Mass Effect 5: az egyik faj polgárháborúja is szerepelni fog benne?

Bár még bizonyosan évekre vagyunk attól, hogy az új Mass Effect-et (amelynek neve híján ideiglenesen Mass Effect 5-nek hívjuk) kipróbálhassuk, a BioWare már lerántott a leplet valamiről.

 

Az N7-nap egy éves franchise-ünnep, amelyet a Mass Effect fejlesztője, a BioWare 2012 óta minden év november 7-én rendez meg. A játékban az N7 a Systems Alliance katonai szervezetben használt szakmai kód: az N a különleges erőket, a 7 pedig a legmagasabb szintű jártasságot jelöli, utalva ezzel Shepard főhősre és csapatára.

Az idei N7-nap megerősítette, hogy a stúdió a leépítések ellenére továbbra is a következő Mass Effect-en dolgozik (erről tegnap részletesebben beszámoltunk). A blogbejegyzésben Mike Gamble, a stúdió régóta ott dolgozó felelős producere titkos üzenetet rejtett el, amelyet a rajongók végül megfejtettek, és amely a készülő játék új grafikáját mutatta be. A grafika krogan karaktereket ábrázol, és a „Civil War” (Polgárháború) alcímet viseli. Ez arra utalhat, hogy a játék egyik felfedezhető témája a krogan fajon belüli jelentős törésvonal, legalább két frakció között.

Akik játszottak a korábbi részekkel, ismerik a kroganokat: nagy termetű, hüllőszerű, két lábon járó faj a Tuchanka bolygóról. Hírnevüket a túlélőképességük adja a szülőbolygójuk zord körülményei ellenére, amelyet végül saját nukleáris háborújuk pusztított el. A túlélők törzsekre szakadtak, amelyek állandó háborúban álltak egymással. Bár valóban harcos fajként ismertek, közülük sokan nem kívánják folytatni a végtelennek tűnő belső harcok körforgását. Könnyen lehet, hogy ez lesz a nézeteltérés fő oka – egyelőre azonban mindez csak spekuláció.

A következő Mass Effect legalább három–négy évre van; a közeljövőben a rajongóknak valószínűleg be kell érniük koncepciórajzokkal és -képekkel (hacsak nem történik valamilyen szivárgás). Mindezt akár az Electronic Arts is leállíthatja – a kiadó szélsőséges esetben akár el is adhatja vagy bezárhatja a stúdiót.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)