SOROZATKRITIKA – Egy váratlan találkozás az egyetemi évek zárónapján két diák (Ambika Mod és Leo Woodall) életútját fonja össze évtizedekre David Nicholls kirobbanó sikerű regényének filmvászonra álmodott változatában. A történet lebilincselő ívvel bír, a karakterek aprólékosan kidolgozottak, az érzelmek pedig oly hitelesen vannak ábrázolva, hogy az egész sorozatot magával ragadó utazássá teszik, még ha időnként az időhúzás érzését is keltheti.

A Netflix „Egy nap” sorozata két irodalmi idézetre épít, amelyek együttesen tárják fel a projekt lényegét. Az egyik oly mélyen spoileres, hogy itt nem is merem felidézni. A másik Charles Dickens „Nagy remények” című művéből származik: „Képzeld el, hogy életedből kiemelnek egy napot, és elgondolkozol azon, milyen irányt vett volna az életed nélküle. Állj meg egy pillanatra, és vizsgáld meg azt a hosszú láncot – legyen az vasból vagy aranyból, tövisből vagy virágból – amely sosem kötött volna meg téged, ha az első kapocs azon emlékezetes napon nem forrt volna össze.”

Habár ez a mondat egy mellékszereplő esküvőjén hangzik el, nincs kétség afelől, hogy valójában két főszereplőnk, Emma (Ambika Mod, Ez fájni fog) és Dexter (Leo Woodall, A Fehér Lótusz) kapcsolatáról szól. A közöttük kialakuló lánc valóban hosszú: a sorozat majdnem két évtizeden átívelő, 14 epizódon át kígyózó történetet mesél el, mielőtt egy utolsó, meglepő fordulattal zárulna. Emma és Dexter közötti szikra azonban elegendő fényt ad az úthoz, hogy az utazás nagyrészt élvezetes maradjon.

Adaptáció és struktúra

Nicole Taylor adaptációja David Nicholls 2009-ben megjelent sikerkönyvéből, az „Egy nap”-ból egy finoman szőtt szerkezetet tár elénk. Az egyetem végeztével, 1988-ban (és a sorozat nyitóepizódjában), Emma és Dexter egy partin összefutnak, ahol egy flörtölő játékba kezdenek, amely Dexter számára egy éjszakás kalandnak ígérkezik, Emmának azonban az éjszakába nyúló, lélekemelő beszélgetéssé válik a reményekről és álmokról. Bár az este kellemesen telik, egyikőjük sem sejti, hogy ez az éjszaka alapjaiban változtatja meg az életüket; csupán mi, a nézők vagyunk tisztában ezzel, hiszen ez adja a sorozat premontját. „Egy nap” tökéletes egyensúlyt teremt az előre elrendelt, epikus románc és a realista, negyedik évtizedi életdráma között, és ezt az egyensúlyt egy ideig remekül is tartja.

A sorozat minden egyes epizódja ezután évente egyszer, július 15-én tér vissza a párhoz. Néha együtt vannak, vitáznak egy divatos étteremben vagy megosztanak egy üveg olcsó bort a parkban. Ugyanakkor, nem ritkán kizárólag telefonhívások vagy levelek tartják őket kapcsolatban, vagy egy különösen hideg időszakban, egyáltalán nem. Ahogy az éveik a 20-asokból a 30-asok felé haladnak, a fényűző életű Dex ráébred, hogy pénz, báj és jóképűség csak ideig-óráig óvhatja meg az élet csalódásaitól és tragédiáitól. Eközben az idealista és intellektuális Em saját helyét keresi egy olyan világban, amely kevésbé tűnik elkötelezettnek az ő művészeti és aktivista törekvései mellett.

Hősök és dinamikák

A két közül Emma a lenyűgözőbb karakter. Elméje oly éles, hogy szinte már csípősnek tűnhet – különösen abban a sorsfordító első beszélgetésükben, amikor kifigurázza Dexter utazási terveit, és viccesen megjósolja neki a jövőt 40 évesen, egy sportkocsiban, harmadik feleségével az oldalán, aki „nem éppen Einstein”. Mindez azonban Ambika Mod szellemes, mégis laza előadásmódjának köszönhetően válik igazán élvezetessé. Ahogy Emma a korai 20-as éveinek szorongásából a 30-as éveinek magabiztos nyugalmába lép, még vonzóbb karakterré érik.

