Ritkán örülnek a rajongók annak, ha egy nagy franchise új része a kukában végzi, de ennél a Zelda-játéknál kifejezetten szerencsésnek érezhetjük magunkat. A Retro Studios éveken át dédelgetett, ambiciózus projektje a kiszivárgott részletek szerint inkább kínos melléfogás lett volna, mint „a végső Zelda-élmény”. Hiába a látványos koncepciós rajzok és az izgalmas alapötlet, a játékmenet annyira leegyszerűsödött, hogy a Nintendo végül inkább a törlés mellett döntött.
A Retro Studios története önmagában is elég lenne több cikkre, hiszen a legendás Metroid Prime mellett számos, generációkat meghatározó játék fűződik a nevükhöz. Ahogy azonban a legtöbb stúdiónál, náluk is akad jó pár olyan projekt a fiókban, amely sosem jutott el a megjelenésig: köztük egy akció-RPG, amely akár a God of War-ral is rivalizálhatott volna, valamint két olyan Zelda-ötlet, amelyek annyira eltértek a főszériától, hogy alapjaiban kavarták volna fel a rajongói tábort.
A korábbiakban már felmerült a Heroes of Hyrule, egy Final Fantasy-szerű koncepció, amelyet a Nintendo gyorsan lesöpört az asztalról. Most egy másik, ennél is különösebb projekt kerül elő, amelynél a mesés látványvilág éles kontrasztban állt a döbbenetesen gyenge játékmenettel. A történet a DidYouKnowGaming alapos kutatásai révén került újra reflektorfénybe, miután a 2020-as kiszivárgott részletek ismét felkorbácsolták a rajongók reményeit.
Izgalmas pletykák és lenyűgöző vázlatok
A szóban forgó Zelda-játék – házon belül Project X néven – már 2008 körül felbukkant különböző oldalakon, például a Nintendo Life cikkeiben (via My Nintendo News), de a hírek gyorsan elapadtak, és a projekt szinte teljesen eltűnt a radar alól. A rajongók igazából csak 2020-ban kaptak róla újra kézzelfogható jelet, amikor kiderült, hogy Sammy Hall, a Retro Studios egykori grafikus művésze több mint száz vázlatot töltött fel az ArtStation-oldalára a titkos projektről.
A rajzok linkjei rövid időn belül eltűntek, miután villámgyorsan terjedni kezdtek a közösségi médiában, de a leírásuk így is sokatmondó volt: „Egy 2005 és 2008 között fejlesztett, végül elkaszált Zelda-projekt… különböző médiumok (és ezek kombinációi) használatával, hogy minél többféle stílust felfedezzünk. Egy játékos elő-elő-előkészítési fázis volt a Master Sword eredetéről. Az Ocarina of Time rossz befejezésében (a Zelda-idővonal egyik ágában, ahol a hős elbukik Ganondorffal szemben) az utolsó sheikah útját követtük (egy népirtásszerű tisztogatás után), aki végül a Master Sworddá válik. Közben a gerudók a százévente születő gyermeküket Ganonhoz viszik.”
Az ilyen elemek, mint a „Master Sword eredettörténete”, azonban már első ránézésre is ütköztek az évek óta rögzített Zelda-kánonnal, hiszen Link az Ocarina of Time-ban és korábbi kalandokban is hozzáfért a kardhoz. A DidYouKnowGaming szerint ezért valószínű, hogy a történet soha nem volt teljesen végleges: később az is kiderült, hogy a főszereplő nem egy ismeretlen „utolsó sheikah” lett volna, hanem maga Sheik az Ocarina of Time-ból.
Hall mindeközben olyan mennyiségű és minőségű vázlatot tett közzé – sosem látott szörnyekkel, fantáziadús helyszínekkel és fenyegetően kinéző farkasokkal –, hogy a közösség egy része már azt hitte, az egész csak egy nagy átverés. Ezt néhány évvel később cáfolta a Nintendo belső dokumentumainak masszív szivárgása, amelyben 2008-ból származó iratok is megerősítették a Project X létezését, nagy vonalakban megismételve a történet főbb elemeit, és ismét a Retro Studiost megjelölve fejlesztőként.
Egy gyönyörű, de bukásra ítélt projekt
Az már biztos, hogy a Nintendo még a 2010-es évek eleje előtt jegelte a projektet, de a kérdés sokáig nyitott maradt: miért utasították el a Metroid Prime alkotóinak ajánlatát? Egy névtelenséget kérő fejlesztő röviden így foglalta össze: „Soha nem dolgoztunk semmin, ami akár csak hasonlított volna a Breath of the Wildra, az Ocarina of Time-ra vagy a Wind Wakerre. Egyáltalán nem készültünk hagyományos Zelda-játékot csinálni.”
A részletekbe viszont Paul Tozour programozó ment bele igazán mélyen, aki szerint a projekt legnagyobb problémája éppen maga a játékmenet volt: „A játékmenetet a Whac-A-Mole-hoz szoktam hasonlítani, csak itt még annál is kevesebb döntés jutott a játékosnak.” Elmondása szerint négy-öt, esetleg hat farkas várakozott tétlenül a pályán, majd egyesével rontottak a játékosra. A feladat kimerült abban, hogy időben megrázd a Wii Remote-ot: ha sikerült, a farkas meghalt, ha nem, sebződtél. „Ez volt az egész. Semmi több.”
Tozour szerint míg a klasszikus Whac-A-Mole-ban legalább döntéseket hozunk – melyik vakondot üssük le először, melyiket hagyjuk figyelmen kívül –, addig a Project X gyakorlatilag puszta inger–válasz mechanizmusra épült. „Nincs valódi döntéshozatal, így igazából nincs is játék” – foglalta össze, hozzátéve, hogy az egész nagyjából egy túlságosan lebutított, a Link’s Crossbow Training-hez hasonló mellékágnak hatott volna.
Az, hogy pontosan hogyan került végül a kukába a projekt, kétféle elbeszélésben maradt fenn. Tozour verziója szerint a Nintendo reakciója nagyjából ennyi volt: „Tényleg ezt akarjátok? Komolyan?”, majd a koncepciót azonnal elutasították – bár maga a programozó sem volt jelen az ominózus megbeszélésen, így azt sem zárja ki, hogy a Retro Studios vezetői végül nem is merték megmutatni a játékot a kiadónak. Egy másik, névtelen forrás viszont inkább arra utal, hogy három kulcsember távozása, és saját cégük megalapítása pecsételte meg a Project X sorsát.
Akárhogyan is történt, Tozour visszaemlékezései szerint a legnagyobb gondot a vezetői döntések, vagy inkább azok hiánya jelentette: „Olyan volt, mintha egy jéghegy felé tartó hajón lettünk volna, miközben a kapitányok egyszerűen nem hallgattak a legénység figyelmeztetéseire.” Végső soron egy olyan Zelda-projekt rajzolódik ki a leírásokból, amely gyönyörű koncepciós rajzokkal, de fájdalmasan üres játékmenettel rendelkezett, és így nem igazán érdemelte meg, hogy csatlakozzon a Nintendo legendás sorozatához. A Retro Studios azóta is tovább dolgozott: két emlékezetes résszel újraélesztette a 2D-s Donkey Kong Country-vonalat, a közelmúltban pedig a Metroid Prime 4 is befutott Switchre és Switch 2-re.
Forrás: 3djuegos





