyok” az Utazók – nos, ez az a központi horgony, amely az első jellegzetes képkockától a stáblista legördüléséig odaláncol. Spoilerek nélkül: az Utazók, az Árvák és a széthullott világ mitológiája annyira karakteres és identitással teli, hogy a műfaj legnagyobbjai mellett is megállja a helyét. Ráadásul gyorsan kialakul egy erős, felismerhető kapocs ahhoz, amit a főhős „Hivatásnak” nevez; Mandalorian-szerű becsületkódexek és fordulatok („ez a hivatásunk”) jelzik, mennyire komolyan veszik kötelességüket.

Túlélőhorror, vissza a gyökerekhez

A túlélőhorror műfaja – amelyhez a Cronos: The New Dawn kétségkívül tartozik – szinte kizárólag az atmoszférán, a narratíván és azon a közegen él, amelyet a játékosnak fel kell térképeznie, be kell laknia, majd… túl kell élnie. Ez a világ egyedi részletekkel van tele, amelyeket nyugodt, de következetes tempóban bont ki a játék, sosem túltolva, sosem ügyetlenül adagolva. Itt olyan kifinomultság jelenik meg, amelyre a Bloober korábban nem volt képes: legyen szó a bejárható területekről, az Utazó élménybeszámolóiról vagy a közvetlenebb cselekményvezetésről, a Cronos kézikönyv lehetne a hatásos horror-narratívára.

És ez még csak a kezdet. Játékmenet oldalról a Cronos tudatosan egyszerű – ahogy a műfaj klasszikusai is. Az Utazó egyetlen, több üzemmóddal rendelkező fegyvert kap; az inventory a Resident Evil-iskolából jön, így a szűk hely okos menedzselése kulcsfontosságú; a megszerzett erőforrásokból pedig folyamatosan fejleszthetjük a ruházatot, a fegyvert és egyéb eszközöket.

Minden mozdulatnak súlya van: a fémbakancsok koppanása, amikor lépünk; az, ahogy Terminátor-szerű fegyverünkkel célra tartunk egy Árvára, majd meghúzzuk a ravaszt. Minden visszajelzés, minden hang, minden dizájnelem ezt a „súlyt” szolgálja – nincs helye arcade-gyorsaságnak, cserébe a mechanikai földközeliség miatt végig erős a kötődés a karakterhez és a tetteihez. Jó emlékeztető, hogy a „minél több gomb, annál jobb” szemlélet nem minden dizájnfilozófiához passzol. A Cronosban lősz, újratöltesz, gyűjtesz, és a maroknyi eszközödet használod – és e loop minden mozzanata hozzáad az élményhez. Valaki nevezheti egyszerűnek; szerintem szándékosan visszafogott.

Éhes szörnyek, kevés lőszer

Ahogy válaszokat keresve haladsz előre ebben a szétesett világban, többféle Árvával találkozol. A típusok száma nem óriási, de azzal a „játékkal”, amit a saját erőforrásaid szűkössége diktál, alig veszed észre a valós variációk hiányát – hasonlóan a Dead Space Remake-hez, amelyben a játékos saját stratégiája takarta el a limitált bestiáriumot. A Cronosban tényleg „lőszeréhes” vagy: harcról harcra élsz, részben a különleges „merge”-mechanika miatt.

Minden megölt ellenfél „nyílást” hoz létre: esélyt, hogy más Árvák felhasználják a testét, és erősebbé olvadjanak. Ha ezt hagyod, a félholt szövetből nagyobb, keményebb célpont lesz, amely több lőszert kíván – ezért folyamatosan gondoskodnod kell a tetemek „elégetéséről”, ami megintcsak erőforrásigényes. Az egyensúly feszes, hajszálpontos; néha feladnád, mert egyszerűen nem jut elég muníció – mégis átvergődsz, és talán ez a lényeg.

Technikai oldal PlayStation 5-ön

A Cronost PlayStation 5-ön teszteltem, két grafikai móddal (minőség/teljesítmény). Performance módban jobbára stabil 60 fps-t kaptam, de a Bloober itt is belelép az ismerős Unreal Engine 5-csapdába: hosszabb játékidő után érzékelhető fps-esések jönnek. A komótos tempó miatt mindez nem teszi játszhatatlanná, de egy javító patch ráfér. Pozitívum, hogy idegesítő bugokkal vagy fagyásokkal nem találkoztam; legfeljebb néhány alacsony felbontású textúra (átvezetőkben is) csúfít bele az összképbe.

Látvány terén a Cronos egységes és hatásos: a helyszínek gyönyörűen részletezettek, a fénykezelés remek. A motion capture lehetne kicsit bőkezűbben finanszírozott – az NPC-k animációja merev –, de az összhatás így is meggyőző. Hangban minimalista: jórészt ambient zajok dolgoznak, ami rengeteget ad a feszültséghez.

Amikor az ötlet csak félig ér célba

Nem minden Bloober-ötlet működik hibátlanul. A „merge” volt a trailerek és előzetesek fő attrakciója, a gyakorlatban azonban nem mindig áll össze tökéletesen. Ha nem égeted el a legyőzött ellenfeleket, más szörnyek összeolvadhatnak velük, és átvehetik a tulajdonságaikat – egy fürge fertőzött például mérget köphet, mert „összekapott” valamit egy ocsmány dög maradványaiból. Taktikailag izgalmas, de a lángszóró muníciója olyan ritka, hogy sokszor hosszú utakat kell megtenni az utánpótlásért. Ez optimális játék mellett felesleges visszajárkáláshoz vezet, ami könnyen idegőrlő. Fejleszthető ugyan a lángszóró kapacitása, de a rendszer így sincs a helyzet csúcsára húzva.

A főhős az Isaac Clarke-féle „stompot” is tudja, amellyel a földön heverő ellenfelekben kárt tehetünk, mégsem teszi őket végleg „összeolvaszthatatlanná”. Az ötlet érdekes, de még kér egy alapos finomhangolást.

A Bloober igazi áttörése

Nagyobb kifogást nehéz emelni. A PS5-ös, időnként ingadozó framerate szinte „hagyomány”, ettől eltekintve a Cronos pazarul néz ki és még jobban szól. Van, akinek hosszúnak tűnhet, mert nem mindig lendül át direktebb cselekménybe, de engem az elejétől a végéig vitt magával. Objektíven nézve néhány szakasz elbírt volna több drámai megtörést, ám az összkép így is lehengerlő.

Ez a Bloober Team diadala: míg a Silent Hill 2 Remake sokak számára visszatérés volt, az végül is egy újraértelmezés. A Cronos viszont teljesen eredeti – és nincs jobb szó rá: mestermunka. Végre bebizonyították, hogy saját lábon állva is képesek nagyot gurítani. Ez már nem „csak” egy horrorjáték – ez a hivatás beteljesítése.

-Herpai Gergely „BadSector”

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

Kiadó: Nacon
Fejlesztő: Bloober Team
Stílus: Túlélőhorror
Megjelenés: 2025. szeptember 5.