SOROZATKRITIKA – Guillermo del Toro horror-antológiája magával egyszerre sokszor titokzatos, magával ragadó, időnként borzongató és izgalmas, sok szörnyeteggel és borzalommal, de a történeteket valahogy nem mindig sikerül elég egyedi módon vezeti, illetve csattanóval lezárni. A sorozat érdekessége, hogy három olyan sztár is játszik benne, akik másik fantasy, illetve horrorfranchise-ból ismertek: Rupert Grint a Harry Potter filmek Ron Weasley-je, Andrew Lincoln, a Walking Dead Rick Grimes-a, illetve Sofia Boutella, aki A múmia női címszereplőjeként rémisztgette Tom Cruise-t.
„Az eklektika különféle korok, stílusok, irányzatok jegyeit vegyesen alkalmazó, önálló elemeket ritkán tartalmazó, egyediségét a válogatásban kiélő irányzat. A kifejezés a görög eklégo (=válogatni, kiválogatni) tövű ἐκλεκτικός (eklektikosz) szóból ered, melynek jelentése: a legjobb kiválasztása.”
A Wikipédia meghatározása erre a stílusirányzatra talán jobban nem is passzolhatna Guillermo del Toro sorozatára, amely egy rendkívül hangulatos, remek válogatása nyolc különböző történetnek, de túlzottan egyik sem eredeti, vagy igazán hátborzongató – de összességében azért egész szórakoztató.
Kísértet járta vidámpark – „Guillermo del Toro bemutatja”
A boncolás, a Guillermo del Toro: Rémségek tárának harmadik epizódja egy lenyűgözően stílusos képsorral kezdődik. Először egy pók szövi a hálóját, majd csillagok forognak az éjszakai égbolton, ezt követi egy mélyen egy bányába vájt sziklafal. Ez a szekvencia finoman megalapozza az egymással összefüggő világokat, amelyeket a Netflix sorozata felfedez: a természeti, a kozmikus és az ember alkotta világokat, amelyek mindegyike a maga szörnyetegeinek ad otthont.
A Rémségek tára olyan, mint egy kísértetjárta vidámpark, mivel a nyolc különálló történetet bemutató epizód, amelyek mindegyikét más-más rendező irányítja, a hangok és érzékenységek eklektikus skáláját tükrözi. Minden epizódot maga Guillermo del Toro – amolyan Alfred Hitchcockosan – vezeti be, aki kilép a sötétségből, hogy monológot tartson a kamerának, a maga súlyos komolyságában is igazán szórakoztató módon. A Hitchcockkal való hasonlóság a két rendező stílusában, külsejében, a filmvilágban betöltött szerepükben egyébként is jellemző, hogy az ősrégi „Alfred Hitchcock bemutatja” sorozatra való utalás olyan magas labda volt, amelyet nyilván nem lehetett nem lecsapni és szerintem jól is sikerült ennek az ötletnek a megvalósítása.
Nem mindig eredeti, de összességében hatásos történetek
Bár Keith Thomas „Pickman modellje” és Catherine Hardwicke Álmok a boszorkányházban című epizódja (ebben játszik Rupert Grint) – mindkettő H.P. Lovecraft történeteinek adaptációja – túlságosan ismerős a démonok és szellemek ábrázolásában, a legtöbb epizód lenyűgözően sajátos, köztük A Boncolás is, amelyben egy halottkém (F. Murray Abraham) és egy seriff (Glynn Turman) egy kisebb méretű idegen inváziót fedez fel; Vincenzo Natali Temetői patkányok című epizódja, amely szinte fanyar humorral mutatja be egy eladósodott sírrabló (David Hewlett) helyzetét; és Guillermo Navarro 36-os raktár című epizódja, amely bár kissé nehézkes, mégis hatásosan baljós hangulatot áraszt egy rasszista háborús veterán (Tim Blake Nelson) által feldúlt, elhagyatott raktárépületből álló elhagyatott telepből.
A sorozat kiemelkedő epizódjaiért három olyan rendező a felelős, akik jelentős – bár néhány esetben alulértékelt – hozzájárulást tettek a 21. századi horrorhoz, amelyek lenyűgöző helyérzékkel és átgondolt társadalmi kommentárokkal tűnnek ki. Az Ana Lily Amirpour által rendezett és Emily Carroll novellája alapján készült A külvilág egy színes, erősen stilizált külvárosban játszódik, amely a középosztálybeli amerikai élet lázálomszerű megtörtét sugallja. Egy erősen frusztrált, gúvadó szemű banki pénztárosnő, Stacey (Katie Micucci) drága, durva bőrápolási kúrát kezd – és a tévén keresztül közösséget kezd a termékkel infomercial reklámokban házaló, aljas reklámemberrel (Dan Stevens). Stacey egyre jobban elszakad a valóságtól, és egyre inkább hasonlít munkatársaira, akik a hiúságot és az élvezetet mindenek fölé helyezik. Ez az epizód egy bizarr, vicces és egyben felkavaró görbe tükröt állít a fogyasztói társadalom elé.
