MOZI – Miután az Úr megpihent a hetedik napon, hangos zajra lett figyelmes Németország felől. „Mi ez? Mi ez?” Kapkodta a fejét, és meglátta, hogy a zaj, négy autógyár összeolvadásából ered. Az Audi, DKW, Horch és Wanderer cégek egyesültek egy nagy márka égisze alatt, amit egyszerűen Audi-nak neveztek, majd emblémájukként a mesteri négyes összekapcsolását jelző négy karikát választották. Hallotta az úr, hogy elégedett a gyermeke így mosollyal az arcán tért újra nyugovóra. Ám Jajj! A nyolcadik napon imák hangos ricsajára riadt! Az Audi vezetősége térdre rogyva könyörgött hozzá: „Urunk, teremtőnk kérünk! Adj nekünk egy arcot! Egy arcot ami leginkább jelképezi mind azt ami vagyunk! Teremts egy embert, aki esendően bűnös, erős, mindenkit szétver, és kérlek, legyen még kopasz is!” Nem sokat váratott az úr magára, menten megteremté az Audi reklámarcát, Jason Stathamet!

Félre téve az úri-murit, a 2005-ben megjelent Szállító című film után a BMW eladásai az egekbe szöktek. Mindenki a Statham által alakított Frank Martin bőrébe szeretett volna bújni, és aki csak megtehette, hogy vásároljon egy bömöst az bele is bújhatott, legalábbis közvetetten. Hatalmasat nőttek az eladások, így a cég értéke is. (És látta az úr, -na meg az Audi fejesei- hogy ez jó.)

Ezáltal „hamar-gyorsan” le is forgattak belőle még két epizódot az AUDI AG fő támogatásával aminek a jellemzésébe most nem is igazán mennék bele, mert számomra a Szállító 2 és 3 csupán értékelhetetlen képmontázs, aminek a középpontjába Stathamet pakolták, hogy valaki azért meg is nézze. (Bár tény és való, hogy az autó-iparra még ennek a két utóbbi résznek is hatalmas befolyása volt.) Az első rész viszont derekasan teljesített minden téren. A színészek jól hozták a karaktereiket, a történet is befogadható volt, a képi megjelenítés pedig fantasztikus a korszakot tekintve. A legfőbb erényévé pedig Jason Statham vált, akit az egekig magasztalt a közönség az alakításáért.

A Szállító=Statham!!!

Ahogy kicsöpögtette a francia filmipar Luc Besson forgatókönyvei alapján a trilógiát, úgy vált Jason Statham a film „védjegyévé” és természetesen fordítva is. Az általa hozott Frank Martin karakterének minden tulajdonsága, minden mozdulata a színészre lett szabva, és fantasztikusan egyesült a két személyiség a mozivásznon. Persze voltak gyengébb pillanatok, legfőképpen a harmadik rész esetében, ahol Louis Leterriert – az első két rész rendezőjét – Oliver Megaton váltotta le, aki démoni mesterséggel tett tönkre mindent, amit az első rész felépített, a második rész szele pedig enyhén megkoptatott. De a lényeg, hogy Statham Audi-ba ült, mert mibe, másba?

Persze megemlítendő, hogy kaptunk egy TV sorozatot is… Kaptunk… A Chris Vance főszereplésével kikerült sorozat gyermeki könnyedséggel gurult ki a triciklivel a „szülei” garázsából, hogy az utca dombján leszáguldva jól pofára essen, majd törött karral lehorzsolt térdekkel, és a hátába állt biciklikormánnyal bicegjen vissza anyuhoz és apuhoz ragtapaszért.
Ez nagyjából a cím eddig megtett útja. Jó „univerzumként” meg voltak a maga szép pillanatai, kapta a hideget és meleget egyaránt, majd belevetette magát az emésztőgödörbe. És ahogy az meg is szokott esni, egy megbukott címet nem hagynak a maga módján szépen lassan kivérezni, inkább beadják a T-vírust, hogy ha már nem is önmagaként, de visszatérjen az „élők sorába” Ez történt a Szállítóval is.

