SOROZATKRITIKA – Nathan Fielder és Benny Safdie legújabb alkotása, a The Curse (magyarul: „Az átok”) egy sötét humorú, rendkívül összetett sorozat, amely elmosódott határvonalat rajzol a valóság és a képzelet között. A Skyshowtime kínálatában bukkantunk rá, és itt is követhető részről részre a szatirikus cselekmény, amely egyetlen percig sem kíméli a nézők érzékenységét.

A The Curse tíz részes sorozata Whitney (Emma Stone) és Asher (Nathan Fielder) házaspár kalandjait követi, amint saját otthonfelújító műsoruk, a „Fliplanthropy” pilot epizódjának elkészítésén fáradoznak. Történetük egyszerűnek tűnik: Whitney és Asher megpróbálják újraszervezni, de nem „gentrifikálni” (amit Whitney a „G-szóként” emleget) helyi közösségüket, Española városát, Új-Mexikóban. Whitney öko-barát otthonokat árul, amelyek teljesen tükrös külsővel, folyamatos szigeteléssel, és saját maga által válogatott indián művészeti alkotásokkal büszkélkednek. Ő és Asher egy helyi bevásárlóközpontot is irányítanak, ahol van egy harmadik hullámos kávézó és egy farmerbolt, amik helyi munkahelyeket ígérnek, de vevők híján csak saját maguknak szolgálnak. Asher gyerekkori barátjával, a rendezővé avanzsált Dougie-val (Benny Safdie) együtt egy projektet hoznak létre, ami játékosan és kreatívan mutatja be kapcsolatukat.

Nem egy álompár az álszent aktivista nő és a balfék férje

Whitney és Asher hiába is szeretnék, életük messze nem tökéletes. Valójában a legtöbb része értelmetlen és viccesen ostoba. Whitney azt állítja, hogy önerőből építette fel magát, de folyamatosan problémákba ütközik, mivel szülei hírhedt lakhatási jogokkal foglalkozó bérbeadók, akik az első adandó alkalommal kilakoltatják a bérlőket. Whitney és Asher megpróbálják utánozni a tipikus „ellentétes párok” kapcsolatát, de Whitney folyamatosan bosszankodik Asheren (amit nem tud jól leplezni), és Asher gyakran elég balfék és kínosan ostoba módon viselkedik, kretén döntéseket hoz. Talán a legfontosabb, hogy Whitney aktivista elhivatottsága csak megjátszás, miközben úgy tesz, mintha fontos dolgokért küzdene „saját” közösségében. Lehet, hogy maga is hisz a szerepben, de összeomlik, amikor ezek az erkölcsi elvek akadályozzák a tökéletes önimage vagy a televíziós sorozat megalkotását.

Problémáik akkor csúcsosodnak ki, amikor Asher egy kislánynak ad egy 100 dolláros bankót a kamera előtt, majd visszaveszi, amint kikapcsolják a felvételt. A zavarodott és dühös lány átkot szór Asher-re. Kezdetben Asher eleinte tréfának veszik az átkot, vagy gyermeki játéknak – Whitney viszont már komolyabban veszi. Ahogy életük és munkájuk egyre bonyolultabbá válik, Asher is kezdi elhinni, hogy az átok és annak következményei nagyon is valóságosak lehetnek.

Az első epizód már a kezdetekkor magába foglalja a sorozat lényegét. A nyitójelenetben Dougie egy interjúalany: egy beteg mexikói nő arcára fröcsköl vizet, hogy úgy tűnjön, mintha sírna a meghatódottságtól. sírónak tűnjön – egy olyan mozzanat, amit Whitney és részben Asher is nehezen emészt meg, de végül hajlandóak elfogadni, hogy ezzel mélyítsék a műsor érzelmességét. A további részek során ezek a szálak lassan szövődnek tovább, miközben Whitney és Asher kapcsolata, valamint show-juk készítése egyre összetettebbé válik. Ebben a metafikciós világban, ahol a valóság és a képzelet határai elmosódnak, nem csak a karakterek, hanem a nézők számára is egyre nehezebb megkülönböztetni a kettőt.

Nem mindenkinek való

A The Curse talán nem mindenki kedvence, de ez így van jól. A sorozat jóval érthetőbb, mint Nathan Fielder és Benny Safdie korábbi alkotásai. Az alkotók precíz filmkészítéssel és többrétegű történetmeséléssel hoznak létre egy olyan művet, amely széles közönséget képes megfogni. A felszín egy influencer és valóságshow-sztár kultúrájának szatírája, ahol Whitney és Asher műsorkészítése egyszerre nevettet és kínosan mulatságos a kapcsolatuk és bénázásaik miatt, amelyek egyértelműen nem valóságshow-ba valók.

A The Curse emellett több is, mint amit a felszín sugall. A sorozat mélyebb rétegeiben éles bírálatot találunk azokra a felső tízezer tagjaira, akik nem látják saját privilégiumaikat, és azt hiszik, hogy felületes jótékonysági akciókkal vagy puszta látszat-aktivizmussal megváltoztathatnak más közösségeket. A valóság és a képzelt világ finom elegye itt olyan határokat feszeget, hogy néha magunk is elgondolkodunk: vajon Whitney és Asher csak megjátsszák magukat, vagy tényleg hisznek abban, amit csinálnak?

Dougie karaktere az egyetlen, aki nem kapott kellő mélységet, különösen az első részekben. Whitney és Asher történetéhez és konfliktusaihoz olyan szorosan kötődik a kamera, hogy amikor a főszálról eltérve Dougie kevésbé izgalmas történetét meséli el, az epizódok lendülete csökken. Dougie bevezetése azonban fontos, hiszen a karakter a sorozat későbbi részeiben fontosabb szerepet kap. Mégis, a két történetszál közötti váltások néha hirtelennek és kevésbé meggyőzőnek tűnnek.

Mindezek ellenére a The Curse-ben folyamatosan érezhető egyfajta narratív feszültség, amely az egyre abszurdabb történetet gyakran a káosz határáig viszi. Ez az állandó feszültségteremtés izgalmas és tartalmas élményt nyújt a nézők számára, a sorozat elejétől egészen a végéig.

Nem egy szokásos Skyshowtime sorozat

A The Curse nem sorolható be a megszokott sorozatok közé, de mégis könnyebben emészthető, mint Nathan Fielder és Benny Safdie korábbi alkotásai. A sorozat magas színvonalú filmkészítése és összetett történetmesélése széles körű nézőközönséget képes megérinteni. A történet a felszínen az influencer és valóságshow-sztárok világának szatírája, de mélyebb rétegeiben szigorúan bírálja azokat az elitistákat, akik nem veszik észre saját privilégiumaikat, és önzően gondolják, hogy felületes jótékonysági akciókkal vagy csak a látszat kedvéért végzett aktivizmussal menthetik meg más közösségeket. A sorozat különlegessége, hogy a valóság és a kitalált történetek határán egyensúlyozva, megkérdőjelezi, hogy vajon a főszereplők, Whitney és Asher, valóban elkötelezettek-e az ügyük mellett, vagy csak annyira belemerültek a szerepükbe, hogy maguk is elhitették a saját igazukat.

-Herpai Gergely (BadSector)-