Képzeljük el, mi lenne, ha halálfejes szellem-kommandósoknak és egy derék farkaskutyának kellene az USA-t megmentenie egy agresszív dél-amerikai katonai szervezet pusztításától? Az évente megjelenő belső nézetes akciójáték, a Call of Duty sorozat legújabb részének, a Ghosts fejlesztői elképzelték. A Michael Bay-stílusú rendkívül látványos akciójelenetektől és történetbeli kliséktől hemzsegő játékhoz pattogatott kukorica és kóla fogyasztása erősen ajánlott a teljes élvezethez. A teszt az egyjátékos módot vesézi ki.

Évente szinte óraműpontossággal jelenik meg a Call of Duty sorozat minden egyes része, így nem érte hatalmas meglepetésként a játékos világot, amikor bejelentették a novemberre várt Ghosts-ot. Míg az előző két rész, a Black Ops I-II a hatvanas, hetvenes éveket is feldolgozta, addig a Ghosts teljes egészében modern időszakban játszódik, különálló történettel, két vadonatúj főszereplővel. Ami nem változott, azok a Call of Duty játékelemei, amelyek a megszokott „rail shooter” stílust követik, vidámparki attrakcióhoz hasonló pályákkal, erősen szkriptelt játékbeli eseményekkel. Ezt persze már megszokhattuk…

Michael Bay játéka vagyok

Míg a Black Ops I zseniális igazi „mindfuck” fordulatokkal teli története, és a Black Ops II szintén korrekt, a múltban és a jövőben ügyesen ide-oda ugráló sztorija nagyszerű körítései voltak a megszokott elemeket felvonultató játékmenetnek, addig a Ghosts unalmas főszereplői és kliséktől hemzsegő meséje nem sokat tesz hozzá az egyébként amúgy még mindig élvezetes, pörgős, helyenként igazi adrenalin bomba játékmenethez. Adva vagyon két derék ifjú testvér, David Hesh Walker és Logan Walker, akik közül mi a szótlan és sótlan fiatalabbikat, Logant irányítjuk. A két fivér, sőt, a tisztességben megőszült apa, Elias Walker is katona.

Utóbbi a legcsekélyebb lelkiismeret-furdalás nélkül küldi saját fiait a halálba, vagy legalábbis olyan küldetésekbe, amelyekből nagy eséllyel nem jönnek vissza. Hát ilyenek a hazafias katonaapák, ugye… (Frászt.) A Black Ops vagány, kissé őrült, az alkoholt nem megvető kommandósai után ezek a papírmasé figurákhoz hasonló és Michael Bayt idéző főszereplők sajnos nem könnyítik meg a játékba való beleélést, ahogy a hevenyészetten felvázolt alapkonfliktus sem, amely az amerikai hadsereg, illetve egy speciális, titkos egysége, a „Szellemek” és szállnak szembe a dél-amerikai olajtermelő országokat egyesítő Federációval.

Hogy a Federációnak igazából miért jó, hogy a Közép-Amerikát, a Karib-tengeri övezetet, majd az USA-t megtámadja, azt jótékony homály fedi, legalábbis nekem jótékony, mert egy idő után egyébként is teljesen hidegen hagyott. Van még egy főgonoszunk is: Gabriel Rorke a becsületes neve, aki annak idején a „Szellem” kommandósok vezetője volt. Miután elfogták és agymosást hajtottak végre rajta, elárulta saját társait és most már a Federációnak dolgozik. Rorke és a kommandós papa, Elias Walker esküdt ellenségek, így nem meglepő, hogy Rorke-kkal Logan szerepében mi is sokszor összeakasztjuk a bajuszt.

Interaktív akciófilm

Ahogy a sztori nagyjából a Michael Bay magasságokat éri el, addig a játékmenet is Michael Bay filmjeit idézi. Miközben az agresszív federációs osztagok tömegeit kell hidegre tennünk, addig megfordulunk a világűrben egy pusztuló űrállomás névtelen űrhajósaként, egy megtámadt, süllyedő hadihajó fedélzetén, ahol pokoli harci események zajlanak le, de az egyik küldetésben búvárruhát öltve magunkra még az óceán fenekén is úszkálni fogunk, óvatosan kerülgetve a vérszomjas cápákat és lehetőleg csendben elintézve az ellenséges kommandósokat.

Sajnos ront az összképen, hogy az ellenfeleink MI-je elég gyatra, talán érdemesebb lett volna ezen dolgozni, nem az agyonreklámozott tengeri halacskák MI-jén, akik elúsznak előlünk, ha közel érünk hozzájuk, amit az Activision valami  elképesztő módon kihangsúlyozott az előzetes reklámvideókban. Külön érdekessége még a játéknak, hogy pár küldetés erejéig „third person kutya” módban is irányíthatjuk Riley-t, a derék németjuhász kutyát, akire még Kántor is büszke lenne, olyan mesterien tudjuk a szerepében egymás után elintézni az ellenséges kommandósokat.

Szellemkutya

Egy biztos, a CoD készítői biztos ismerték azt a köztudott hollywoodi mondást, hogy a biztos kasszasikerhez gyerek, vagy kutya kell, az Infinity Ward pedig az ebet választotta. Hála a teremtőnek a kutyás küldetésből csak kevés volt, mert nálam alaposan kiverte a biztosítékot, hogy a derék eb olyan lazán lopakodta és gyilkolta végig magát a pályákon, hogy még Sam Fisher is elbújhatna mellette. (De nem tud, mert Riley megtalálja, haha!)

Másik anomália, hogy Riley-t kb. a golyó sem fogja, ha rámutatunk egy ellenségre, akkor a delikvens akárhol is legyen, és akárhány társa vegye körül, a négylábú szuperkatona már el is harapta a torkát. A wonderdogot leszámítva azért el kell ismernem, hogy a játék rendkívül látványos, helyenként kalandfilmszerű, máshol már-már apokaliptikus küldetései, a tömérdek hajmeresztő akciórész, és profin kidolgozott „jelenet”  igencsak felpörgeti az adrenalin-szintünket, és olyan érzésünk van, mintha egy hollywoodi nagy költségvetésű akciófilm hősei lennénk, ami azért egy HD TV-n tévén tényleg nagy élmény.

Szellemképes

Hogy a Call of Duty: Ghosts alapjaiban nem fogja megrengetni a játékvilágot, az enyhe kifejezés. A multiplayer mód nagyjából olyan, mint az előző részekben, bár a térképek nagyobbak, ez sokakat viszont inkább irritált, mint örültek neki. A szingli hadjáratot hardcore játékosok négy óra alatt lenyomják, legfeljebb a pályák közötti borzasztóan lassú töltögetés gyengébb gépeken növeli ezt az időt. A játék ettől függetlenül egy PS4-en viszonylag élvezetes, látványos, igazi hollywoodi mozi élményünk van, csak az a popcorn és kóla legyen ott a kezünk ügyében…

-BadSector-

Kiadó:Activision
Fejlesztő:Infinity Ward
Stílus:FPS, katonai, shooter
Megjelenés: 2013 December