FILMKRITIKA – Néhány kiszámítható fordulat ellenére Az iker egy egész hatékony horror. Amit kiemelhetünk, az a remek, magával ragadó atmoszféra, mivel megteremti a színpadot Palmer kiemelkedő alakításának.

Az iker alkotói minden bizonnyal olyan horrorklasszikusok rajongóit célozták be, mint Az ómen, vagy olyan közelmúltbeli kedvencek, mint Az árva és a Fehér éjszakák. Az iker egy olyan anya, illetve házaspár története, akinek szembe kell néznie az egyik fiuk halálával kapcsolatos szörnyű igazsággal, miután egy elszigetelt vidéki városba költöznek Finnországban.

Egy tragédia, amelyet csak az egyik ikertestvér élt túl

Teresa Palmer játssza Rachelt, az egyik ikertestvére, Nathan (Tristan Ruggeri) elvesztését gyászoló anyát. Rachel azzal küzd, hogy túlélő fia, Elliot (szintén Ruggeri) anyjaként folytassa, miközben fenntartja házasságát és leküzdi a Finnországba költözéssel járó kulturális akadályokat. Az otthon, ahová férje, Anthony (Steven Cree) költözteti a családját, csak súlyosbítja Rachel gyászát. Miközben elhunyt fiának emlékei kísértik, az élete rövidesen radikálisan furcsa fordulatot vesz.

Az Ikrek olyan klasszikus témákat dolgoz fel, mint a feleség és a férj közötti dinamika. Rachel az olyan anyák kategóriájába tartozik, akiket gyakran elutasítanak a hisztériájuk miatt, és téveszmésnek neveznek, amikor az igazságot a maga valójában látják. Anthony a „miért nem lehetek egy épeszű nővel házasodva” típusú férj. A forgatókönyvírók, Taneli Mustonen (aki a filmet is rendezte) és Aleksi Hyvärinen azonban igyekeznek valamennyire egy nagy csavarral felrázni az összességében elég sablonos története. Eltart egy ideig, de a Nathan halála mögötti igazság és Rachel szellemi hanyatlásának nyomai végre kiderülnek, bár a harmadik felvonásban nehezen tudnak ezek az ötletek kibontakozni.

Palmer viszi a hátán filmet, Cree viszont nagyon semmilyen

Palmer ismét bebizonyítja, hogy ő egy igazi horrorsztár. Mimikájával képes az érzelmek egész sorát közvetíteni, ahogy Rachel mentális állapota romlik. A bánat, a szomorúság, a rémület és a fájdalom csodálatosan fejeződik ki a vonásain. Olyan skálával rendelkezik, amit a filmipar eddig nemigen ismert el vagy becsült meg. Cree viszont idegesítően nyugodt és összeszedett a látszólag érintetlen férj szerepében.

Annak ellenére, hogy néhány kiszámítható fordulatot láthatunk, Az iker tényleg egy hatásos horror. Az atmoszféra magával ragadó, ahogy megteremti a terepet Palmer kiemelkedő főszereplői alakításának. Néhány jump scare könnyen előre kiszámítható, de ennek ellenére hatásosak. A színpaletta kellően komor, és a szürke, őszi, sivár, hideg időjárást idézi. Az évszak még sosem nézett ki ilyen rosszul (de jó értelemben). A film sok tekintetben az érzelmi hatásainak köszönheti, hogy viszonylag hatásos tud lenni. A hátborzongató látványelemek, a félelemkeltés és a gyász súlya itatja át az összes képkockát.

A harmadik felvonás majdnem elront mindent

Sajnos, mint oly sok más horrorfilm korábban, Az iker is áldozatul esik a horror legnagyobb ellenségének – a szörnyű tempónak és az egyenetlen harmadik felvonásnak. A film lendületes tempóban indul, megismertetve a nézőt Rachel szorult helyzetével, aki gyászoló anya, miközben a megmaradt fia nem éppen angyali tulajdonságokat mutat. A hátborzongató gyerek tipikus horrorkellék Az iker szerencsére ezen téren nem vall kudarcot.

Amikor azonban a film elkezd rétegeket hozzáadni az elsődleges narratívához, miszerint az egyik ikerpár körül talán nincs minden rendben, a rosszul kialakított történetvezetés sajnos nem segít az események kiegyensúlyozásában. A majdnem másfél órás futás túlságosan elnyújtottnak és túlzsúfoltnak tűnik, ahogy a végkifejlet felé rohan.

A harmadik felvonás bizonyos szempontból majdnem kisiklatja az egészet, mivel a forgatókönyv és a rendezés nem elég magabiztos ahhoz, hogy ilyen módon zárja le a sztorit. Egy gyászoló anya történetének és egy különös szekta megjelenésének találkozás a finn vidéki valóságban sajnos nem annyira zökkenőmentes és hihető, mint amennyire azt az alkotók meg szerették volna valósítani. A film utolsó szakasza sajnos csak azt tudja bizonyítani, hogy ez a kettő nem működik együtt. Mindennek ellenére azonban Az iker egy élvezhető és a számunkra egzotikus finn környezet miatt egy viszonylag jó horror, amelyet érdemes megnézni.

-BadSector-