Del Toro novellájának adaptációjának főszereplője a Walking Dead sztárja
Jennifer Kent A morajlás című epizódja, amely del Toro novelláján alapul, hasonló intrikát generál, bár nagyobb komolysággal. A történet egy madármegfigyelő kirándulás krónikája, amelyre Nancy és Edgar (Essie Davis és a Walking Dead-es Andrew Lincoln) ornitológusok vállalkoznak, akik egy közelmúltbeli tragédia után vergődnek – és nem hajlandóak beszélni róla. A pár egy elhagyatott, elhagyatott házban táborozik le, és gyönyörű, de visszafogott nagyfelvételeken láthatjuk őket, amint a víz felett szárnyaló számtalan madár hangját rögzítik. Ahogy a duó egymás iránti frusztrációja és gyászuk a felszínre kerül, ezek a képek a repülés szabadsága és a madárrajokat, illetve a családokat összetartó kötelékek ellenállhatatlansága közötti feszültség összetett szimbólumaivá válnak.
A legkeményebb testhorror rész: A bemutató
Ezzel szemben Panos Cosmatos A bemutató című filmjének szereplőit nem a vér vagy az ösztönök, hanem egyetlen ember szeszélye köti össze: Lionel Lassiter (Peter Weller), egy abszurdan gazdag remete, aki egy válogatott idegeneket hív meg otthonába egy észbontó estére. A Cosmatos és Aaron Stewart-Ahn (írótársa a Nicolas Cage-féle Mandy című horror-thrillerben) által közösen írt epizód nagyrészt egy kerek kanapén játszódik, ahol Lionel és Zahra (Sofia Boutella, aki A múmia új feldolgozásában volt a címszereplő), az orvosa és bizalmasa whiskyvel, kólával és filozofálgatással segíti vendégeit.
Az idős kora ellenére is nagyon laza Lionel otthona tele van meghökkentő és hátborzongató részekkel, mint egy idegen zikkurat, és meleg narancssárga fénybe fullad, ami majdnem olyan hipnotizáló, mint a férfi magabiztos baritonja. Bár az epizód nagy része egyetlen szobára korlátozódik, mégis inkább tágasnak, mintsem szűknek érezzük, ahogy Lionel szondázó kérdései a beteljesülésről és az ürességről megragadóan nyitják meg látogatói lelkivilágát.
Végül megtudjuk, hogy Lionel alig várja, hogy megmutathassa, amit ő „a tárgynak” nevez. A társaság végigsétál egy hosszú folyosón, belép egy másik kör alakú szobába, és meglát egy talapzatra helyezett tárgyat – és villámló káosz következik. A tárgy a Különlegességek szekrényének jelképe: egy olyan jelenlét, amely a titokzatosság csábító levegőjét árasztja, durva, de energiával teli.
Halloweenre ideális
A Rémségek tára egyes epizódjai hatásosabbak, mint mások. A külvilág egyfajta groteszk hangulatot áraszt, ügyes végkifejlettel, amely igazán emlékezetes. Nem úgy az Álmok a boszorkányházban, amely a „Harry Potter”-ből ismert Rupert Grint játékának ellenére a kivitelezésben már-már komikus. Ha a frappáns befejezés általában elmarad, összességében azért ez egy megfelelően hátborzongató és rémálomszerű antológia a baljós és természetfeletti rajongók számára és Halloween napjára egy ideális sorozat, amelynek nyolc részét akár egyszerre is ajánlott végig nézni.
-BadSector-
Guillermo del Toro: Rémségek tára 1. évad
Rendezés - 8.2
Színészek - 8.1
Történet - 7.2
Látvány - 8.4
Hangulat - 7.6
7.9
JÓ
A Rémségek tára egyes epizódjai hatásosabbak, mint mások. A külvilág egyfajta groteszk hangulatot áraszt, ügyes végkifejlettel, amely igazán emlékezetes. Nem úgy az Álmok a boszorkányházban, amely a "Harry Potter"-ből ismert Rupert Grint játékának ellenére a kivitelezésben már-már komikus. Ha a frappáns befejezés általában elmarad, összességében azért ez egy megfelelően hátborzongató és rémálomszerű antológia a baljós és természetfeletti rajongók számára és Halloween napjára egy ideális sorozat, amelynek nyolc részét akár egyszerre is ajánlott végig nézni.