Dexter esetében, aki az elejétől fogva az előkelő playboy szerepét játssza, kevesebb az alkalom a karakter fejlődésére. Woodall azonban annyi jókedvet sugároz, hogy Dexter lazasága természetesen áll szemben Emma élénk éleslátásával. Bár különbözőek, mégis tökéletesen egészítik ki egymást. Miközben Dex és Em állítják, hogy csak barátok – megpróbálva magukat is meggyőzni erről –, a kamera által látott képek, ahogyan ők figyelik egymást, mást sugallnak. A rendezők, Molly Manners, Kate Hewitt és társaik finoman örökítik meg Em ujjainak érintését egy borospohár szélén, Dex hátának ívét, ahogy a zuhanyvíz lefolyik rajta, vagy éppen azt az intenzív pillantást, ahogy észrevesznek egy-egy intim részletet a másikon.

A vonzalom és az önfejlődés útjai

A forgatókönyv ügyesen világít rá arra, hogy a két főszereplő közötti vonzódás csak akkor vezethet őket előrébb, ha mindketten elérnek egy olyan belső fejlődést, amely szükséges önmaguk és egymás számára is. A dráma csúcspontjainál az a fajta édes kín tart minket bilincsben, amelyet az vált ki, hogy várjuk Emma és Dexter egyesülését, ugyanakkor érezzük, hogy talán mégsem kellene összejönniük. Amikor azonban végül egymásra találnak, Dexter egyszerű szavakban, de annál mélyebben összegezi kapcsolatuk lényegét: „Együtt nőttünk fel.” Ez az „Egy nap” valódi üzenete: nem csupán arról szól, hogy hogyan szeretnek bele egymásba a szereplők, hanem arról is, hogyan válnak egymás számára a tökéletes társakká.

Ironikus módon, bár a sorozat hangsúlyozza az időzítés fontosságát, éppen a tempója jelenti a legnagyobb kihívást. A történet kibontakoztatása 14 epizódon keresztül lehetőséget ad egy olyan románc megjelenítésére, ami lélegzetvételnyi valósághűnek tűnik – mintha csak a sors keze irányítaná őket. Emma és Dexter karakterfejlődése nem a szokásos drámai fordulatok sorozatán keresztül történik, hanem sokkal inkább hasonlít a valós életbeli emberek lassú, gyakran kacskaringós utazásához, apró lépésekkel, visszatérésekkel és új irányok keresésével.

Húzzák, mint a rétestésztát

Noha a 14 epizód hossza eleinte indokoltnak tűnhet, a sorozat középső szakaszára ez a szám már túlzónak érződik, még abban az esetben is, ha minden egyes rész csak fél óráig tart. A hetedik rész táján az ember már inkább érzi magát kimerültnek, semmint lelkesnek az előtte álló további részek miatt. Természetesen a televíziós sorozatok világában nem ritka a szereplők kapcsolatának elnyújtott kibontása; emlékezzünk csak Jim és Pam történetére a „The Office”-ból, ahol majdnem 30 epizódra volt szükség az első csókjukhoz. Ugyanakkor Dex és Em kapcsolata az „Egy nap” egyetlen középpontját képezi, ami felveti a kérdést, hogy vajon a történetüket nem lehetett volna tömörebben, mondjuk nyolc vagy hat részben, vagy akár egy mozifilmben elmesélni. (Bár a 2011-es filmadaptáció Anne Hathaway-vel és Jim Sturgess-szel talán nem bizonyította ezt a lehetőséget a legjobb fényben.)

És amikor az „Egy nap” végre elkezdi kifizetni a nézők türelmét és vágyakozását, éppen akkor következik be a váratlan befejezés. Em és Dex történetének elkerülhetetlen volt a lezárása, de a Taylor (vagy inkább Nicholls, hiszen a regényből vették át) által választott befejezés biztosan megosztó lesz. Célja, hogy mélyreható üzenetet közvetítsen az idő múlásának rejtélyéről, arról, hogy hogyan értékeljük a jelen pillanatait, legyen szó a múlt fényes emlékeiről vagy a bizonytalan jövő előtti várakozásról. Ennek ellenére inkább úgy tűnik, mint egy elkerült lehetőség vagy egy kitérő. Annak ellenére, hogy a sorozat sok szeretettel és részletességgel ábrázolta a pár udvarlását, úgy tűnik, kevésbé érdekli a hosszú távú szeretet és intimitás bemutatása. Az utolsó epizódokra Dex és Em már túljutottak a gyermeki szerelmen és a romantikus ábrándokon, és Woodall és Mod kétségkívül megmutatták, hogy rendelkeznek azzal a kémiával, amely átviheti őket a távolságon. Azonban az „Egy nap” maga tűnik azon alkotásnak, amely végül nem meri vállalni a kockázatot.

-Herpai Gergely (BadSector)-