Újabb elképesztő mérföldkövet ért el a Sandfall Interactive és a Kepler Interactive: a Clair Obscur: Expedition 33 már több mint 5 millió példányban kelt el, és a fejlesztők egy nagyszabású, ingyenes frissítést is készítenek a rajongók számára.
A Clair Obscur: Expedition 33 április 24-én jelent meg PlayStation 5-re, Xbox Series-re és PC-re, valamint elérhető az Xbox Game Pass kínálatában is. A körökre osztott RPG egy nap alatt 500 ezer, három nap alatt egymillió, két hét alatt kétmillió példányban kelt el, és 33 nappal a megjelenés után már 3,3 milliónál járt. Azóta további 1,7 millió kópiát adtak el, így az összesített eladások immár meghaladták az 5 milliót.
A fejlesztők bejelentették, hogy egy ingyenes nagy frissítésen dolgoznak, amely új helyszínt, ellenségeket, bossokat és meglepetéseket tartalmaz majd. Az Expedition tagjai új ruhákat kapnak, és bővül a játék nyelvi támogatása is: a frissítés többek között cseh, ukrán, latin-amerikai spanyol, török, vietnámi, thai és indonéz fordítást hoz, így összesen 19 nyelven lesz elérhető a játék.
A Sandfall Interactive szerint a játék zenéje, amelyet Lorien Testard komponált, szintén hatalmas sikert aratott: több mint 333 millió lejátszást ért el a streaming platformokon, 10 héten keresztül vezette a Billboard Classical & Classical Crossover Album listát, és az iTunes Top 100 Albums Chart élére is felkerült kilenc országban, köztük Franciaországban.
„A játékunkra adott visszajelzések egyszerűen hihetetlenek. Éveket töltöttünk álmaink projektjén, és tudni, hogy ilyen erőteljesen hatott a rajongókra szerte a világon, egyszerre csodálatos és megható. Nagyon hálásak vagyunk rajongóinknak, hogy szeretik az általunk létrehozott világot, hogy megosztják saját rajongói alkotásaikat és feldolgozásaikat, hogy a legjobb Baguette-cosplayeiket viselik a konvenciókon, és hogy hihetetlenül támogatják a játékunkat. Reméljük, hogy a frissítés, amin jelenleg dolgozunk, hálánk jeléül szolgál majd a rajongók támogatásáért – kérjük, legyenek türelmesek, amíg csapatunk keményen dolgozik azon, hogy valami olyat hozzon létre, ami megéri a várakozást,” – írta Guillaume Broche, a Sandfall Interactive kreatív igazgatója.
Gratulálunk a lenyűgöző sikerhez!
Forrás: Gematsu, Sandfall Interactive



