SOROZATKRITIKA – A Netflix Nem versz át című sorozata egy kusza utazás a gyógyszeripari csalások és a poszttraumatikus stressz világában, ahol a koncepció ígéretesen indul, de a végeredmény csalódást okoz. A minisorozat próbálkozásai a sokrétű témák és a bonyolult karakterek mélyreható bemutatására végül egy össze nem illő és vontatott narratívába fulladnak. A történet, annyi mellékszálra próbál összpontosítani, hogy végül maguk az alkotók is elvesznek benne, így a Netflix kínálatának egyik feledhető darabjává válik.

A 2023-as évben három figyelemre méltó minisorozat készült a Sackler család történetéről, melyek közül kettő a Netflixen debütált. Ezek közül az egyik A gyilkos csodaszer volt, Peter Berg rendezésében, Matthew Broderick, Clark Gregg és Uzo Aduba főszereplésével. A másik Danny Strong által készített „Dopesick”, mely az Amerikai Egyesült Államok ópiumfüggőségének problémájával foglalkozik, beleértve a gyógyszergyárak, egy bányászközösség és a DEA folyosóinak történeteit. Végül, de nem utolsósorban, Mike Flanagan Az Usher-ház bukása című sorozatával egy gótikus megközelítést alkalmazott a gyógyszeripari csalások történetének bemutatására.

Ezen sorozatok mellett, a gyógyszeripari csalások témájában több népszerű film is született, mint például a Jawan, A fájdalom ügynökei, a Clock és a Birth/Rebirth. Ezek a filmek és sorozatok rávilágítanak a gyógyszeripari világ sötét oldalára, bemutatva a csalások, az ópiumfüggőség és a családi drámák összefonódását. 2024-ben ez a sorozat folytatódik a Nem versz át című történettel, ami tovább bővíti ezt a tematikát.

Kettős vesztéség éri Mayát… vagy mégsem?

Harlan Coben 2016-os regénye alapján Danny Brocklehurst adaptációjában, a Nem versz át című sorozat Maya Sternt követi nyomon, ahogy részt vesz férje, Joe Burkett temetésén lányával, Lily-vel, anyósával, Judith-tal, valamint Neil-lel és Caroline-nal, a család többi tagjával együtt. Ez a hatalmas személyes veszteség Maya számára néhány nappal azután következett be, hogy húga, Claire idő előtti halálát élte meg, aki Eddie-vel volt házasodva, és két gyerekük volt, Abby és Daniel.

Mayának két jó barátja van, Eva és Shane. Eva egy digitális képkeretbe rejtett bébiőr kamerát ad Mayának, hogy szemmel tarthassa Lily-t, miközben dolgozik. Bár Maya fenntartásokkal viseltetik az eszköz iránt, mivel már van egy bébiszitterük, Izabella, aki Lily-re vigyáz, mégis felállítja a kamerát Lily hálószobájában. Ezzel a problémával megbirkózva Maya visszatér pilótaoktatói munkájához.

Shane megpróbálja rávenni, hogy túl korai még visszatérnie, de Maya megnyugtatja, hogy ez az ő módja a Joe halálának feldolgozására. Azonban a helyzet váratlan fordulatot vesz, amikor a bébiőr kamerán látja, hogy Joe Lily-vel ül a hálószobájában. Amikor Izabella ellopta a felvételt, Mayának az ösztöneiben és Sami nyomozói képességeiben kell bíznia, hogy megfejtse Joe Burkett meglepő feltámadásának rejtélyét.

A csalárd család

A nyolc epizódján keresztül vontatottan haladó Nem versz át sorozatban Harlan Coben és Danny Brocklehurst számos témát feszeget. Maya múltjával a védelmi erőknél a sorozat belemerül a poszttraumatikus stressz zavar (PTSD) bonyolult témájába. Joe múltja a zaklatás véget nem érő következményeire és arra mutat rá, hogy a neves iskolák milyen messzire mennek azért, hogy tiszta képet mutassanak.

A Burkett család alapjai csalárd módon épültek fel. Claire kapcsolata a Burkettekkel mellett, neki is van egy teljes mellékszála, ami a könnyelmű románcról és nem kívánt gyerekekről szól. DS Kierce és Eddie olyan személyek, akik az alkoholizmuson keresztül szólnak hozzánk, Kierce pedig további megjegyzéseket tesz a gyógyszeripari csalások áldozataiként. Corey és a bébiőr kamera arra késztetnek minket, hogy elgondolkodjunk a technológia fejlődésének előnyein és hátrányain. Mindezek mellett ott van a bosszú témája is.

Nem vagyok ellene, hogy egy show, egy minisorozat vagy egy film túl sok mellékszállal rendelkezzen a központi cselekmény mellett. Akár sok kitérőt is tehet, majd visszatérhet a fő történethez. De mindegyiknek vagy izgalmasnak kell lennie, vagy értelmes módon kell kiegészítenie a narratíva középpontját; különben mi értelme? A Netflix minisorozata pedig ebből a szempontból rettenetesen megbukik.

