A Diablo 2 és a Cyberpunk: Edgerunners is hatással volt a Cyberpunk 2077-re!

A 2.0-s frissítés a skillfákat is érintette, és a mögötte álló inspiráció több helyről származik.

 

A 2020-as megjelenéshez képest a Cyberpunk 2077 már messze nem azon a szinten van, ugyanis a bugok jelentős részét a CD Projekt RED eltüntette, a PlayStation 4/Xbox One pároson is valamelyest elfogadhatóvá vált a teljesítmény, ám a 2013-as konzolokra már nem jelent meg a belső nézetes kaland egyetlen kiegészítője, a Phantom Liberty, ami új szintre emelte a Cyberpunk 2077-et (és ezért is van 2.0-n túl a verziószám is).

Karol Matyasik, a játékmenet tervezésének vezetője a PCGamernek adott interjújában elmondta, hogy mi ihlette őket az átszabott skillfák esetében: „Miután megbeszéltük, hogy milyen fejlesztéseket szeretnénk a 2.0-s frissítésben a perkekkel kapcsolatban, a csapat különböző játékok, köztük a Dying Light, a Borderlands és még a Dota 2 fejlődési rendszereit is megvizsgálta. Amikor a 2.0-s perkek felépítéséről van szó, azt hiszem, a Diablo 2 képességfáinak régimódi dizájnjára, a világos útvonalakkal és a fokozatosan erősebb (és szórakoztatóbb!) képességekkel, gyakran hivatkoztunk a megbeszéléseink során.

Az egyes perkek esetében mindig arra törekedtünk, hogy a képességeken keresztül egy adott karaktert szerepjátékba lehessen foglalni, keresve a cselekvéseket és meghatározva, hogy ki például az „erős szóló” vagy a „cyberninja”. Sok harci képesség esetében a Doom játékok a személyes inspirációs forrásaim közé tartoztak, köszönhetően a nagy sebességű, könyörtelen, zsigeri, előremenekülő harcnak,” mondta Matyasik.

Így lehet például kísérletezni is akár egy fa megmászásával, és néhány mozdulat alapvetően meg tudja a játékmenet stílusát változtatni, holott eleinte csak kisebb változásoknak tűnhetnek. Sok perk a hackelésre van kihegyezve, de nem mindegyik ilyen, és így a fejlesztők engedik a játékosoknak, hogy szabadabban játszhassanak. A Cyberpunk: Edgerunners ihlete is felfedezhető (az egyik első perk a Body fán Rebecca, a Technical Ability esetében pedig az Edgerunnerrel „léphetjük túl korlátainkat”).

Jótól jó ötletet jól átvenni nem bűn.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu