SOROZATKRITIKA – Stephen King legsötétebb kisvárosa újra feltépi a régi sebeket: az AZ: Üdvözöljük Derryben nemcsak Pennywise visszatérését hozza el, hanem felszínre hozza a mindennapi kegyetlenséget is, amelyen a szörnyeteg évtizedek óta hízik. A hatvanas évek Amerikájának csillogó kirakata mögött családon belüli erőszak, előítéletek és elfojtott traumák fortyognak, a hidegháborús szorongás pedig csak rátesz még egy lapáttal. Előzménysorozatként a széria tovább mélyíti az Az mítoszát, miközben kíméletlenül tükröt tart Derry „normálisnak” beállított kirakatvilága elé. Mindezt úgy teszi, hogy tiszteletben tartja az alapmű örökségét – közben viszont a történet világát is új, dermesztő irányokkal bővíti.

Generációk óta Stephen King könyvei táplálják a rajongók rémálmait, de közülük is kiemelkedik az 1986-os Az, benne fő rémével, Pennywise-zal. A bohóc megjelenése óta a jókedv mögött mindig ott lapul a rothadás; King igazi ereje nem a túlvilági ijesztgetésben, hanem az emberi természet sötét reflexeinek leleplezésében rejlik. Ezért tartjuk a szerzőt a horror mesterének – és ezért soroljuk az Az-t a csúcsművei közé. Nemcsak Pennywise természetfeletti fenyegetése dermeszt meg, hanem az is, amit a városlakók nap mint nap a szőnyeg alá söpörnek.

„Normális” kirakat, elhallgatott erőszak

Az AZ: Üdvözöljük Derryben a hétköznapok családon belüli erőszakát helyezi a középpontba: a zárt ajtók mögötti bántalmazást, az öröklődő, elfojtott traumákat, valamint a szőnyeg alá söpört kirekesztést, ami épp ettől csak még tovább erősödik. Az HBO új King-sorozata bátrabban és ötletesebben néz szembe ezekkel a jelenségekkel, mint a két mozifilmes adaptáció – ezért kár volna kihagyni a vasárnap, október 26-i premierjét.

A széria Andy Muschietti kasszasiker-horrorfilmjei, az Az és az AZ – Második fejezet előtt játszódó előzménytörténet. Ezek a filmek rögzítették a szabályt: egy ősi entitás, „AZ” nagyjából huszonnyolc évente felébred, hogy Derry, Maine lakóin lakmározzon. A „Vesztesek Klubja”, a kívülálló tinédzserek csapata, előbb gyerekként, majd felnőttként kénytelen szembenézni vele. AZ pedig továbbra is legszívesebben Pennywise (Bill Skarsgård ismét) alakját ölti – a viktoriánus cirkuszi bohócét, az ikonikus hátborzongató mosollyal.

1962 – A Fekete Folt hamvai

A sorozat visszalép az időben, és a korábbi „ciklusokra” összpontosít – elsősorban 1962-re. A King-univerzum rajongói számára igazi csemege, hogy a történet összefonódik a Ragyogás egyik kulcsfigurájával. A regényben Dick Hallorann segített életre hívni a Fekete Folt nevű derry-i bárt, amelyet a helyi fekete katonák számára nyitottak meg. Pennywise előző tombolásakor egy rasszista csőcselék porig égette a bárt. Hallorann „ragyogása” mentette ki a maroknyi túlélőt – köztük a fiatal Will Hanlont, aki később a „Vesztes” Mike Hanlon apja lett.

A sorozat pontosan ezt a tragédiát vezeti fel. A hidegháború csúcsán járunk; a fiatal Dick Hallorannt Chris Chalk játssza, Leroy Hanlont pedig Jovan Adepo alakítja. Mindketten az amerikai hadsereg kötelékében szolgálnak Derryben. A nukleáris fenyegetés ott vibrál a levegőben – az iskolákban „bújj és fedezz” gyakorlatokat tartanak, James Remar tábornok pedig azon aggódik, milyen közel van Maine az Északi-sark felől nézve Oroszországhoz. Csakhogy a valódi fenyegetés ott lapul a szemünk előtt: AZ.

Leroy Hanlon már az első epizódban kimondja, mennyire örül a derry-i állomásozásnak: végre „normális” életet biztosíthatna feleségének, Charlotte-nak (Taylour Paige) és fiának, Willnek (Blake Cameron James). A Norman Rockwell-i képeslap-idill mögött azonban azonnal kirajzolódik a torzulás – és ebben nem csupán Pennywise keze van. A brutalitás a mindennapokból szivárog fel: a gyerekeket könyörtelenül bántják, közülük sokat odahaza is. Derry hiába tűnik „normálisnak”, valójában cseppet sem kedves – épp ezért tökéletes vadászmező a bohóc számára.

Új Vesztesek, új rémálmok

A showrunnerek, Jason Fuchs és Brad Caleb Kane, a korszakhoz illő, leleményes módszerekkel gyötrik a következő „Vesztes” nemzedéket. Pennywise már rég túllépett a csatornák világán: a korszak szorongásaira, a gyászra és a generációs traumákra rájátszó víziókkal marcangol. Mivel King a regényben alig részletezte ezt a derry-i ciklust, a sorozat a szó legjobb értelmében kiszámíthatatlan marad – még akik betéve tudják a mitológiát is átélhetik a „fogalmam sincs, mi következik” bénító izgalmát.

Hangulatában könyörtelen és személyes, felépítésében pedig mozaikszerű: ismerős King-motívumokat és helyszíneket fűz új sorrendbe, miközben finoman megágyaz a Muschietti-féle Az-filmeknek.

Várjuk a folytatást!

Az HBO által kritikusoknak bemutatott első öt epizód után nehéz nem rögtön többre vágyni. A világ összetett, a fiatal szereplők ismerősek és szerethetők, a felnőttek kiismerhetetlenek – mindezt a tudatos, fantáziadús rendezés fogja egységbe.

A sorozat sokkal megalapozottabban és kreatívabban bontja ki azt az univerzumot, amelyet Andy Muschietti és alkotótársa (egyben testvére), Barbara Muschietti az AZ – Második fejezetben nem tudtak maradéktalanul kiaknázni az első film kirobbanó sikere után – sem művészileg, sem kritikailag, sem anyagilag.

-Herpai Gergely BadSector-