FILMKRITIKA – Martin Bourboulon rendezésében Alexandre Dumas örök érvényű romantikus, történelmi kalandregénye, a klasszikus Három muskétás új életre kel. A történelmi hátterű akció-kalandfilm izgalmas, modern megközelítést kínál, miközben hű marad Dumas eredeti művéhez. A film vizuális látványosságával, elképesztően eltalált, karakteres színészi alakításával és lendületes történetvezetésével hódítja meg a klasszikus történet szerelmeseit és az új nézőket egyaránt. Így kell egy ilyen hatalmas klasszikus regényt adaptálni! A franciák most megmutatták az egész világnak!

A három testőr: d’Artagnan című film friss levegőt hoz egy olyan műfajban, amely már több mint egy évszázada rendkívül népszerű a mozikban. A franciák megmutatták, hogy nem kell ide hollywoodi szuperprodukció, vagy több milliárd államilag lenyúlt közpénz, hogy egy világirodalmi romantikus klasszikus elsőrangú adaptációját letegyék az asztalra. A rendező, Martin Bourboulon képes volt egyensúlyt teremteni a klasszikus elemek és a modern filmkészítési technikák között, ami lehetővé tette, hogy a film egyaránt szóljon a régi és az új közönségnek.

A francia gyártású film nemcsak a történelmi korhűségét, hanem filmvászon elé szögező vizuális látványt és a klasszikus karaktereket is teljesen eltalálta. A film lenyűgöző látványvilággal és izgalmas történetvezetéssel tárja elénk a 17. század Franciaországának politikai és társadalmi viszonyait, miközben a központi karakterek – D’Artagnan és a muskétások – személyes fejlődését és barátságuk mélyülését is követhetjük a kétrészes film most látható első részében.

A történet magával ragadó, a karakterek pedig igazán elevenek és sokszínűek, miközben a film ügyesen ötvözi a klasszikus és modern elemeket, amely rég megtapasztalt eszképizmust és kalandos utazást kínál a minőségi regényadaptációk iránt kiéhezett néző számára, amely még napjaink szkeptikus és a hollywoodi szuperhősfilmeken kiégett filmrajongót is lenyűgözi. (Mint amilyen jómagam is vagyok.)

1627, Franciaország, véres vallási háborúk, összeesküvések: ilyen a gall Bosszúállók!

1627-et írunk, és az ifjú D’Artagnan (François Civil) Párizsba lovagol, hogy csatlakozzon a testőrökhöz, amikor gyilkos dulakodásba botlik, amelyekben számára ismeretlen figurák ölik egymást és majdnem ő is otthagyja a fogát. Ez jelentősnek bizonyul a királynő, Ausztriai Anna (Vicky Krieps) és egy angol miniszter közötti kapcsolat szempontjából, amelyet Milady (Eva Green) és főnöke, Richelieu (Eric Ruf) próbál manipulálni. D’Artagnan-nak és a hamarosan megismert barátainak meg kell hiúsítaniuk ezeket a terveket, hogy megmentsék a királynőt és XIII. Lajos királyt (Louis Garrel).

A szereposztás már azelőtt is erős, hogy a címszereplő trióhoz érnénk: Athos (Vincent Cassel), Aramis (Romain Duris) és Porthos (Pio Marmai), de amikor meglátjuk a három színészt (főleg Casselt, Athos szerepében), akkor egyértelművé válik, hogy e három színész kiválasztása is telitalálat. Aztán az is világossá válik, hogy ez valamiféle gall Bosszúállók, csak éppen valós történelmi környezetben, mesés (de hiteles!) jelmezekbe: itt nem mindenki csak jól fésült, tiszta és pazar ruhákba öltözött, mint a Jeanne Du Barry-ban, hanem a kor higiéniai szokásainak megfelelően hőseink sokszor koszosak, ziláltak, borostásak.

Így kell klasszikus regényt adaptálni!

