Swen Vincke egyetlen tweetben reflektált az iparág két friss eseményére anélkül, hogy konkrétan megnevezte volna az érintetteket.
Swen Vincke, a Larian Studios vezetője és a Baldur’s Gate 3 rendezője a Twitteren kommentálta az iparág helyzetét, miután a Microsoft bejelentette a Game Pass árának emelését, valamint az Electronic Arts a Szaúd-arábiai Állami Befektetési Alap (PIF) és egy magántőkealap felvásárlásával új kezekbe került – ami a jelek szerint a Baldur’s Gate-sorozat alkotójának, a BioWare-nek a végét jelentheti. Amikor az EA felvásárlása még csak pletyka volt, Vincke tréfásan megjegyezte, hogy valaki nagyon szeretné megszerezni a Murder on the Zinderneuf jogait – ez a cég egyik első, 1983-as, 8 bites detektívjátéka volt, amely Apple II-re és Commodore 64-re jelent meg.
Most, hogy a felvásárlás hivatalossá vált, és a Microsoft nemcsak drágította a Game Pass-t, hanem újabb stúdiókat is bezárt, Vincke komolyabb hangvételű üzenetet osztott meg. „Probably a good time to remind people that making games faster and cheaper while charging more has never worked before.” – írta. Bár senkit sem nevezett meg, világos, hogy kire célzott. A Microsoft előfizetéses stratégiája minden eddiginél kockázatosabbnak tűnik, míg az EA egyetlen reménye a hatalmas leépítések elkerülésére az, ha a generatív mesterséges intelligencia valóban megmenti őket – egyfajta szó szerinti „deus ex machina”-ként.
Probably a good time to remind people that making games faster and cheaper while charging more has never worked before.
— Swen Vincke @where? (@LarAtLarian) October 2, 2025
A Financial Times beszámolója szerint az EA felvásárlásában részt vevő források úgy vélik, hogy a bizonytalan MI-fejlesztések nélkül a tranzakció matematikailag nem lett volna indokolható. Az EA-t ugyanis 12 milliárd dollárral többletért vásárolták meg a korábban becsült 43 milliárdos értékhez képest, a felvásárlás pedig egy 20 milliárdos, magas kamatozású „junk” hitelcsomaggal valósult meg, amelynek visszafizetése a jelenlegi bevételekből nehézkes lesz.
Vincke humoros megjegyzése az EA-felvásárlás egy kisebb tragédiájára is rávilágított: a kiadó az évek során rengeteg klasszikus játék jogát szerezte meg, ám ezekkel alig kezdett valamit. Különösen figyelemre méltó az Origin Systems öröksége, benne Vincke egyik kedvenc játékával, az Ultima 7-tel és az Ultima Underworld-del, amelyet a későbbi immerzív szimulátorok (például Prey, Thief, Hitman) ősének tekintenek.
Vincke szerint a gyorsabb és olcsóbb gyártás, miközben a játékokért többet kérnek, soha nem működött – a Larian sikere is ennek az ellenkezőjén alapul. Nehéz azonban elképzelni, hogy a legtöbb AAA stúdió a közeljövőben követni fogja ezt a példát.
Forrás: PCGamer



