Huawei Watch Ultimate 2 – Huawei csúcsóra búvároknak, hegyi őrülteknek és kütyüfüggőknek

TECH TESZT – A Huawei annyira túltolta a „prémium kalandóra” ötletét, hogy a Watch Ultimate 2 gyakorlatilag egy csuklóra zsugorított búvárkomputter, amire ráhúzták egy modern okosóra összes trükkjét. Van itt sonar-alapú víz alatti üzenetküldés, 20 ATM-es vízállóság, 150 méteres merülési tanúsítás, brutálisan erős akkumulátor és egy folyékonyfém ház, amit nyugodt szívvel lehet nekiütni sziklának, korlátnak, hajókorlátnak. Cserébe akkora darab, hogy sokaknál már inkább ütésálló sporteszköznek, mint „elegáns mindennapi órának” tűnik, de ha elbírod a méretét, jelenleg nagyon kevés ennél komolyabb okosórát fogsz találni.

 

Az elmúlt években a Huawei szépen lassan átállt arra, hogy telefonok mellett órákban mutassa meg, mire képes csúcsra járatott hardverrel és saját szoftverrel. A GT-széria és a sportosabb modellek már korábban is hozták a hosszú üzemidőt, a korrekt szenzorokat és a jól összerakott rendszert, de a Watch Ultimate 2 már messze túl van a „jó okosóra” kategórián. Ez az a modell, ahol a mérnökök láthatóan megkapták a feladatot: tegyünk bele mindent, amit ma technikailag elbír a csukló.

A Huawei is úgy kezeli, mint a saját okosóra-kínálatának csúcsát: nem a hétköznapi felhasználónak szól, aki néha futna egyet, meg nézné a pulzusát, hanem azoknak, akiknek nem gond 400 000 Ft környékén órát venni, mert merülnek, golfoznak, hegyet másznak, vagy egyszerűen szeretik, ha a csuklójukon olyan kütyü van, amire a többség csak azt kérdezi: „ez meg mi az ördög?”. A sonar-alapú kommunikáció, az X-Tap ujjbegyes egészségmérés, a komoly búvár- és sportmódok, a masszív burkolat és az új akkutechnológia mind azt üzeni, hogy a Huawei most nem spórolt semmivel.

Az ár is jelzi, hogy ez már nem a „belépő szint”: a kék Huawei Watch Ultimate 2 itthon 399 990 Ft körül mozog, vagyis kifejezetten a legdrágább okosórák közé tartozik. A hasonló ligában játszó Apple Watch Ultra 3 kb. 369 990 Ft-ról indul, és az Apple-ökoszisztémában élőknek továbbra is magától értetődő választás lesz. Ha valaki sonar nélkül is elvan, de még mindig strapabíró, prémium órát keres, a Samsung Galaxy Watch Ultra 239 991 Ft körüli árral jóval barátibb, és a Google Play Áruházra épülő androidos világgal is természetesebben együtt él.

 

 

Huawei a csuklón – amikor mindenből a maximumot kapod

 

A Huawei az elmúlt években úgy ráállt a hordható eszközökre, hogy 2025-re már több órát szállított le világszinten, mint bármelyik másik gyártó – az Apple-t is beleértve. Nem a semmiből jött ez az eredmény: GT5, D2, Fit 3 – az elmúlt egy évben ezek közül több is járt nálam, és mindegyik stabil, erős 4,5 csillagos szintet hozott. Ez azért árulkodó, mert a cég nem csak egy-egy szerencsés modellel, hanem következetesen jó sorozatokkal építette fel a hírnevét.

A Watch Ultimate 2 ezek után már nem „még egy jó Huawei óra”, hanem a jelenlegi csúcs: a gyártó szerint ez mindent tud, amit ma okosóra-fronton reálisan érdemes, vagy egyáltalán lehetséges beleszuszakolni. Sonar-alapú víz alatti kommunikáció, saját fejlesztésű, többféle érzékelőt kombináló TruSense rendszer, ujjbegyes X-Tap mérés, kiterjedt merülési módok, golffunkciók, extrém vízállóság, erős GPS – papíron pontosan úgy néz ki, mint egy „kihívás” az Apple Watch Ultra 3-nak és a nagyobb Garminoknak.

Fontos viszont az elején leszögezni, hogy ez az óra nem annak való, aki csak néha sétálna egyet, vagy szeretné tudni, hány lépést ment aznap. A Watch Ultimate 2 profi vagy félprofi sportolóknak, búvároknak, komolyabban sportoló amatőröknek, illetve azoknak a kalandoroknak szól, akiknek számít a merülési mélység, a dekompressziós görbék, a pontos edzésadatok, és közben szeretnének egy „okosabb” búvárórát. Emellett persze ott van a teljes egészségcsomag is – pulzus, véroxigén, EKG, stressz, alvás –, ami ma már alapelvárás ebben az árkategóriában.

