Sony: Kisebb és tömörebb játékok lesznek a Project Morpheusra

A Sony Computer Entertainment amerikai vezérigazgatója, Shawn Layden szerint bár harmincnál is több, virtuális valóságot alkalmazó játék készül a Project Morpheus headsetre, de a céljuk az lesz, hogy kisebb és tömörebb méretűek legyenek.
Ebből értelemszerűen az is következik, hogy a Sony VR-fejlesztési stratégiája egy kicsit másmilyen lesz. Nem az lesz a szempont, hogy ötvennél is több órát töltsünk el velük az elejétől a végéig, hanem az, hogy minél koncentráltabb, tömörebb élményt nyújtsanak majd eme termékek. Szóval akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy rövid, de velős játékokat szeretnének összehozni – ezt meg is érthetjük, hiszen a huzamosabb használat akár fejfájást is okozhat és ezzel a lépéssel elkerülhetik a panaszokat.

Viszont még felmerülhet a kérdés, hogy mikor is láthatjuk a végeredményeket? Eddig többnyire csak techdemókat láthattunk, ami azért bár több a semminél, de ezek messze vannak a végeredménytől, amit majd átélhetünk. Az is igaz, hogy a jó munkához idő kell: ha nem lesznek összecsapott játékok, akkor nem lehet egy rossz szavunk sem. Főképp úgy, hogy az Oculus Rift is épülget-szépülget, ez pedig egészséges vetélkedésre adhat ez így okot a japán konzolgyártó cégnek!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu