FILMKRITIKA – A Sackler család és a Purdue Pharma sötét történetét feltárva, a „A gyilkos csodaszer” egy mélyreható betekintést nyújt az OxyContin járvány mögötti erőkbe. A kapzsiság és az ego pusztító összefonódását vizsgálja, míg a gyógyszeripari romlottság szembeötlő módon jelenik meg. A sorozat erőteljesen mutatja be, hogyan alakult az amerikai egészségügyi rendszer ezen tragikus fejezete, de néha erős üzenetét elhalványítják a túlzott vizuális megoldások, vagy giccses jelenetek.

A gyilkos csodaszer sorozat döntése, hogy inkább azt mutatja be, mit cselekedtek tudatosan a Sackler család és szövetségeseik, nem pedig azt, hogy miért. Hiszen nem minden gonosztevőnek van saját eredettörténete. Ebben a kíméletlen, lebilincselő és következetesen megdöbbentő sorozatban az amerikai egészségügyi rendszernek vér tapad a kezéhez, és minden érintett felelős. A kapzsiság és az ego egyaránt pusztító erőkként jelennek meg, amelyek a Purdue Pharma vezetőit irányították, akik trükkös marketinggel milliárdokat kerestek az OxyContinon. Az értékesítők olyan gyógyszert adtak el, amit nem teljesen értettek, az orvosok túladagolták a gyógyszert, hogy többet kapjanak a biztosítóktól, a kormányzati szervek pedig jóváhagyták a gyakorlatot a hatékony szabályozás helyett.

Megvetés a korrupcióval és gátlástalansággal szemben

A gyilkos csodaszer könnyedén és szinte reflexszerűen osztja megvetését az korrupt orvosoknak és a gátlástalan terjesztőknek, épp oly módon, mint ahogyan az orvosok is gondolkodás nélkül írták elő az Oxy-t, nézőben jogos undort és gyűlöletet okozva. Bár a sorozat néha túlzásba esik az Adam McKay-stílusú, a negyedik falat áttörő dialógusokkal, vagy a túl szó szerinti zenei betétekkel és a B-roll felvételekkel, A gyilkos csodaszerből áradó düh mégis jogosnak tűnik, és az a döntés, hogy nem érez együttérzést a bűnösökkel, helyes. Ez a fájdalomról szóló történet maga is fájdalmat szeretne okozni, és ez az elhatározás olyan, mint egy megtisztító rítus, amely teljesen indokolt.

Micah Fitzerman-Blue és Noah Harpster új, hat részes Netflix sorozata nézve nem csoda, ha az emberben felmerül a déjà vu érzése, tekintettel arra, hogy Danny Strong Emmy-díjas Hulu minisorozata, a Dopesick – ami szintén az OxyContin járványról szól – alig két évvel ezelőtt került bemutatásra. Bár a két mű különböző forrásokból táplálkozik, mindkettő ugyanazt az amerikai történelmi periódust ábrázolja. Sok hasonló karaktert mutatnak be: ugyanazok a Sackler családtagok, Purdue Pharma alkalmazottak és kormányzati képviselők kerülnek bemutatásra, továbbá hasonlóan középponti szerepet kap egy megsérült munkás, aki egyre inkább az Oxy-ra hagyatkozik, mindezt a drog emberi áldozatainak jelképeként. Mindkét sorozat nyomon követi, hogyan fejlesztette ki a Purdue Pharma ezt az opioidot – egy heroinhoz képest kétszer erősebb, morfiumhoz hasonló vegyületet – miközben figyelmen kívül hagyták annak függőséget okozó tulajdonságait. Amikor a drog visszaélésének mértéke megnőtt, a vállalat hárított a felelősséget, és sorozatosan képes volt kikerülni a büntetőjogi felelősségre vonást.

A gyorsan szerzett pénzért mindent! (Ismerős, Magyarország?)

De amit A gyilkos csodaszer leginkább kiemel, az az, hogy mindenki, aki részt vett a gyógyszer készítésében és értékesítésében – melyet a fájdalomtól szenvedő betegeknek és könnyen becsapható orvosoknak „az elsőnek és az utolsónak” hirdettek –, saját függőségi spirálba került az amerikai kapitalizmus módjára: megrészegülés a gyorsan szerzett vagyontól, féktelen és önző költekezés, a hírnév fenntartása érdekében jótékonykodás és manipulált tudomány mögé bújás, és minden szükséges lépés megtétele a következő adagért. Minden vezető, orvos, ügyvéd és értékesítő hibás, és A gyilkos csodaszer ezen szereplőkre irányítva a hibáztatást, következetesen és pusztítóan fókuszál. Nem minden gonosztevőnek van eredettörténete. A gyilkos csodaszer tudatos döntése, hogy bemutassa mit tettek tudatosan a Sackler család és szövetségeseik, ahelyett, hogy azt mutatná meg, miért tették, összecseng a sorozat általános álláspontjával: a mélyen gyökerező romlottság az amerikai gyógyszeriparban több egyéb kereskedelmi területet is károsan befolyásol.

