FILMKRITIKA – Scott Derrickson visszahozza a Portyázót, de a folytatás már nem ugyanazzal a kézikönyvvel játszik: az 1982-be helyezett történet a csikorgó hó és a félálomszerű, jeges lidércnyomás határán egyensúlyoz, hol feszesre húzva, hol ködösen lebegtetve a feszültséget. A szándékosan „álomidőre” lassított ritmus kevesebb hirtelen ijedelmet, cserébe több, alattomosan kúszó félelmet kínál, miközben Ethan Hawke maszkos ragadozója továbbra is az a horrorikon, akinek egyetlen vigyora is beleég a retinába a stáblista után. A Fekete telefon 2-t szerda este néztük meg a UIP sajtóvetítésén a Mammut Cinema City moziban.

A Portyázó (Ethan Hawke) visszatér, de Scott Derrickson most nem az első film (2021) forgatókönyvét lapozgatja és nem annak elemeit használja: a folytatás közelebb áll a Rémálom az Elm utcában álomlogikájához, némi Péntek 13.-as, téli táboros ráadással. A film inkább baljóslatú, álomszerű pszichológiai horrorra, mint sokkoló ijesztgetésekre épít; a feszültség ugyan hullámzik (és néha bizony alaposan le is ül), de Hawke maszk mögé fagyott ragadozója olyan erős központi szörnyet ad, hogy kifelé menet is a maszk képe még sokáig ott lebeg a szemed előtt.

Dermesztő slasher-álom az Alpesi-tó partján

Négy évvel az első rész után – amely Joe Hill (Stephen King fia) novellájából készült – a tinédzser Finney (Mason Thames) már a néhai Robin helyét veszi át az iskola „keményfiújaként”, és az udvaron úgy elnáspágol egy újoncot, hogy az komolyan vérezni kezd. Húga, Gwen (Madeleine McGraw) ettől persze nem nyugodtabb, miközben a korábban Robint alakító Miguel Mora most Ernesto, Robin öccseként lohol utána – és Gwen továbbra is olyan, hómezőkön elkövetett gyerekgyilkosságokról álmodik, amelyeknél a tettes sosem látszik. A látomások egy Hope (Anna Lore) nevű lánnyal is összefüggnek, aki 1957-ben egy alpesi keresztény ifjúsági tábor telefonfülkéjéből beszél hozzá. Gwen nyomozása során kiderül, hogy az anyjuk valaha ezen a helyen dolgozott; végül nagy rábeszéléssel eléri, hogy Finney vele tartson a télbe fagyott táborba segítőnek – apjuk, Terrence (Jeremy Davies) pedig három éve józan, és úgy tűnik, a gyerekverő szíjcsattogtatást is végleg maga mögött hagyta.

A bátyó védi a hugicát

Finney nemcsak Gwen miatt mond igent: egyrészt hisz húga különös, villanásszerű megérzéseiben, másrészt menekülne a saját démonai elől. A telefonok ugyanis mindenhová követik – állandó, idegre menő csörgés, majd egy rövid, elutasító mondat: „Sajnálom, nem tudok segíteni.” – és már le is csapta a kagylót. A vonal túlsó végén nyughatatlan lelkek kérnek segítséget, de Finney erre nem áll készen. A szorongását és dühét fűvel próbálja tompítani, amitől kedvetlen, enervált, „zombiüzemmódú” srác lesz – a Portyázó maszk alatti, kaján félmosolyának visszatérő látomásaitól azonban ez sem óvja meg.

Mire Gwen, Finney és Ernesto elérik az Alpesi-tavat, a film már a valóság és a túlvilág közti senkiföldjén ver sátrat. Gwen láthatatlan erők által cibált közvetítőként mozog ebben a határvidékben, Derrickson pedig a gyerekszenvedés motívumait ismét a karcos, remegős Super 8 képeire teszi. A lány álmai rendre visszavezetik a Portyázó házához, ahol a pince fekete telefonja továbbra is átjáró a holtakhoz – és ahol a Portyázó kísértete is dekkol, hiába fojtotta meg Finney az első történet végén. A táborba érve a kagyló újra megcsörren: a régi üldöző közli Finney-vel, hogy „A pokol nem tűz, hanem jég!”

Gyerektábor extrákkal

A cselekmény zöme a behavazott táborban játszódik, ahonnan a tomboló vihar miatt nincs menekvés. A gyerekek egy maroknyi felnőtt társaságában ragadnak: a hely tulajdonosa és vezetője, Armando (Demián Bichir), az unokahúga, Mustang (Arianna Rivas), valamint két alkalmazott, Kenneth (Graham Abbey) és Barb (Maev Beaty) – utóbbi a társaság könyörtelenül jámbor buzgómániása, aki Gwen szája járását és „istentelen” attitűdjét kitartóan rendre inti. Derrickson és C. Robert Cargill forgatókönyve végigtekeri a hősök vallásosságára húzott húrkészletet – az édesanya mélyen hívő volt, az apa nem, Gwen pedig valamiféle keresztény hitet ölel magához –, ám ezek a motívumok végül inkább díszletek maradnak. A Portyázó démoni gyerekgyilkosként tér vissza, akit a Sátán társaságában eltöltött idő teljesen kicsiszolt az emberiből.

Az új helyszín jót tesz a sorozatnak: a hideg, havas környezet egyszerre friss vizuális váltás és pontos tükre a hősök belső fagyának. Az előd elrabolt-gyerek koncepciója helyett most teljes gőzzel a hallucináció felé kanyarodik a film; bár az „álomban legyőzni a rémet” sémái néha erősen idézik Wes Craven klasszikusát, a szemcsés, retró képi világ mégis saját ízt ad. Vannak emlékezetes pillanatok is – a csúcs talán az, amikor a Portyázó a ködből korcsolyázik elő a befagyott tóra, hogy fejszével rontson Finneyre és társaira –, még ha Pär M. Ekberg éjszakai felvételei néhol be is sötétednek a követhetőség határáig.

Hawke Portyázója: pszichopata, vagy picihópata?!

Derrickson szinte csak egy korrekt hirtelen ijesztést („jump scare-t”) enged meg magának; inkább látszólagos fenyegetésből sző hálót, és a Fekete telefon 2 akkor a leghátborzongatóbb, amikor Hawke vigyorgó réme feltűnik – bár kaphatna több vászonidőt is. A visszatérés magyarázata néhány odavetett mondat, de elég ahhoz, hogy a Portyázó igazi mumusként működjön; Hawke minden sorát kegyetlen gúnnyal és fölényes testbeszéddel adja elő. A Portyázó a legrosszabb fajta bántalmazó megtestesüléseként tér vissza; a rendező pedig tudatosan rímelteti a folytatás jeleneteit az elődre – akár konkrét visszaemlékezésekkel, akár olyan montázsokkal (például a Portyázó jégtörése Armando ritmusára), amelyek a Finney–Robin edzésjeleneteit idézik –, így a gonosz kifejezetten „örök-visszajáró” kísértetté válik.

A film egyszerre túlvilági merülés és testvérpár-terápia: Finney és Gwen lezárást keres – trauma, harag, gyász és különös képességek kötelékében –, miközben Derrickson és Cargill a további folytatások alapjait is lefekteti. Hogy lesz-e újabb rész, majd kiderül, de a sorozat jelen állapotában is különös, sötét rémálom, amelynek gonosz álarca (és maszk alatti félmosolya) bármely horrorrajongó éjszakáiba visszaköltözhet, ha ad neki egy esélyt a magyar mozik egyikében, ahol a filmet csütörtök óta vetítik.

-Herpai Gergely BadSector-