TESZT – Az Avatar: Frontiers Of Pandora egy lenyűgöző, de hibákkal terhelt adaptáció, amelyet az Ubisoft készített James Cameron sci-fi univerzumából, egy olyan világot mutat be, amely viszont a gyenge akcióval és unalmas történettel csalódást kelt. A játékban egy fiatal Na’vi bőrébe bújhatunk, aki az erőforrásfejlesztő RDA (Resource Development Administration) nevű emberi hadsereg fogságából szökött meg, és most felfedezheti Pandora bolygó csodáit.

Először leugrunk a sárkányszerű ikran hátáról, majd zuhanunk a magasból, végül a lágy esőerdő lombkoronája fogja fel az esést. Az éjszaka beköszöntével, ahelyett, hogy sötétségbe borulnánk, az Avatar: Frontiers Of Pandora nyílt világú akciójátéka színekkel tárul elénk, az idegen növényzet fénylő zöldekkel és lenyűgöző kékekkel világít. Pandora távoli bolygója még soha nem nézett ki ilyen lélegzetelállítóan.

Ezután egy olcsó rádió recsegése tör be – az ellenállás egyik furcsa tagja, akivel szövetségre léptél, a drága katonai felszerelését arra használja, hogy egy sóhajtásra késztető faviccet meséljen. Hirtelen kiszakít a környezetből, és visszarepít a számítógéped székébe, elgondolkodva azon, hogy miért szakít félbe egy olyan játék, amely annyira arra törekszik, hogy elmerítsen Pandora világában és a kék bőrű Na’vi őslakosok életében, az élményedet valami ilyen… unalmas dologgal. Ez a jelenet tökéletesen összegzi az Avatar: Frontiers Of Pandora játékot.

Szökött, ifjú Na’vit irányítasz…

Egy fiatal Na’vit alakítasz, aki megszökött a Resource Development Administration (RDA) emberi hadseregének fogságából, amely erőszakos módon gyarmatosítja Pandorát. A karaktered a szabadság ízét mámorosan éli meg: a rohanás a bolygó erdeiben, ugrálás a fákon, és az ágakról történő leugrások sosem válnak unalmassá. De az esőerdők sűrűjében, a lapos vidékeken és a sötét mocsarakban való futkározás állandóan emlékeztet a ‘Frontiers of Pandora’ további hiányosságaira.

Bár az első Avatar film a valaha volt legtöbb bevételt hozó filmek egyike, a játék cselekménye annyira unalmas és sablonos, hogy nem éri el James Cameron rendező egyébként sem túl acélos történetének színvonalát sem. A Massive Entertainment által készített ellenállási történetet a nem-játékos karakterek (NPC-k) közvetítik, akik leginkább csak elviselhetőek, legrosszabb esetben azonban idegesítőek és olyanok, mintha önmaguk karikatúrái lennének.  A lakott területeken kószáló NPC-k pedig még ennél is rosszabbak; a Skyrim egyhangú őrei hozzájuk képest Shakespeare-i színvonalon kommunikálnak, annyira bénák ezek itt, hogy folyton csak ugyanazokat a mondatokat ismételgetik, mint egy Jehova tanúja a mantráját.

…és ez az ifjú Na’vi „téged akar a verbuválódó seregébe”!

A feladatod további Na’vi törzseket meggyőzni arról, hogy csatlakozzanak a harcba az emberi gyarmatosítók ellen. Felfegyverkezve idegen és emberi fegyverekkel, készen állsz arra, hogy szétverd a betolakodók által felállított bázisokat. Ezeknek a bázisoknak az elfoglalása sablonos, és ismerős lehet az Ubisoft nyílt világú Far Cry sorozatának rajongói számára. Bár örömteli lehet egy jól célzott nyíllal felrobbantani egy hatalmas AMP mechanizált páncélozat vezetőjét, a lövöldözés összességében unalmasnak tűnik, a lövedékek hatása valahogy nem olyan meggyőző, mint a nyilaké.

A szintlépés több felszerelés használatát teszi lehetővé, de azt először elő kell állítani. Szerencsére az anyagok begyűjtése a játék egyik legizgalmasabb része, és szórakoztató kitalálni, melyik irányba kell finoman húzni az egeret PC-n vagy „cirógatni” a gamepadot konzolon, hogy a legjobban betakaríthassuk a mohát, kéreget vagy gombákat. Pandora hemzseg az egzotikus növényzettől, amelyek közül majdnem mindet átvizsgálhatjuk a Na’vi látásoddal, amely hasznosan kiemeli a betakarítható anyagokat, a közeli állatokat és az ellenfelek gyenge pontjait.

Ez a látás gyakorlatilag megegyezik az Ubisoft Assassin Creed sorozatának saslátásával vagy a Witcher 3 Witcher érzékeivel. Mint sok másik mechanikával kapcsolatban a Frontiers Of Pandorában, valahogy ezzel kapcsolatban is úgy érzi az ember, mintha csak copy-paste módjára másolták volna be ezeket más játékokból, anélkül, hogy valódi újítást hoznának – még egy sablonos hackelős mini-játék is felbukkan benne. A fiatal, naiv Na’vi karakterünk valahogy természetes tehetséggel bír a komplex katonai minőségű gépek kezeléséhez, ami kissé ellentmondásosnak tűnik. Olyan érzésünk lehet, hogy ezeket a csúcsképességeket a csak a játék már máshonnan unalomig ismert mechanizmusa miatt kaptuk meg, mesterségesen növeli a játék nehézségét.

„Szállj, szállj, szállj fel magasra”?!

Mégis, amikor a Frontiers Of Pandora receptje jól működik, akkor a játék valóban különleges élményt nyújt. Pandora ikonikus lebegő szigetein mászni, hogy egy ikran-nal összebarátkozz, fantasztikus érzés, és a repülés az égen csodás jutalomként hat. De, mint minden ebben a játékban, ez a boldogság sem tart sokáig, mivel hamarosan ráébredsz, hogy elszakadtál a föld alatti világtól.

Van egy oka annak, hogy a Sony nyílt világú Horizon sorozata nem ad repülő mountokat a második játék utolsó aktusáig. Ez elbagatellizálja az utazást és kevésbé különlegessé teszi a világot. A „Frontiers Of Pandora” ezt későbbi régiókban kerüli el azzal, hogy a mountodat ‘ismeretlen égbolttól’ távol tartja, amíg újra nem nyitod meg a repülést, de egy képesség adása, majd annak elvétele olcsó módszernek tűnik a mesterséges tempó növelésére.

Minden negatívumgól függetlenül, ha kedveled ezt a típusú nyílt világú formulát, valószínűleg sok-sok órányi élvezetet fog szerezni az Avatar: Frontiers Of Pandora-ból. A Pandora gyönyörű megvalósítása önmagában is megéri a játékot. De ha nem vagy a franchise elkötelezett rajongója, ne számíts rá, hogy olyan új területeket találsz, amelyeket már nem tapostak össze többször is nagyobb és jobb játékok.

Az Avatar: Frontiers Of Pandora PS5-ön, Xbox Series X|S-en és PC-n is elérhető, mi Xbox Series X-en játszottunk vele.

-Herpai Gergely (BadSector)-

Kiadó: Ubisoft

Fejlesztő: Ubisoft

Stílus: Akció-kaland

Megjelenés: 2023. december 7.