Teljesítményben tényleg nehéz belekötni. A kijelző fényereje bőven elég közvetlen napfényben is, a rendszer gyorsan reagál és finoman animált, a GPS néhány másodperc alatt fixet talál és nem kalandozik el a térképen, a vízállóság pedig papíron és a gyakorlatban is meggyőző. Ha a Huawei nem engedi elszabadulni a méreteket, és nem lenne ennyire túldimenzionált a ház, akkor simán rá lehetne sütni, hogy „ez így majdnem hibátlan csomag”.

Ott marad viszont a józan kérdés: kinek készült ez a monstrum? Edzés közben – futásnál, bringán, kondiban – sokszor azt éreztem, hogy inkább útban van, mint segítség, és alváskövetéshez sem ez az a fajta óra, amit szívesen egész éjjel a csuklódon hagysz. Aki bírja az ilyen méretű, markáns órákat, annak ez nem lesz gond, de vékonyabb csuklójú vagy kényesebb felhasználók inkább próbálják fel személyesen, mielőtt kifizetik az árát.

 

 

Folyékonyfém ház, kerámia gyűrű, szapphírüveges kijelző

 

Ha túllépünk azon, hogy mekkora darab, a Watch Ultimate 2 felépítése tényleg nagyon látványos. A tok cirkónium-alapú folyékonyfém ötvözetből készült, ami a gyártó szerint keményebb és korrózióállóbb, mint a hagyományos rozsdamentes acél. Magyarul: ha sós víz, homok, sár vagy gyakori ütődések érik, jóval kevésbé fog megkopni vagy megmaródni, mint egy olcsóbb acélház.

A számlap körüli gyűrű – nálam kék-fehér színösszeállításban – nanokristályos kerámiából van. Ez kellemes tapintású, sima, karcálló felületet ad, és hosszú távon is megőrzi a formáját. Bizonyos fényekben kicsit műanyag hatása van, ami szerényen ront a „hiperprémium” benyomáson, de összességében még így is erős a „luxus búváróra” hangulat.

A kijelző egy 1,5 hüvelykes LTPO AMOLED panel szapphírüveg alatt – keménységben és karcállóságban jelenleg ez a kategória teteje. A tesztidőszak alatt nem sikerült sem karcot, sem hajszálrepedést varázsolni rá, pedig túrázásnál, városi használatnál, biciklizés közben is kapott egy-két koccanást falhoz, korláthoz, asztallaphoz.

A tesztelt verzió kék-fehér, rugalmas, tartós, gumis jellegű szíjat kapott (fluoroelasztomer anyagból), ami jól passzol az óra sportos-luxus stílusához, és elég kényelmes ahhoz, hogy feszesen, de ne vágjon. A kék csomag része egy fém szemes szíj is, ha inkább öltöny mellé, irodába vennénk fel, illetve jár hozzá egy hosszabbított búvárszíj, ha vastagabb neoprén ruha fölé kell felcsatolni.

 

 

Jó rendszer, idegesítő mennyiségű hozzájáruló ablak

 

A Huawei óráknál régóta visszatérő nyűg, hogy szinte minden funkció mögé külön jogi és adatkezelési ablakokat pakolnak. Ahelyett, hogy lenne egy átlátható, egyszeri „igen, elfogadom” lépés, a Watch Ultimate 2 esetében is funkcióról funkcióra végig kell kattintgatni az adatkezelési tájékoztatókat és engedélykéréseket. Ez a gyártó gyakorlatilag egyedül maradt ebben a megoldásban, és tényleg megtöri a használat ritmusát az első órákban – pont akkor, amikor az ember élvezni szeretné az új kütyüt.

Pedig a víz alatti szolgáltatások önmagukban megérdemelnék a jó felvezetést. A 20 ATM-es vízállóság és a 150 méteres merülési tanúsítás azt jelenti, hogy az Ultimate 2-t nyugodtan magaddal viheted szakadó esőben, úszásnál, snorkelezésnél, szabadtüdős vagy palackos merülésnél, illetve olyan vízi sportoknál is, ahol nagy sebességnél komoly fizikai erő éri a csuklót. Összehasonlításképp az Apple Watch Ultra 3 10 ATM körül „áll meg”, így pusztán vízállóság alapján a Huawei jelenleg előnyben van.

