FILMKRITIKA – A Ferrari legendája személyes drámába bújik Michael Mann filmjében. Adam Driver alakítása mélyreható és megkapó, miközben a családi viszályok túlsúlya jellemzi a filmet, bár az autóversenyek sem hiányoznak. A Ferrari persze közel sem csak az őrült versenyekről szól: ez egy emberi történet, amelyet az elismerés iránti vágy és a múlt feldolgozása egyaránt meghatároz. Michael Mann Ferrari alapítójának életéről szóló filmje tehát inkább érzelmeket, mint izgalmakat kínál.

Most akkor tényleg elmondhatjuk, Adam Driver a generációjának legnagyobb nem olasz származású olasz filmsztárja? Kevesebb mint két évvel Ridley Scott „Gucci-ház” című filmje után, amelyben egy sikeres firenzei üzletembert játszott, akinek karrierjét nagymértékben elősegítette egy szellemes feleség, akit egyszer szeretett, de mára már nem kíván, Driver főszerepet kap Michael Mann Ferrari című filmjében. Itt egy sikeres maranellói üzletembert formál meg, akinek karrierjét szintén egy szellemes feleség segíti elő, akit már nem szeret.

A „Ferrari-ház” jobb, mint a Gucci-ház

Igen, sok hasonlóság van a Gucci-ház és a Ferrari között, de a legnagyobb különbség a két film között, ami egyben a Ferrari legnagyobb erőssége: miközben Maurizio Gucci egy kapzsiság által vezérelt ember volt, Enzo Ferrarit ugyanakkor egy gyász által hajtott ember. Mann filmje a Scuderia Ferrari alapítójáról 1957-ben veszi fel a fonalat, csupán egy évvel azután, hogy elvesztette az egyetlen törvényes fiát, Alfredót, és egy olyan időszakban, amikor házassága és vállalata is a megszűnés szélére kerül.

Enzo személyes és családi problémái iránti érdeklődés váratlanul eltéríti a Ferrari-t a magas oktánszámú thriller útvonalától (ami Mann védjegye) egy visszafogottabb dráma felé. A versenymogul napjait a gyászoló feleségével, Laura (Penélope Cruz) folytatott heves viták és a régi szeretője, Lina (Shailene Woodley) társaságában töltött vidéki élet között osztja meg. Lina, aki egyben az egyetlen élő, bár törvénytelen fiuk, Piero anyja is, egy olyan gyermeket nevel, aki elismerésre vágyik. Ez a vágy Shakespeare-i dilemmává válik, amikor összevetjük a Ferrari család egyetlen örökösének fájdalmas elvesztésével, ezzel nehéz kérdéseket vetve fel a folytonosság és az örökség fontosságáról.

A Ferrari című film központjában álló tüskés családi viták mellett azonban még mindig bőven akad az versenyt bemutató, vagy ahhoz kötődő rész is Mann autóipari életrajzi filmjében. A spanyol versenyző, Alfonso de Portago (Gabriel Leone) energikus lendülettel érkezik az olasz Modena városába: fiatal, sikerre éhes, és készen áll a volán mögé ülni. Az új vér, amint kiderül, éppen az lehet, ami megmentheti a Ferrarit a fizetésképtelenségtől, és egy jobb üzleti ajánlat reményében Enzo több versenyzőt is küld, hogy versenyezzenek – és remélhetőleg nyerjenek – a neves Mille Miglia ezer mérföldes versenyen.

Egy „csipetnyi” autóverseny, de az nagyon erős

Mann nagy várakozásokkal övezett autóverseny-filmjében talán csak néhány valódi versenyzési jelenet van, de ezek valóban lenyűgözőek. A rendező egy interjúban megígérte, hogy nem lesz finnyás a híres tragédiához kötődő szétmarcangolt testek ábrázolása kapcsán, és be is tartotta a szavát: egy olyan baleseti jelenetet forgatott le, amely minden bizonnyal a mozi történetének egyik legnagyszerűbb, de egyben leghorrorisztikusabb összeütközési jelenetének is számít. A borzalmas baleset pillanatában az emberi test és a gép szinte elválaszthatatlanul összeolvad, emberi sorsok érnek tragikus véget a becsapódó autó brutális erejétől. A néző szinte érzi az égő gumi fullasztó füstjét, miközben a sokkoló jelenetet nézi.