Ami azonban igazán megkülönbözteti a filmet, az az elképesztően intelligens adaptáció. Bourboulon az ikonikus pillanatokban – D’Artagnan meggondolatlan bemutatkozása társainak, Athos háttértörténete – közel áll Dumas-hoz, de sosem szolgai. A vallási és politikai paranoia időszerű kérdéseit veti fel, hogy mélységet adjon a hosszú, lendületes felvételekkel felvett, hatásosan kaotikus harci jeleneteknek, és egyfajta modern stílussal öltöztesse fel Dumas klasszikusát.

A film története ugyanakkor egyszerű, de hatásos. A politikai és vallási konfliktusok, amelyek a történet hátterében húzódnak, tovább mélyítik a karakterek és a cselekmény konfliktusait. A rendező képes volt modern kontextusba helyezni a klasszikus történetet, ami a néző számára is relevánssá és izgalmassá teszi a cselekményt. A film ügyesen használja a történelmi kontextust, és kérdéseket vet fel a lojalitás, a barátság és az árulás témájában, miközben izgalmas akciójeleneteket és fordulatos cselekményt kínál a nézőknek.

Ott fogod magad érezni az 1600-as évek Franciaországában

A látványvilág is egészen lélegzetelállító. A valóságos történelmi helyszínek, a részletes díszletek és a jelmezek mind hozzájárulnak a 17. századi Franciaország atmoszférájának élethű megteremtéséhez. A rendező nagy gondot fordított arra, hogy a vizuális elemek segítségével egy régi világot támasszon fel, amely a nézőt azonnal magával ragadja. A harci jelenetek koreográfiája és a kamera használata dinamikus és izgalmas, a néző szinte érezheti a kardok csattanását a vásznon.

A vizualitás azonban nemcsak a harci jelenetekben, hanem a karakterek közötti interakciókban és a történelmi helyszínek bemutatásában is kiemelkedik. A természetes fény használata, a színpaletta és a díszletek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a film vizuálisan lenyűgöző és emlékezetes legyen. Ezen kívül A három testőr: d’Artagnan technikai kivitelezése is magas szintű, a CGI effektek ügyesen vannak integrálva a valóságos díszletekbe és helyszínekbe, ami egy még gazdagabb vizuális élményt biztosít.

És igen: azt is megmutatta a magyaroknak ez a film, hogy nincs szükség szánalmasan túltolt szoftpornóra, vagy a Trónok harcának ostoba majmolására (igen, most rátok gondolok: Tündérkert, Aranybulla), hogy egy igazán a lenyűgöző, a moziszékbe szögező adaptációt kapjunk egy klasszikus történelmi kalandregényből.

A kicsit talán túltolt, a kémfilmekre jellemző összeesküvéssel a cselekmény számos szála időnként olyan módon keveredik össze, amely remélhetőleg a második részben majd jobban kibogozható lesz (talán ez ennek a filmnek az egyetlen gyengébb pontja), de nehéz igazán ebbe is belekötni, amikor ennyire árad ebből az alkotásból a friss energia és a professzionalizmus.

Amikor még XIII. Lajos karakterét is vérprofi színész alakítja

A már említett nagyszerű címszereplők mellett Civil is kiváló D’Artagnan, csupa fiatalos lendületességgel és kölyökkutya-bájjal, de az igazi telitalálat mégis az angol és francia szülőkkel is rendelkező Eva Green (az anyja a hetvenes, nyolcvanas években szintén gyönyörű és rendkívül tehetséges Marlène Jobert) akinél jobb Milady-t keresve sem lehetne találni.

A legmeglepőbb azonban talán mégis az, hogy még a kétszeres Cézár-díjas Louis Garrelnek (aki egyébként Franciaországban a női nézők körében igazi színész-szexszimbólumnak számít) is sikerül jelentős mélységet vinnie Louis általában hálátlan szerepébe. Amikor még XIII. Lajost is ekkora színésztehetség alakítja és ennyire jól, akkor nyilvánvaló, hogy a francia filmipar most ezzel A három testőrrel odacsapott egyet a lagymatag woke-al, hiteltelen áltörténelmi alkotásokkal, és unalmassá vált szuperhősfilmekkel teleszórt, képletes asztalra. Várjuk a folytatást!

Merci!

-BadSector-