A gyakorlatban természetesen nem 150 méterig vittem le, de hosszabb ideig tartó víz alatti használat, medencés úszás, zuhanyzás, illetve erősebb vízsugár mellett sem mutatott semmilyen rendellenes viselkedést. A külön merülés mód, a dekompressziós algoritmus, a gázkeverékek kezelése és a figyelmeztetések mind azt mutatják, hogy nem csak ráírták marketingből, hogy „búvárkodásra alkalmas”, hanem tényleg tudja azt, amit egy komolyabb búváróra tudhat.

 

 

Sonar, X-Tap és az egészségmérés új szintje

 

A Watch Ultimate 2 egyik leglátványosabb újdonsága, hogy ez az első okosóra, amely sonar-alapú víz alatti kommunikációt kínál. Két Ultimate 2 óra 30 méteres távolságig képes üzeneteket, előre beállított jelzéseket cserélni, így búvárjelzések, státuszüzenetek, figyelmeztetések küldhetők teljes csendben. Van külön vészjelzés is, ami SOS üzenetet tud küldeni egy másik órának, ha bajba kerülsz.

A hátulütője az, hogy ehhez mindkét félnek ilyen órát kell viselnie, vagyis egyelőre ez inkább technológiai bemutató, mint szélesen elterjedt iparági szabvány. Ha a búvárközösség ráharap, gyorsan lehet belőle olyan extra, ami miatt sokan a hagyományos búvárkomputter helyett inkább egy ilyen okos órát választanak, de most még inkább a „jó, hogy van, de nem létkérdés” kategória.

Az egészségmérésnél ugyanilyen „túlpakolt” szemlélet látszik. A TruSense rendszer és a Distributed Super-Sensing Module többféle érzékelőt – optikai, elektromos, akusztikus, mechanikus – kombinál, hogy pontosabban mérje a pulzust, a véroxigén-szintet, az EKG-t, a stresszt, az alvásadatokat. A legérdekesebb újítás az X-Tap érzékelő az óra oldalán: ez kifejezetten ujjbegyes méréshez készült, vagyis nem a csukló, hanem az ujjad felől olvassa ki a jelet, ami sokkal stabilabb, megbízhatóbb adatokat ad, főleg intenzívebb terhelésnél.

A gyakorlatban ez úgy működik, hogy ha komolyabb egészségmérést szeretnél, az ujjadat ráhelyezed a kijelölt pontra, az óra pedig nagyjából egy perc alatt egy összesített egészségjelentést dob össze. Egyszerre jó pár fontos adatot kapsz: pulzus, HRV, véroxigén, stressz, EKG – olyan csomag ez, amit korábban inkább orvosi eszközökhöz kötöttünk, nem egy csuklón hordható kütyühöz.

 

 

Új akkutechnológia, régi vágású üzemidő

 

Az Ultimate 2 egyik legfontosabb, bár sokkal kevésbé látványos újítása az úgynevezett „high-silicon” akkutechnológia. A lényege, hogy a hagyományos grafitos anódhoz szilíciumot adnak, így nagyobb kapacitást lehet bepréselni ugyanabba a méretbe. Ennek eredménye a 867 mAh-s akkumulátor, ami látványos ugrás az első Watch Ultimate körülbelül 510 mAh-s értékéhez képest, és bőven felülmúlja az Apple Watch Ultra 3 és a Samsung Galaxy Watch Ultra valamivel 600 mAh alatti akkuját is.

A mindennapokban ez azt jelentette, hogy használattól függően nagyjából 3 és 8 nap közötti üzemidőt hoztam ki egy töltésből. Ha folyamatosan be volt kapcsolva az állandóan aktív kijelző, naponta ment a GPS, rendszeresen futottak a különböző egészségmérések, és özönlöttek az értesítések, akkor is nagyjából 5 nap után kellett csak a vezeték nélküli töltőre tennem.

A gyári adatok szerint normál használat mellett iOS-szel párosítva körülbelül 3,5 nap, Androiddal 4,5 nap az ígért üzemidő. Ez az eltérés abból adódik, hogy Androidon ritkábban kell újracsatlakozni az órához, így kevesebb energiát használ el a kapcsolat fenntartása. Ha visszaveszed a funkciókat és takarékos módot választasz, a 10 nap feletti érték is elérhető. Ez ugyan nem az a „két hétig elfelejtem, hogy létezik” kategória, de ahhoz képest, hogy mennyi szenzort és mennyi okos funkciót kell ellátnia, nagyon tisztességes.