A film lenyűgözően idézi fel az 1950-es évek Mille Miglia versenyének hangulatát, amely Olaszország hegyein és színpompás városain keresztül kanyarog. Erik Messerschmidt, David Fincher munkatársa, élén színekkel örökíti meg ezt az ötvenes évekbeli világot, miközben a baleset borzalmai éles kontrasztot alkotnak a békés olasz városka megjelenítésével.

A film zenéje is említésre méltó: Daniel Pemberton, a ‘Pókember: Irány a Pókverzum’ zeneszerzője alkotta meg a ‘Ferrari’ film zenéjét. A dallamok hol kiemelik, hol ellensúlyozzák az autók hangos motorzúgását, szívszorító melódiákkal, amelyek a veszteség és vágyakozás témáját hangsúlyozzák. Ezek a zenék tökéletesen kiegészítik a filmet, amelyben Adam Driver visszafogottabb olasz akcentussal és finomabb gesztusokkal hozza el az olaszos karaktert, mint Scott korábbi, jobban karikírozott filmjében. A színész impozáns megjelenését elegánsan szabott öltönyök hangsúlyozzák, és karakteres arcvonásait klasszikus Ray-Ban napszemüvegek és hátrafésült ezüstös haj keretezi.

Vérprofi és harmatos alakítások vegyesen

Adam Driver tehát rutinos profizmussal hozza a főszereplő karaktert, így tehát valahol meglepő és az olasz származású színésznő tehetségének újabb bizonyítéka, hogy Penelope Cruz Ferreari feleségének szerepében így is lejátssza Drivert a filmvászonról. Amikor Cruz, Laura szerepében megjelenik a filmvásznon, vérforró olasz temperamentummal és már-már rajzfilmszerű, olaszos drámaisággal, egy pisztollyal a kezében. Bár a karaktere, illetve az ahhoz kötődő jelenetek eléggé túl is vannak reprezentálva, az kétségtelen, hogy maga Cruz a film kiemelkedő pontja.

Mi biztos őt választanánk a Ferrari szeretőjét, Linát alakító Shailene Woodley helyett, aki szürke és unalmas karakterével és színészi játékával Laura tökéletes ellentéte. Lehet, hogy az eredeti Lina is ilyen volt, nem tudom, de mindenesetre hozzá köthetően a legunalmasabb, legvontatottabb jelenetek is, ráadásul olyan érthetetlen „olasz” akcentussal beszél, mintha egy napot gyakorolt volna, hogy megtanulja. A film szereposztása során viszont pozitív meglepetést okoz Patrick Dempsey, aki mint ismert autóverseny-rajongó, állítólag könyörgött Mannak, hogy szerepet kapjon a filmben. Dempsey a versenyző Piero Taruffi karakterét hozza el a vászonra, ahol egyedi keverékét mutatja be a természetes karizmának és az önbizalomnak.

Amikor a versenyautók gumija aszfalttal érintkeznek, a Ferrari eléri Michael Mann izgalmakat keltő stílusának csúcsát, mesterien megalkotott autóversenyes jelenetekkel, amelyek a legblazírtabb nézőt is lenyűgözik.

Viszont a filmnek az Enzo Ferrari családi életének érzelmi mélységeire való összpontosítása, bár a választás tekintetében merész, ugyanakkor megmegvalósításában és a történetmesélés szempontjából néhol túlzottan óvatosnak és visszafogottnak is tűnik – még Penelope Cruz említett zseniális alakítása ellenére is.

Sajnos a film tekintélyes részében az ehhez köthető jelenetek dominálnak, ami nagy kár, mert az adrenalinpumpáló versenyek és az üzleti életi izgalmain túl ilyenkor azért kicsit unatkozik a nem szappanoperákon szocializált néző.

-Herpai Gergely (BadSector)-