A gyilkos csodaszer az 20. és 21. század között ugráló mellékszálak és karakterívívek segítségével mutatja be a károk és hibák összefonódó hálóját. A sorozat elismeri, hogy benne számos fikció található, de a legmegdöbbentőbb részletek, különösen a Purdue Pharma saját maga védelmére tett lépéseinek bemutatása, a New Yorker cikkből származnak, mely a sorozat egyik alapját képezi. Edie Flowers (Uzo Aduba) ügyvéd és nyomozó vallomásai szolgálnak vezérfonalként: Ő mélyen elítéli és megveti a Sacklereket. A gyilkos csodaszer során bemutatja, hogy Arthur Sackler (Clark Gregg) orvos miként építette fel a családi birodalmat kétes üzleti gyakorlatokkal évtizedeken keresztül, és miként folytatta az unokaöccse, Richard Sackler (Matthew Broderick) ezt a munkát azáltal, hogy egy életvégi fájdalomcsillapítót adaptált Oxy néven, melyet a cég számos betegségre ajánlott, az ízületi gyulladástól a hátfájásig. Flowers keményen és könyörtelenül mutatja be, hogy a Purdue Pharma hogyan toborzott fiatalokat (melyeket itt Dina Shihabi és West Duchovny jelenít meg) az orvosok meggyőzésére, hogy írják fel a gyógyszert, és hogyan célozta meg a szövetségi ügynökségeket, különösen az FDA-t, akik szinte figyelmen kívül hagyták kötelességüket az Oxy hatásainak értékelésében.

Miközben Flowers vallomásai feltárják az Oxy terjedésének hátterét, A gyilkos csodaszer ugyanakkor megjeleníti azokat az embereket is, akik a gyógyszert felírják és függővé válnak tőle, kiemelve Glen Kryger (Taylor Kitsch) szerelő történetét. A gyilkos csodaszer néhol elviselhetetlenül nehéz nézni: tinédzserek túladagolással a szüleik kertjében, egy túl magas Glen, aki annyira erősen mos fogat, hogy vérrel köp ki egy darabot, vagy egy orvosi boncmester, aki egy holttestben fél tucat emésztetlen tablettát talál. Ugyanakkor a sorozat ezekkel a jelenetekkel óvatosan bánik, hogy a nézőt még inkább megrázó és elkeseredett érzéssel hagyja.

A hétköznapok hősei a szörnyetegek ellen

Peter Berg rendező a Patrick Radden Keefe 2017-es „A fájdalom birodalmát építő család” című cikk és Barry Meier 2018-as könyve alapján ábrázolja azoknak az embereknek az életét, akik nap mint nap ebben az országban dolgoznak. „A gyilkos csodaszer” című sorozatban hősként és mártírként mutatja be őket. Kitsch, Aduba és John Ales alakításai a sorozat lelkét képezik, bemutatva a Purdue Pharma által elkövetett hosszú távú bűnösség következményeit.

A színészi teljesítmények kiválóak (Matthew Broderick ismét briliáns, emlékeztetve minket „A promenád a gyönyörben” című filmjének alakítására, csak itt most mint a „vizionárius” egészségügyi guru). Fitzerman-Blue és Harpster azonban mesterien fonják össze a sorozat társadalmi és gazdasági aspektusait, erős és tartalmas magot hozva létre „A gyilkos csodaszer” számára, melyet néha túlzott filmes és vágási effektek árnyékolnak be. Vannak giccses pillanatok, mint a Sackler család nevének porrá omló grafikája, és a sorozat kimerítő, sőt unalmas, amikor a valós eseményeken alapuló filmek, mint „A nagy dobás” és „A Wall Street farkasa” taktikáit alkalmazza.

Az az érzésem támad, mintha az alkotói csapat nem bízott volna a Purdue Pharma történetének erejében, így a történetet látványos jelenetekkel és ízléstelen vizuális elemekkel (pl. az értékesítők, akik egy hatalmas Oxy-tabletta plüssel szexelnek egy cég visszavonulóján) próbálják izgalmasabbá tenni.

Pedig „A gyilkos csodaszer”-nek nincs szüksége ezekre a trükkökre. A gonosztevők – mint a Broderick által játszott érzelemmentes Richard vagy a mosolygó Ned Van Zandt Rudy Giuliani szerepében – és az általuk elkövetett bűnök magukban is kellően hátborzongatók és lenyűgözőek, és a sorozat maximalista megközelítése gyakran túlzottnak tűnik. Az aktuális, elkerülhető nemzeti tragédiával és a hozzá kapcsolódó kiváló alakításokkal A gyilkos csodaszer olyan, mint az Oxy saját időzített felszabaduló mechanizmusa: a hatása gyilkos és maradandó.

-BadSector-