Ha van akarat, van megoldás – a Netflix nem akarta elveszíteni az előfizetőket, ezért bevállalta az Xboxszal a különalkut. A Microsofttal kötött megállapodás értelmében a Netflix-app letöltéssel kizárólag Xbox 360-on volt elérhető, a Nintendo és a PlayStation viszont lemezes kerülőúton kapta meg a hozzáférést.
Ma már gyerekjáték sorozatokat és filmeket nézni az aktuális konzolokon. A Netflix és más előfizetéses platformok appjait elég megkeresni és telepíteni, és máris nyitva a teljes katalógus. A 2010-es évek végén azonban a PlayStation- és Nintendo-tulajoknak más utat kellett járniuk: hivatalos lemezt vásárolva érhették el a streaminges tartalmakat. Ez a fura megoldás a legendás PS2-n is létezett, bár ott Brazíliára korlátozódott – mindez pedig egy megingathatatlan Microsoft-partnerségből nőtt ki.
Kiskapu az Xbox-exkluzivitás megkerülésére
Az Xbox 360 2005-ös rajtjával a Stranger Things mögött álló cég komoly lehetőséget látott a játékgépek világában. A megállapodás alapján az xboxosok hivatalosan letölthették a Netflix appot, és közvetlenül hozzáfértek a kínálathoz. Az ötlet viszont exkluzivitási kitételt hozott magával, amely megakadályozta az alkalmazás megjelenését a PlayStation- és Nintendo-ökoszisztémákban.
Ez azt jelentette, hogy a Sony és a Nintendo közönsége hoppon maradt? Nem, mert a Netflix kreatív kerülőúthoz folyamodott, hogy átlépje a megállapodás korlátait. A Stop Skeletons From Fighting YouTube-videója szerint PS3-on és Wiin lemezzel lehetett elindítani a Netflixet, app-letöltés nélkül is.
Természetesen ehhez is aktív előfizetés kellett, de a húzás jól kikerülte a Microsoft felé vállalt kitételeket. A PS3-as és Wii-s felhasználók ugyan nem telepíthettek hivatalos alkalmazást, de a lemezes alternatívával mégis nézhették a sorozatokat és filmeket – a szerződés szövegén kívüli kapun át.
Ahogy említettük, a módszert a PS3 és a Wii kapta meg. A Netflix azonban nem akart lemondani a világsikerű PS2-ről sem, és úgy döntött, hogy a Sony előző generációs gépén is megjelenik. Bár a PS3 már a piacon volt, Brazíliában rengetegen még mindig a máig rekorder eladású PS2-t használták, ezért a cég 2009-ben ott is kiadta a lemezt, amellyel filmeket és sorozatokat lehetett nézni a konzolon.
Ennek hatására a világon elsőként a brazil játékosok kapták meg a lehetőséget, hogy a valaha volt legnépszerűbb konzolon használják a Netflix katalógusát. Ahogy lenni szokott, a lemez belső fájljai gyorsan felkerültek az internetre, és rövid időn belül globálisan is elterjedt, miként lehet PS2-ről csatlakozni a szolgáltatáshoz.
A PS2-n futó Netflix azonban nem élt sokáig. Két évvel később a platform arra a következtetésre jutott, hogy túl kevés előfizető nézi így a tartalmakat, így gazdaságosabb leállítani a szervereket. Ezzel lezárult a PS2-s Netflix rövid, de annál érdekesebb fejezete.
Forrás: 3DJuegos