Aktivitáskövetésnél végig stabilan teljesített: futásnál, gyaloglásnál, bringázásnál és beltéri edzéseknél is megbízhatónak tűntek a pulzus-, véroxigén- és EKG-értékek. A Huawei korábbi óráival és más gyártók – például sportórákra szakosodott – modelljeivel összevetve jól látszik, hogy a TruSense nem csak hangzatos név, tényleg hoz némi plusz pontosságot.

 

 

Pontos GPS, erős rendszer, túldimenzionált ház

 

A Huawei saját, Sunflower névre keresztelt, többcsatornás GPS rendszere is kapott frissítést, és ez a gyakorlatban is érződik. Városi „kanyonokban”, sűrű erdőben és nyílt terepen egyaránt gyorsan talált jelet, és a rögzített útvonalak nem csúsztak át épületeken, nem vágták le a kanyarokat. Amit a térképen láttam, nagyjából az volt, amerre tényleg mozogtam, mellébeszélés, össze-vissza ugráló nyomvonal nélkül.

A gond nem a pontossággal van, hanem a fizikai mérettel. Miközben az óra nagyon szépen rögzíti az edzéseket, a ház tömege és vastagsága miatt sok mozgásformánál egyszerűen kényelmetlen. Hosszabb futásoknál, intenzív edzéseknél vagy konditermi gyakorlatoknál mindig ott volt a fejemben, hogy ez a tömb bármikor beakadhat valamibe, vagy egy szerencsétlen mozdulatnál odacsapódhat. Alvásnál pedig kifejezetten zavaró tud lenni egy ilyen nagy, nehéz óra.

Szoftveresen a HarmonyOS viszont jól teszi a dolgát. Gyors, átlátható, a menük logikusan felépítettek, az ikonok alá írt rövid feliratok pedig tényleg segítenek abban, hogy ne kelljen találgatni, mi merre van – főleg ennyi funkció mellett. Értesítések, hívások, üzenetek kezelése iOS-szel és Androiddal is kulturáltan, megszakítások nélkül megy. A fekete pont itt is inkább az ökoszisztéma: a Huawei saját áruháza és az oldalsó telepítések néhány felhasználónak kényelmetlenek lesznek, ha megszokták a Google Playt vagy az App Store-t.

Összességében a Huawei Watch Ultimate 2 olyan okosóra, amely technológiában, anyaghasználatban és víz alatti tudásban nagyon közel jár a „túlzás” határához – jó értelemben. Ha nem riadsz vissza a méretétől és az árától, cserébe jelenleg az egyik legkomolyabb, legspeciálisabb és leginkább jövőbe mutató órát kapod, ami a csuklódra kerülhet.

-Herpai Gergely „BadSector”-

Pro:

+ Prémium, tartós felépítés: folyékonyfém tok, kerámiás számlapgyűrű, szapphírüveg kijelző és 20 ATM vízállóság
+ Egyedülálló sonar-alapú víz alatti kommunikáció, X-Tap ujjbegyes mérés és TruSense érzékelőrendszer nagyon pontos egészségadatokkal
+ Erős, többcsatornás GPS, hosszú üzemidő a 867 mAh-s akkumulátornak köszönhetően, gyors és kiforrott HarmonyOS rendszer

Kontra:

– Túlságosan nagy és vastag ház, ami futáshoz, kondizáshoz és alváskövetéshez sok felhasználónak kényelmetlen lehet
– Nagyon magas ár, miközben az Apple Watch Ultra 3 és a Galaxy Watch Ultra is komoly, gyakran olcsóbb alternatíva
– Idegesítően sok külön jogi és adatkezelési hozzájárulás, plusz Huawei-központú alkalmazásbolt és telepítési folyamat

Huawei Watch Ultimate 2

Dizájn - 8.2
Software - 8.4
Hardver - 8.6
Kezelhetőség - 8.1
Ár/Érték - 7.8

8.2

EXCELLENT

A Huawei Watch Ultimate 2 olyan okosóra, ami technológiában, anyaghasználatban és víz alatti képességekben a jelenlegi mezőny egyik legdurvább szereplője, ugyanakkor méretben és árban is a felső határt feszegeti. A sonar-alapú víz alatti kommunikáció, az X-Tap ujjbegyes egészségmérés, a 20 ATM-es vízállóság, a 150 méteres merülési tanúsítás és a „high-silicon” akkutechnológia együtt nagyon erős csomagot ad a búvároknak, hegyi túrázóknak és hardcore kalandoroknak. Aki viszont elsősorban kényelmes, könnyű, mindennapi sportórát keres egyszerű appvilággal, annak ez a modell továbbra is inkább technológiai kirakat lesz, mint univerzális, mindenkinek ajánlható választás.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines – including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)