Olcsó fordulatok

A Nem versz át-ban a PTSD-témájú részek nem hoznak lényegi előrelépést. A zaklatás és annak adminisztratív szintű eltussolása sem kap megfelelő mélységet. Habár a sorozat nagy hangsúlyt fektet a gyógyszeripari csalás szemszögére, ez az aspektus csak felületesen kerül érintésre a befejező epizódokban, különösen, ha összevetjük a Joe Burkett rejtélyének megoldására fordított idővel. Joe Burkett karaktere, annak ellenére, hogy a történet szempontjából központi szerepet tölt be, nem kap kellő kidolgozást, így cselekedetei erőltetettnek tűnnek. A „technológia fejlődésének” abszurditásán való töprengés csak tovább gyengíti a minisorozatot.

Kierce karakterére túlzottan sok időt szentelnek, annak ellenére, hogy csak közvetve fontos a történet szempontjából. Coben, a regény írója, és Danny, az adaptáció készítője valószínűleg tisztában vannak vele, hogy a történet lényege a bosszú. Ennek ellenére, a sorozat inkább jelentéktelen mellékküldetésekre koncentrál, mint halottak és szellemek üldözésére, ahelyett, hogy a karakterek mélységét, motivációit és fejlődését helyezné előtérbe. A legszomorúbb talán az, hogy a fordulatok közül egyik sem eléggé meglepő ahhoz, hogy igazán hatással legyen a nézőkre. Ezek a fordulatok inkább a közönséges kategóriába tartoznak, és valószínűleg csak azokat lepik meg, akiknek a „Nem versz át” az első rejtélyes-thriller minisorozatuk.

A látvány igen ütős egy 4K-s tévén

A „Nem versz át” technikai szempontból megállja a helyét. Nehéz feladat egy nyolc részes minisorozatot megalkotni egy olyan sztoriból, amit akár egy emailben is össze lehetne foglalni, de Nimer Rashed, David Moore és a többi csapattag profi módon vitték vászonra ezt a történetet. Chris Sowden és Alistair Upcraft operatőri munkája rendben van, a képek tiszták és a színezés megfelelő, de az egész műben hiányzik a különleges stílus vagy egyedi karakter.

Steven Singleton és Gez Morris vágása többnyire észrevétlen marad, kivéve amikor fontos momentumokat szeretnének kiemelni digitális zoom-technikával, ami inkább emlékeztet egy YouTube-videóra vagy Instagram-reelre, mint egy Netflix minisorozatra. David Buckley és Luke Richards zenéje változó, néha idegesítő, néha csak enyhén zavaró, nem különbözik jelentősen egy átlagos heti C.I.D. vagy Crime Patrol epizód zenei aláfestésétől. Az egész sorozatot leginkább a lassú tempó teszi frusztrálóvá. Ha a sorozatban nagyobb hangsúlyt kapna a feszültség, az izgalom és a titokzatosság, akkor valószínűleg kedvezőbb lenne a véleményem.

Elpazarolták ezt a sok remek színészt

A Nem versz át című sorozat színészi teljesítményei kiemelkedőek. Adeel Akhtar kimerült, humoros és melankolikus szereplésével kiemelkedik az amúgy is igen alakítások közül. Komolyan mondom, ha a sorozat róla és a Burkett családdal való kapcsolatáról, valamint a bosszúról szólt volna, ez egy nyolcas minősítést kaphatott volna. Akhtar karakterének annyi rétege van, és olyan mélységgel tölti meg ezt a tragikus figurát, hogy bosszantó látni, hogy végül semmivé válik. Akhtar és Dino Fetscher közötti kémia is remek. Ha a minisorozat egy gyógyszeripari csalásról szóló, „True Detective”-szerű rendőrségi történet lett volna, az is sokkal jobb értékelést kapott volna, különösen, ha Marty szakmai és személyes életét részletesen kidolgozták volna. De sajnos ezt a lehetőséget a legunalmasabb módon használták fel.

Nagy kár, mert amúgy Michelle Keegan is jó választás volt a főszerepre, minden jelenetben szenvedélyes és meggyőző. A Burkett család minden tagja jól lett megformálva. Kicsit csalódást okoz, hogy Richard Armitage-nek nem adtak túl sok lehetőséget, lévén egy nagyszerű, sokoldalú színész, amit már a „Hobbit” trilógiában, vagy A berlini küldetésben is láthattunk. A többi színész, beleértve a gyermekszínészeket is, kiváló munkát végeztek. A sorozatban nincsenek gyengén teljesítő színészek, csupán a forgatókönyv hibáinak áldozatai.

A könyv is ócska volt, a sorozat sem lett tőle jobb

Amikor általában rájövök, hogy egy nem túl jó minisorozat, vagy filmek egy népszerű regény alapján készültek, hajlamos vagyok az olvasókat hibáztatni, akik ezt a könyvet sikeresé tették. Tévhit, hogy a szórakoztató könyvek olvasói általában „intelligensebbek”, mint akik a filmeket és sorozatokat néznek. Be kell látnom, hogy ahogy vannak gyenge filmek és műsorok kedvelői, úgy vannak olyan könyvek rajongói is, amelyek nem éppen magas színvonalúak.

A probléma az, hogy úgy tűnik, míg a könyvrajongók ritkán találkoznak a rossz filmek és sorozatok könyvváltozataival, addig a filmrajongók gyakran szembesülnek gyenge filmekkel és sorozatokkal, amelyek népszerű, és a plebs által imádott, de nem túl jó könyveken alapulnak. Változtathatnánk végre ezen a trenden 2024-ben? Van épp elég jó könyv, amely megfilmesítésre vár, az ócska ponyvaregényeket pedig hagyjuk parlagon heverni.

-Herpai Gergely (BadSector)-