Tömörebb lesz az Assassin’s Creed: Mirage világa, javul a lopakodás is

A Ubisoft több, évek óta nem orvosolt hibát is megpróbál kijavítani az új Assassin’s Creeddel.

 

A már tizenöt éves franchise az utóbbi évek során hatalmas nyílt világot kínált, de sokszor üres, élettelen területeket kaptunk. Emellett a lopakodás sem volt olyan kihangsúlyozott mint a korábbi részekben (ne feledjük: az Assassin a címben bérgyilkost is jelent), így a mostanában eléggé zűrös szituációban levő francia kiadó egyszerűsíteni akar. (A Ubisoft három, be nem jelentett projektjét törölte, továbbá megint elhalasztotta a Skull & Bones-t…)

A GamesRadar interjút készített Stéphane Boudonnal, az Assassin’s Creed: Mirage kreatív igazgatójával, aki a modern technológia miatt ígéri azt, hogy a játék világában kisebb helyen több érdekesség is el fog férni: „Az erősebb hardverteljesítmény és az általunk kifejlesztett bővített szakértelem lehetővé teszi azt is, hogy az első Assassin’s Creedekhez képest gazdagabb és sűrűbb világot biztosítsunk, és ez számunkra több játéklehetőséget, több kölcsönhatást és mélységet jelent a rendszerek között. Hihetetlen és magával ragadó részleteket is jelent, hogy Bagdadot a Mirage egyik főszereplőjeként kezeljük.”

A játékban visszatér a közösségben való elvegyülés is. Nyilvánvaló NPC-csoportban is el tudunk helyezkedni, hogy ne vegyenek észre. Ez viszont sokkal realisztikusabb és természetesebb lesz: „Rendszerszerűbb megközelítést alkalmaztunk. Az Assassin’s Creed II-ben láthattad a sávjukban csoportosuló NPC-k mintázatát. Akkoriban hihetetlen volt, de egy kicsit mesterkélt. Bagdad káoszához és vibráló életéhez, amit szerettünk volna, egy ilyen rendszer egyáltalán nem illett volna, ezért egy organikusabb rendszerre törekedtünk; kicsit olyanra, mint a Unityben, ahol automatikusan keveredsz, amint három ember van a közeledben, ezt nehezebb elsajátítani és kevésbé kiszámítható, de sokkal magával ragadóbb,” tette hozzá Boudon, aki szerint a korai lopakodási mechanizmusok is frissítve lesznek. Visszatérnek a füstbombák és a dobható kések, és ezek a játékstílusunkhoz illő módon fejleszthetőek lesznek.

A pletykák szerint augusztusban érkezik az Assassin’s Creed: Mirage PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Amazon Lunára.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu