TESZT – Igazi időutazás a kilencvenes évekbe ez a Tomb Raider remaster, ami Lara Croft első három kalandját varázsolja a jelenbe, ahol új játékosok és régi rajongók egyaránt megmártózhatnak a nosztalgia hullámaiban. A Tomb Raider I-III Remastered pontosan idézi fel, de egyben fel is javítja a PS1-korszak grafikáját, lehetőséget biztosítva a játékosoknak, hogy a modern és a klasszikus, ún. „tank” irányítás között választhassanak, így mindenki megtalálhatja a maga játékstílusát. A modernizált grafika és a régi vizuális stílus közötti harmóniát kereső megközelítés igyekszik a legjobbat kihozni mindkét világból, bár az egyenetlen animációk időnként rontják az élményt és sajnos Lara Croft irányítás sem lett az igazi.

A kilencvenes évek vége egy igazán izgalmas korszak volt a játékiparban, amikor a fejlesztők átléptek a 2D-s grafikából a 3D-s világba, ami nem ment minden nehézség nélkül. Ez az időszak volt az egyik legemlékezetesebb a játéktörténelemben, mivel a fejlesztők hajlandóak voltak kockázatokat vállalni, és ebben az időszakban egy 3D-s akció-kalandjátékot készíteni, ami egy Indiana Jones filmre hajaz, igazán merész vállalkozásnak számított. A Lara Croft iránti rajongás hatalmas volt, de a játékoknak maguknak is ki kellett állniuk a próbát, és az első három rész vitathatatlanul a PlayStation egyik csúcspontját képezte, míg a későbbi játékok már nem érték el ezt a fényt. Ez hasonló a NES-korszak Mega Man játékaihoz, ahol a játékosok korábban vártak a modern technológiát kihasználó játékokra, mint ahogy azok megérkeztek, és a későbbi játékok már nem tudtak ennyire ragyogni az elavult hardveren.

Megint 1996-ban járok

Nézzük a tényeket: Lara Croft már jó ideje nem hozott klasszikus kalandot az asztalra, ha a reboot sorozatot nem vesszük számításba. Ez a remastered kiadás nem csak hogy felfrissíti a vizuális és játékmeneti élményt, de még a régi sztorikat is megtartja, miközben elegánsan ledobja a felesleges sallangot. Így kapunk egy simább, modern hardveren is élvezhető verziót, amely tartalmazza az alapjátékokat és az összes, azóta megjelent bónuszt.

Az eredeti epizódok olyan tank irányításra épültek, ahol a karakterünk mozgása a virtuális világban volt értelmezve, nem pedig a képernyőn való helyzetük alapján – egykor ez vegyes érzéseket váltott ki a játékosokból. Emlékezzünk csak vissza: egy analóg stick előre tolásával Lara előrenyomul, a balra-jobbra forgatással pedig irányt vált, mindez pedig egy olyan 3D mozgási szabadságot hozott, amely a Mario 64 előtti időkben forradalminak számított. Bevallom, soha nem voltam a tank irányítás nagy rajongója, mivel kevés játék használta ezt olyan ügyesen, mint a Jumping Flash – ami egy PS1 kezdő cím volt, mégis messze pontosabb kontrollt kínált egy FPS platformernél, mint számos akkori 3D harci játék.

Ezt a tank irányítási rendszert a gyűjteményben is megtartották, és amikor először raktam be az első játékot, mintha egy időgépen ültem volna vissza a múltba, egy modern kontrollerrel a kezemben. Az embernek igazán át kell állítania az agyát, hogy hogyan közelítse meg a platformokat és a harci szekciókat. Ez egy izgalmas agyi torna volt, de amint átváltottam a modern irányításra, a gyűjtemény hirtelen sokkal élvezetesebbé vált. Ezek az új kontrollok sokkal természetesebben illeszkednek a mai játékélményhez, bár az animációk és mozgások még mindig azt suttogják a fülünkbe, hogy „szia, a kilencvenes évekből jöttem”, ami bizonyos szempontból bájossá teszi az egészet.

Régi nagy kedvencek modern köntösben: A Tomb Raider trilógia újragondolva

A Tomb Raider I-III Remastered kiadása új szintre emeli a vizuális megjelenítést, ám egy teljesen eltérő utat választ, mint amit például a Halo Anniversary Collection kínált. Abban a kiadásban zökkenőmentesen válthattunk a régi és az új grafika között, miközben egy modern érzetű játékot játszottunk, amely azonban mélyen gyökerezik a múltban. Mindhárom játékban a karaktermozgás egyformán nehézkes maradt, függetlenül az irányítási stílustól – ezzel is hűséget vallva az eredeti alkotásokhoz, miközben felmerül bennem a vágy egy teljesebb átdolgozás iránt, hiszen a színpadok és a tervezés magukban hordozzák a zsenialitást.