Örökség eltapsolva

Camille Delamarre rendezésében viszont láthatjuk „kis-kedvencünk” a mozivásznon, méghozzá a legfejlettebb tech… Hagyjuk a promót… Tudjátok hogy ki ez? Mármint Camille? Mi fűződik a nevéhez? Vegyük sorba… Ő rendezte példának okáért a 2014-ben megjelent Veszélyzónát, amivel most sokaknak újat mondtam. Na nem véletlenül nem láttátok, és itt meg is jegyezném hogy az 1979-ben földre szállt úriember rendezői tevékenysége ezen ponton ki is apad. Volt még köze jó néhány produkcióhoz, mint témánk alapját jelölő Szállító harmadik epizódjához, sőt a neve a Columbiana kapcsán is felderenghet egyeseknek na de kérem szépen… Amikor a film bejelentést nyert a stúdió azt ígérte nekünk, hogy az első résszel felérő produktum elkészítését tűzték ki céljuknak. Camillel…

De tovább megyek, vajon ki találja e valaki, hogy Luc Besson neve hol tűnik fel a stáblistában? Úgy bizony, az írók között… Legalábbis laikus filmrajongóként mindannyiunk ezt gondolná azonban jelen esetben az előző részeket jegyző forgatókönyv író neve sokkalta lejjebb csúszott, mint ahogy azt gyenge idegrendszerem képes lenne – kiborulás mentesen – bevenni. Luc Besson karaktereit használták fel a film kapcsán és ebben meg is áll az egykori sztár-író együttműködése a projektben. Adam Copper és Bill Collage pedig olyan remek munkát végeztek a film földbedöngölésével, mint még soha egyik folytatás sem tette az elődjével.

Hjorr, a homokozó fantomja

Bár az életben nem fogom megérteni, hogy hogyan eshetett a stúdió választása a Viking Saga-ból és a Game of Thrones-ból már ismert – y kategória közeli – színészre Ed Skreinre, de azért „kellemes” pillanatokat okozott számomra a megfigyelése. A filmben való szereplését tudomásul sem véve, olyan magabiztosan mozgott a kamerák előtt, hogy egyszerűen… Na jó, őszinteség! Az alakítását nagyjából ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor a játszótér homokozójában összeülnek a kölykök és papás-mamást kezdenek játszani. Na ebben a szituációban Ed a fantom, akinek senki sem akar a papája de még az uncsi-tesója sem lenni, de ő mégis fel alá szaladgál és lesi mindenkinek a kívánságát. Miközben néztem a ténfergését egy aranyos hasonlat ugrott be amit csöppet ki is fejtenék.

1943-ban egy filmművészeti alapmű született az USA-ban, méghozzá egy Pal nevű színész elég gyatra alakításával. A filmet a szívhez szóló története, a karaktereinek kidolgozottsága (ami persze az adoptált műnek köszönhető), és a Pal által eljátszott karakter kedvessége, jósága emelt az egekbe. A főszereplő pedig egy erősen gyenge színész volt, de nem a tehetségtelensége miatt… Ed Skreinre pedig egyszerűen azt tudom mondani, hogy így 2015-re elérte azt, hogy a Szállító – Örökség című filmben felérjen Pal-hoz, az eredeti Lassie-hez.

Egy csepp magyarázkodás

Persze ezzel nem azt akartam mondani, hogy a színész tehetsége kimerül a Lassie-t alakító kutya tehetségi szintjével. Sokkal inkább hibáztatom ebből a szempontból a rendezőt, aki lelki szemeim előtt úgy jelenik meg, mint aki éppen jutalomfalatkával próbálja magához édesgetni Ed-et, aki egy jól megtermett cukros briós fejében elmozdul A pontból a C-be is ha kell, és ügyesen betanított beszéd-trükkjeit és Van Damme-ot szégyenbe hozó bunyózó mozdulatait bemutatja a kamerának. Tehát inkább a rendezéssel volt a gond és nem a korrekt színészi vénával ellátott Ed-el. Most tehet ő arról hogy szereti a cukros-brióst?

StoryTIME

Történetünk szerint (mert hogy bár drága az Audi, de egy kevésre még futotta) Frank Martin édesapját elrabolja Mrs Femme Fatale ->Anna és csapata, hogy így kényszerítsék a szállítót arra, hogy leszámoljon a gonosz (cúnya-jossz) orosz emberkereskedőkkel. Apja kiszabadításának érdekében (és persze a cukros briósért) Martin felhagy szabályai betartásával és elszánt bosszú-hadjáratot indít a hölgy ellen, közben persze megjátszva az együttműködőt is. Tehát lesz itt femme fatale, oroszok, meg emberek is hogy kiszínezzék az amúgy lapos történetet. Lassie (vagyis Ed) pedig megédesíti cukros briósával.
Ennyire futotta sajnálatos módon a történet kapcsán, ezt meg arra lehet írni, hogy Luc Bessont a kutya (köhömmm) sem kérdezte meg arról, hogy mivel lehetne folytatni… Tehát ezt adja a Szállító története.

-Kese-