Call of Duty: Black Ops 7: fél órán belül elkapják a csalókat?

Nincs többjátékos játék csalni próbáló közönség nélkül, és erről nagyon is tud a Microsoft alá tartozó Activision Blizzard.

 

A Call of Duty: Black Ops 7 többjátékos bétája verziója hivatalosan is elindult a múlt hétvégén, és október 5-én megnyílt a nagyközönség számára. Már most hallani arról, hogy csalók máris tombolnak benne. Ahogy a korai hozzáférés időszakából átlépünk a béta nyilvános időszakába, az Activision egy hosszú tweetben tájékoztatta a játékosokat a csalók helyzetéről, amelyben azt állította, hogy az első bejelentkezésüket követő fél órán belül a csalók 97%-át elkapják. Bár a játékosok általában egyetértenek abban, hogy jó dolog, hogy a csalók nem árasztják el és nem rontják el a többjátékos élményt, még mindig sokan vannak, akik nem örülnek az Activision által ennek megvalósítására bevezetett kernel szintű védelemnek.

„A csalókra számítottunk, de továbbfejlesztett rendszereink a megerősített TPM 2.0 ellenőrzések és az automatizált rendszerek segítségével gyorsabban fogták el őket mint valaha, így számos csalási kísérletet meg tudtunk akadályozni. Azok, akik mégis átcsúsztak a rostán, nem maradtak sokáig. A legtöbbjük nem jutott be a mérkőzésbe. Lehet, hogy láttatok már videókat a bétában csalókról. A legtöbb ilyen fiókot már akkor elintéztük, mielőtt a közösségi médiában felbukkantak volna. Figyeljük a helyzetet, valós időben cselekszünk, és minden kísérletből tanulunk. Ez csak a kezdet. A játék megjelenésekor minden védelmi réteg teljes erővel működni fog. A Ricochet Anti-Cheat védelem erősödni fog.

A csalók 97%-át fél órán belül elkaptuk, de a csalási kísérletek kevesebb mint 1%-a jutott el a mérkőzésig, és azokat is perceken belül eltávolítottuk. Közvetlenül hozzájárultunk több mint 40 csaló fejlesztő és viszonteladó bezárásához a Call of Duty: Black Ops 6 megjelenése óta. A béta során videókat megosztó eladók már a célkeresztünkben voltak, és a játékon belüli szankciókon túl is üldözni fogjuk őket. Tisztában vagyunk azzal, hogy a biztonsági intézkedések (TPM 2.0, Secure Boot ellenőrzések) néha zavaróak lehetnek, de ezek segítik biztosítani a biztonságos, tisztességes élményt minden játékosnak. Értékeljük türelmeteket és együttműködéseteket, miközben erősítünk a PC-s védelmen.

A csalás elleni küzdelem az egész iparágra kihívást jelent, és mi elkötelezettek vagyunk abban, hogy élen járjunk ebben a küzdelemben. A béta alatt folyamatosan új rendszereket vezetünk be, finomítjuk védelmi rendszerünket, gyorsabban reagálunk és mélyebb betekintést nyerünk. Elkötelezettek vagyunk a átláthatóság, a közösség visszajelzései és a folyamatos fejlődés iránt a tisztességes játékért folytatott küzdelmünkben,” írja a tweet.

Az első kommentek alatt olyan játékosok írnak, akik azt állítják, hogy titokban tiltották ki őket, pedig nem csaltak, mások rámutatnak, hogy a reaktív intézkedések nem elégségesek ahhoz, hogy megakadályozzák a csalóknak a többjátékos élmény elrontását, és hogy a nyilatkozat szövege csak azokra a csalókra vonatkozik, akiket a Team Ricochet képes volt felderíteni, míg mások azt állítják, hogy még mindig rengeteg csalót látnak a mérkőzéseiken.

Bár az Activision és a Team Ricochet jelenleg keményen fellép a csalók ellen, az igazi próba az lesz, hogy hat hónap múlva hogyan áll a játék, és hogy a csalás továbbra is olyan jelentős probléma-e mint az elmúlt években. A Call of Duty: Black Ops 7 november 14-én jelenik meg PlayStation 5-re, Xbox Series-re, PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Még mindig van előző generációs verzió…?

Forrás: WCCFTech, Twitter

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)