TESZT – Régies vágású oldalnézetes játék, ami felettébb lassan indul be, és ebből adódóan gyorsan le fogja rostálni a közönsége jelentős részét, ámbátor a kitartóbb játékosok számára minden bizonnyal egy megfelelően jó élményben lesz részük, ugyanis a lassú kezdet ellenére a Space Fox Games első játéka (amely lassan másfél éve már, hogy demót kapott) nem tekinthető kifejezetten rossznak.

Csatlakozz Rinhez, a Teremtő utolsó gyermekéhez, aki egy misztikus világ rendjének helyreállítására indul. Gyűjts aspektusokat és rúnákat, készíts varázslatokat, és szállj szembe hatalmas bosokkal, avagy átalakult testvéreiddel. A világ sorsa a te kezedben van. Vissza tudod-e állítani a harmóniát ebben az elvarázsolt birodalomban?

A mesemondó

A történetet Kronosz és a gyermekei közötti konfliktusról szóló ősi mítosz ihlette, és emiatt téma az, ahogy a régi istenek helyét újak veszik át. Ezt kell egy sötét tündérmesében elképzelni, így az embereknek nyoma sincs, ám annál gyakrabban látjuk a mágiát. A sztorinak van egy másik motívuma is. Az atya (a Teremtő) felé esedékes engedelmesség, továbbá a szabad akarat, illetve önmagunkért és döntéseinkért való felelősség közötti konfliktus. Ezek alapján többféle befejezést kaphatunk a játék végén (ami jobb esetben nem igényel többet kb. négy és fél óránál). Addigra megfordul a kezeink alatt (vagy szó szerint a kezeinkben?) az összesen tizennyolc elemi mozdulat, amiből 5 védekezésre és 10 támadásra alkalmazható. A varázslatokat a mágiaaspektusok (Aspects of Magic) és a minták (Spell Pattern) hozzák össze, és erősíthetjük őket a kisebb rúnákkal, a nagyobbakkal (Lesser/Greater Rune) pedig a hatást módosíthatjuk, utóbbit pedig a fejlesztéssel is megvalósíthatjuk. Hármat lehet gyorsan használni, de váltani is lehet egy másik spellkészletre.

A fejlesztők szerint több mint 7500 lehetséges variáció jöhet össze ezekből, és később a spelleket szét is lehet szedni, hogy az elemeket esetleg máshogy használhassuk fel. A játékban öt bossfight lesz, ugyanis főhősnőnknek, Rinnek (nem lesz nagy betűkkel leírva…) öt testvére van, és ő a legkisebb, és persze itt is megcsavarták annyival, hogy nem lesznek hozzánk hasonlóak, hanem inkább ismeretlennek nevezik őket, ebből fakadóan pedig nem olyan egyszerű felkészülni rájuk. Ellenfelekből lesznek kicsik és nagyok egyaránt, és a legtöbbhöz nem kell komolyabban felkészülni a skillekkel és spellekkel, szóval őket nem lesz könnyű legyőzni. Ám ehhez képest a kezelőfelület megítélése szubjektív, és talán nem olyan tetszetős látványú. Ez a dialógusokra is alkalmazható. A karakterek nem beszélnek egymással szóban, így csak olvasni lehet a szövegeiket, de talán ez nem tekinthető itt hiányosságnak (egy kicsi stúdióról van szó; nem AAA csapat). A dizájn kissé szokatlan választás, pláne a szöveg esetében használt hatásnál. Kissé érthetetlennek tűnt, ahogy betűnként „benövekszik” a párbeszéd. Ennek mi értelme volt?

A kistestvér

A Rin: The Last Child nagyon lassan kezd. Nem vicc. Egyszerűen pokolian lassú tempóval rendelkezik addig, amíg a dash mozdulatot be nem szerezzük, mert utána folyamatosan lehet gyorsan tempózni balra-jobbra. Bár érthető, hogy a karakterünknek fejlődnie kell, azért ezt nem úgy kellene megoldani, hogy egy töréspont születik, mert a dash előtt túlzottan lassúak vagyunk, utána pedig nem állunk le annak használatával. Az ellenfelek gyakran ugyanazok lehetnek más színben és kinézetben, és a platformer szegmenseknek pontossága talán nem éppen tökéletes. Nem kifogásolható a minőség, de nem is a legjobb. A történet alapja jó, de talán úgy hathat a játékmenet során, hogy nem nagyon akar előrehaladni semmilyen irányba sem. A vizualitás (a kezelőfelület/dialógus pároson túl) egyedinek mondható, a stílus viszont kissé emésztést igényelő. Nem ronda, hanem stílusilag meg kell szokni.

A játékmenet inkább hat valaminek a 90-es évek elejéről, mert nem inkább egyfajta modern Metroidvaniának lehet tekinteni például abból a szemszögből, hogy a kisebb ellenfelek maximum minimális, eszetlen akadálynak hatnak, és tervezésileg is talán furcsa döntés az, hogy az első kisebb rúna megszerzése addig nem fog menni, amíg nem vásároljuk meg az első rúnaslotot. Valamiért az az érzés támadhat, hogy a játék nem nagyon magyaráz el mindent. Nem az az elvárás, hogy mindent betűről-betűre kifejtsen, hanem inkább az a baj, hogy esetleg nem minden fejlesztésnél lehet kisilabizálni, hogy mire számíthatunk.

Az utolsó bekezdés

A Rin: The Last Child valahol a hatfeles és a hetes között billeg, és nem dől el a mérleg nyelve egyik irányba sem. Első játékként ez nem rossz, és látszik, hogy kellett egy kis idő a Space Fox Gamesnek arra, hogy befejezze (a demó 2022-es), és lehet örülni annak, hogy befejezték. A soundtrack kellemes, a hangulat sem rossz, de semmilyen aspektusban sem kiváló (ám nem is rossz). Úgyhogy a játék demóját érdemes megnézni, és utána könnyedén megszületik a döntés, hogy beruház-e a játékos rá avagy sem. Egy próbát mindenesetre megér.

-V-

Kiadó: Space Fox Games

Fejlesztő: Space Fox Games

Stílus: oldalnézetes platformer

Megjelenés: 2024. január 25.