MOZI – Mit teszel, ha az új otthonod békés nyugalmát egy polgárháborúval felérő össznépi lázadás szakítja félbe? Mihez kezdesz, ha délkelet-ázsia minden „jóra való” polgára rád vadászik, mivel más országból jöttél? Merre indulsz megkeresni elveszett lányaid, feleséged miközben a szűk utcákban, apró tereken és sikátorokban menekülsz üldözőid elhivatottsága, és persze szedett-vedett fegyverei elől? Ha esetlegesen hasonló (mai világunkat tekintve egy igazán reális képet alkotó) szituációba keverednénk, bármit tehetünk, csak Owen Wilsontól ne akarjunk tanácsot kérni!

Ugyan már többször láttuk, ahogy Owen Wilson megpróbál kitörni az őt övező „vígjáték-színész skatulya” kő-keménynek bizonyuló falai közül, mégis az eddigiekben, egy-két eredményességre hajazó, de végül megbukott produktumon kívül, még egyszer nem volt képes előttem ledobni ezt a maszkot. Ha fel is merül a neve valahol, én magam azonnal a Jacky Chan-el forgatott „Csapás” filmekre aszociálik, vagy éppen a közös szerepléseire Ben Stillerrel vagy Vince Vaughn-al. És ezek bizony mind-mind vígjátékok. Egyetlen más stílusú filmet tudok csupán megnevezni, ami viszonylag nyomot hagyott bennem (bár ennek egyáltalán nem örültem), és képes volt kiszakítani Wilsont a vígjátékok elcsépelt világából, és ez pedig 2001-es Ellenséges Terület, ami egy igencsak közepesre sikeredett alkotás volt. A nevezett produkcióban, Owen egész hitelesen adta a „rossz helyre dobott” katonát, aki egyedül volt kénytelen szembenézni egy seregnyi ellenséggel, ha haza akart jutni.

Ugyan ezen kívül is voltak a színésznek ilyetén próbálkozásai, kipróbáltatott a horror műfajban is (hatalmas pofára eséssel az Átok című filmben) de egyiket sem lehetett annyira élvezni, mint mikor ezt az arcot egy vígjátékban láttuk. Egyszerűen vannak olyan színészek, akik nem tudnak mást adni, csak ilyen szórakoztatást, azonban sajnos vannak olyanok is, akik nem képesek belenyugodni bekorlátozott képességeikbe, lehetőségeikbe. Owen Wilson pontosan ilyen!

Dallas-i csapás

Owen 1968-ban született Dallasban, nevét leginkább vígjáték szerepléseiről ismeri a közönség. Azt már csak kevesen tudják, hogy a fiatal titán oscar-jelölést kapott mint forgatókönyv író, méghozzá a Tenenbaum, a háziátok című filmért. Karrierje során sokféle forgatási módszerrel, és legalább ennyi stílussal találkozott, azonban egyikbe sem volt képes annyira jól hozni a rászabott karaktereket, mint a komédiákban. Többszöri kitörési próbálkozásai mind elbuktak, a közönség által rárángatott skatulya túl erősnek bizonyult ahhoz, hogy képes legyen tenni ellene.

Az elmúlt pár évben úgy látszott, hogy Owen belenyugodott képességeibe, azonban legújabb produkciójával bebizonyította, hogy akkor sem fogja feladni mikor az egész világ már csak is rajta röhög. (És nem azért mert vicces…) A No Escape egy újabb „kapuzárási pánik-tünet” a már jó korba érő színésztől akit talán legközelebb a feláldozhatók csapatában üdvözölhetünk, teszem azt mint Sprinter, a rohanó mesterlövész.

Kiszőkült Liam Neeson

Történetünk szerint Jack Dwyer aki családjával új otthonába költözik, egy „névtelen délkelet-ázsiai országba” beleszalad egy elszabaduló félben lévő pokolba, mikor kitör a felkelés és a lázadók vadászni kezdik a külföldieket. (Valljuk be őszintén a falfehér bőr és a szőke haj –szemet meg sem említve- felér egy jól megfogalmazott hirdetőtáblával Harlem utcáin.) Miközben a család próbál menekülni a háborús övezetté vált országból elszakadnak egymástól. A hajsza megkezdődik, Jacknek ki kell menekítenie a családját a veszélyzónából és el kell hagyniuk az országot, mielőtt az ösztökélt utcaembere agyon nem veri őket.

Csapó!

És igen, a történet ennyicske, kevés mégis sokatmondó. Képzelem a szituációt, mikor John Eric Dowdle és Drew Dowdle elgondolkoztak a forgatókönyv összetettségén. Valahogy így látom lelki szemeim előtt:
John: És ha már ott van, mit csináljon?
Drew: FUSSON! Az Tom Cruise-nál is bevált nem?
Az írók nagyjából ennyiben erőltették meg magukat, így Owennek sem lehetett túlságosan nehéz dolga azzal, hogy A pontból a B pontba szaladgálva, bután összerakott konzultációk közepette és nem kevés „agyam-elvesztem-lüke” dialógus folytán visszaszerezze családját, majd elmeneküljön. Az egész film valahogy azt az érzetet kelti, mintha a tízen-ötödik Elrabolva című film lenne, ahova már csak azért nem Liam Neesont „licence-lték” mert a kivénhedt akció-hős már nem bírná el a psichikai stresszt, ha még egyszer elrabolnának valakit mellőle.

Milyen volt szőkesége…

A feszültség keltés egyik legnagyobb fegyverévé vált a 80-as években a Batman filmek kapcsán a rángatózó kamera, ami felért egy halálos ítélettel az éppen étkező közönségre nézve. Bár a szemek szárazak maradtak de a búvárt játszó vacsora hamar megnedvesítette a mozitermek padlózatát, mikoron a néző kidobta a taccsot. És nem a látvánnyal volt gond, hanem a kép – nemes egyszerűen megfogalmazva – rángatásával, ami arra ingerelte az embert, hogy mindent kitegyen ami csak benne van. Anno sokan rájöttek már, hogy nem jó fegyver ez, mert az emberi agyban ugyan feszültséget kelt, de sajnos a gyomorra is csúnyán kihat. Sokan, kivéve a filmünk látványvilágát tervező csapatot.

Ugyan itt nincs szó tényleges „Batman-rohamról” de a kép olyan szinten képes ugrálni, hogy a mozijegyen mellékhatásként „émelygést, hányingert, poszt-terhességet” és hasonló tüneteket kellene lejegyezni. A nagy rohanásban, kapkodásban pedig csak az képes arról biztosítani, hogy a beharangozott színész volt látható a képeken, hogy az IMDB portfóliója továbbra is listázza a produktumot. Egyébként fel sem tűnt volna…

-Kese-