A játékmenet nem mutat olyan természetességet, amire számítanánk, figyelembe véve, hogy egy modern platformon fut. Ebben a tekintetben valóban szebben néz ki és jobban is fut, mint a PS1-es változatok, még a grafika PS1-stílusúra való átváltásával együtt is, amit egyszerűen a Start gomb megnyomásával aktiválhatunk. Azonban a mozgás nem tűnik olyan intuitívnak, mint ahogy azt elvárnánk, függetlenül az irányítási módtól. Ha összevetjük a TR Anniversary-vel, ami már 17 éve jelent meg ezekhez a 25 éves címekhez képest, ott minden szempontból simább a mozgás.

Egyensúly a hagyomány és innováció határán

A Tomb Raider I-III Remastered különös kihívásokkal néz szembe, hiszen az Aspyr csapata olyan helyzetben találta magát, ahol két véglet között kellett lavírozniuk: egyrészről egy hűséges remastert kellett létrehozniuk, másrészről pedig egy olyan verziót, amely kielégíti a modern kor igényeit és a PS1-es klasszikusok iránti nosztalgiát egyaránt. Ha csak a mai játékosok számára kényelmes, modern irányítást alkalmaztak volna, elveszíthették volna a régi rajongók érdeklődését, hiszen a tank irányítás és a modern irányítás között ég és föld a különbség; nem lehet őket egyszerűen összemosni – az eredeti játékélmény megteremtése érdekében a játékot a tank irányításra kell szabni. A tank irányítással végrehajtott ugrások és mozgások egyfajta megfontoltságot és természetességet sugároznak, ami teljesen eltér az új irányítási mód használatakor tapasztalhatótól, ahol a fizika még mindig a régi rendszerre van kalibrálva.

Egy hagyományos 3D-s kalandjátékban a modern irányítás lehetővé tenné, hogy lendületedet megtartva fuss át az akadályokon. Ebben a gyűjteményben azonban gyakran szükséges teljes megállás egy ugrás előtt, különben csak felfelé szökken a karakter, minimális vagy egyáltalán nincs előremenetel. Ez különösen a platform részeknél okozhat fejtörést, habár a harci jelenetek általában kevésbé szenvednek ettől, mivel ott több teret kapsz a manőverezésre. Közelharcban viszont ez a merevség akadályozhatja a tökéletes kitérő mozdulatokat és az azonnali ellentámadást, ami a harc dinamikáját befolyásolja.

Lara Croft az a múmia, akit nem sikerült tökéletesen exhumálni

A Tomb Raider I-III Remastered grafikai felújítása remekül sikerült, hiszen nem csak hogy megőrzi a retro hangulatot, de Lara arányai is korszerűbbek lettek, így a váltás a klasszikus és modern vizuális stílusok között sokkal kevésbé ütköző. A PS1 korszak vizuális stílusa meggyőző, a modern grafikával megegyező képkockasebességgel párosulva biztosít egy simább játékélményt, mint amire az eredeti hardveren számíthattunk. Az animációk nagyjából változatlanok maradtak, tehát aki forradalmi változásra számított ezen a téren, csalódni fog; azonban ezek az animációk tökéletesen illeszkednek a PS1-es stílushoz, és túlságosan sima animáció valóban furcsán hatna.

Az audió terén, ha összehasonlítjuk a játékokat a PS1-es korábbi kiadásaival, észrevehető, hogy a hanghatások tisztábbak, a dialógusok pedig érthetőbbek. A zenei aláfestés nagyjából változatlan maradt, de a csend szándékos megőrzése, ami fokozza a feszültséget, mind a régi, mind az új verzióban megmaradt. Ez különösen az akciójelenetekben válik érzékelhetővé, ahol a mai kor hangtervezése jóval részletgazdagabb, mint a ’90-es években volt. Nyilvánvalóvá válik, hogy a fejlesztők számos thrillert néztek át a kalandfilmek mellett, hogy a lehető legautentikusabban adják vissza a játékok atmoszféráját.

A Tomb Raider I-III Remastered különös kihívások elé néz: célja, hogy az eredeti sorozatot a mai technológia segítségével újraélessze, és ebben többnyire sikerrel is jár. Azonban nem minden rózsás, hiszen a legnagyobb buktató, amivel szembesül, hogy az újragondolt külsőségek mögött a játékok szíve, a belső mechanika, még mindig a ’90-es évekbeli 3D-s játékok korának technikai korlátait hordozza. Ez a mai szemmel nézve már nemcsak hogy idejétmúltnak tűnhet, de olykor kényelmetlenül is érezhetjük magunkat a bőrében, mintha a múlt és jelen közötti szakadékot próbálnánk áthidalni. A modern grafikai megjelenés elméletben vonzó, ám a valóságban olykor furcsa átfedési hibák törnek a felszínre, és az eredeti PS1-es játékokból átvett animációk néha ellentmondanak az új külsőnek. Mindez azt sugallja, hogy a fejlesztők igyekeztek hűek maradni az eredetihez, még ha ez bizonyos hibákat is rejt magában. A Tomb Raider trilógia új kiadása tehát egy igazi időutazás – csak éppen néha a fluxuskondenzátor kicsit akadozik.

-Herpai Gergely (BadSector)-

Kiadó: Aspyr

Fejlesztő: Aspyr, Crystal Dynamics

Stílus: akció-kaland

Megjelenés: 2024. február 14.