SOROZATKRITKA – Kevés sorozat nőtte ki magát akkora közös élménnyé, mint a Stranger Things, amely az éjszakába nyúló darálásainkhoz ugyanúgy hozzátartozik, mint a gyerekkori VHS-emlékeinkhez. A bringázó kiskamaszokból megtört, de összetartó túlélők lettek, közben pedig a Netflixből globális popkulturális hivatkozási pont. Most, hogy Vecna leleplezése, a hosszú sztrájkok és a több mint hároméves szünet után végre elindul a finálé, nem pusztán egy újabb évadot, hanem egy korszak lezárását nézzük. Az első részek alapján ez a visszatérés Hawkinsba nem kegyelmez senkinek: sem a szereplőknek, sem a rajongók idegeinek, sem a nosztalgiánknak.

A Stranger Things nem csak a Netflix legnagyobb presztízs sorozata, hanem az újkori (streaminges) sorozatkorszak egyik legkiemelkedőbb címe is. A Stranger Things 2016-os megjelenése pillanatában meghatározó pop kulturális jelenség lett, akkor is, ha a 3-4. évadnál már megjelentek a fanyalgó hangok is.

De most, hogy eltelt 3,5 év mióta megtudhattuk ki mozgatja a szálakat, láthattuk Vecna Átkát beteljesülni, túl vagyunk az író és színész sztrájkon végre elérkezett az idő, hogy még egyszer utoljára visszatérjünk Hawkinsba és rákanyarodjunk a nagy lezárásra, aminek belengetésével itt lettünk hagyva.

Visszatérés Hawkinsba, ahol sosem lesz igazán nyugalom

1,5 év telt el azóta, hogy földrengés képében átjárók nyíltak Hawkins és Tótágas között, hőseink a katonaság által karantén alá vett városban próbálják élni „mindennapjaikat” és rájönni arra, hol bujkálhat Vecna és végérvényesen legyőzni miközben szép lassan soha nem látott borzalmak kezdenek történni.

A következő évad központi fókusza, hogy Hawkins végleg háborús zónává válik, a Tótágas pedig már nem csak rejtélyes fenyegetésként, hanem teljesen átszivárgó világként terjeszkedik a városban. A történetben kiemelt szerepe lesz Willnek, mivel a készítők szerint az ő különleges kapcsolata a Tótágashoz kulcsfontosságú a végső összecsapás megértésében. Emellett Eleven olyan döntésekkel és következményekkel kénytelen szembenézni, amelyek az egész sorozat ívét lezáró, végső áldozatra utalnak.

A történetről nem szeretnék többet elárulni, mert senkitől nem szeretnék semmilyen élményt elvenni senkitől. Már pedig abból aztán lesz bőven…

A Duffer Testvérek az eddigiek alapján nem hazudtak és nem is túloztak semmiben.

Rövid felvezetik hol állunk minden után jelenleg, térnek vissza a szeretett szereplők és az első 30 perc múlva már kezdenek is pörögni az események.

Pörgős évad, nagyvásznat idéző szintlépés

Elmondható, hogy az eddigi 4 rész alapján messze ez a legpörgősebb évad. A karakterek között jó az egyensúly, mindenkire jókor jut idő és fókusz, jó ütemben váltják egymást a akció, dráma, könnyedebb pillanatok.

A színészek hozzák a kötelezőt, bár annál többet igazán nem. Nincs igazán kiemelkedő alakítás, de az mindenkin érezhető, hogy fontos volt nekik ez az epikus lezárás és beleadtak mindent, amit lehetett.

Ez valójában igaz mindenkire és mindenre, köztük a Netflixre is. Más streaminges / televíziós sorozathoz képest pofáncsap ennek az évadnak a színvonala, még a korábbiakhoz képest is. Úgy érzem a pénzes emberek semminek nem szabtak gátat, „mit szeretnétek és mennyi kell rá?” alapon engedték a Duffer Testvéreknek lezárni az epikus kalandjukat. Az 1 éves forgatás, majd 1 éves utómunka hatása és minősége rengetegszer megmutatja magát. Demagorgonokat ilyen részletesen és félelmetesen megjelenítve soha nem mutattak előtte. Ez egy teljesen más szint, mint korábban.

A hangulat, nosztalgia érzés, zene pedig még mindig épp annyira rendben van, mint eddig is.

Olyan finálé ígérete, amit a sorozat valóban kiérdemelt

A felütés és a felpörgetett cselekmény több mint ígéretes, azt érzem olyan sorozathoz méltó befejezést kapunk, amit ez az egész sorozat meg is érdemel. Az első részek alapján látszik, hogy a Duffer testvérek nem elégedtek meg egy „biztonsági” lezárással, hanem tényleg meg akarják járatni a szereplőket és a nézőket is a pokol összes szintjén. A tét magasabb, a világ nagyobb, mégis sikerül intimnek megmaradnia minden pillanatnak, amikor a régi csapat leül egymás mellé egy fél mondatra vagy egy fáradt poénra. Néha kifejezetten olyan, mintha egy több részes mozifilmet néznénk, nem egy „csak még egy évad” típusú kötelező kört. Kíváncsian várom a további két folytatást, innen már azt gondolom elég nehéz lenne elrontani.

-Sonny Cavaleras-